Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Egy részlet a Nindából, karácsonyra

„A Testvériség több tízezer éve csillagközi nép. Ezért van, hogy minden ünnepünk, minden emelkedett pillanatunk a csillagokhoz szól – és a csillagokról szól.”

Ninda: Kommentárok az Első Szíanhoz, 211. sómir


Aulang Laip
43 614. szahut dzsanargan
395

A park már tele volt emberekkel, amikor Ninda visszatért, fehér köntösén hátravetett csuklyájú fekete lepel, azon ragyogott a haundája, és alatta ferdén keresztben a világoskék sinní-szianerg. Fején világoskék-arany virágkoszorú. Két kezén feküdt a Sínisuál kicsiny arany hengere. Mellette lépkedett Ilkorgi, ő is fekete lepelben, sinní-szianerggel a mellén, jobb kezében a világoskék sinnípálca. S mögöttük hat férfi hozta Immaharídan-raurongakit. Ők ketten a sinnisztuk raktárától előttük jöttek, és mindenki, akivel találkoztak a folyosókon, homlokára tett kézzel üdvözölte őket.
  A parkban az emberek most nem feketében voltak, mint a sáhaddif-hinahaóran idején, hanem színesben, mindenki színes köntöst vett fel. Egyedül a fekete tilos, mert az Nindának és Ilkorginak van fenntartva, valamint a szürke, mert az a gyász színe. De fehéret sem szoktak viselni esküvőkön, mert az ünnephez, a vidámsághoz színes ruha tartozik.
  Óruhongi meglendítette a karját, s a sinnisztu-séharigan mellett megszólalt a nagy gong, a dzsógir.
  – Szúnahaum népe! – kiáltotta Ilkorgi. – Köszöntsétek Senszili és Rangikut sinníjének sinnisztuját, Immaharídan-raurongaki julm Dzsírahongi Szindin-amdzsérutot!
  Az emberek vidám kiáltásokkal fogadták a sinnisztut, amit a hat ember letett a sinnisztu-séhariganra, kiléptek oldalra és megálltak mellette. Megszólalt a zene, Ilkorgi és Ninda visszafordult a sinnisztu felé, és a park két sarka felől megjelentek a főszereplők. Ninda bal keze felől Senszili, jobbról Rangikut. Mindketten világoskékben, a sinní színében voltak. A családtagok és közeli barátok kísérték őket, ők színes ruhát viseltek. Zeneszóra vonultak a sinnisztuhoz. Közben Ilkorgi megkerülte az építményt, és a másik oldalán várakozott. A pár belépett a sinnisztu hátulján, együtt, kézenfogva. Ninda besétált elöl. Egymásra mosolyogtak. Szépek voltak, fiatalok és boldogok.
  Ilkorgi belépett a hátuk mögé.
  Óruhongi megütötte a baungát, Férahaut megfújta hosszú, sárgásvörösen csillogó hangszerét, Arvaszind pörgetni kezdte ütőit a kisdobokon, a többi zenész még várt, s a sinnisztu-szingrí hat tagja lehajolt a fogórudakhoz. Könnyedén megemelték a hatalmas alkotmányt, s vártak.
  Ninda nagy levegőt vett. Rajta a sor. Mellmagasságba emelte a Sínisuál fényét, s hangosan azt mondta:
  – Szúnahaum népe! Gyertek velünk s legyetek szemtanúi a Fények találkozásának! Sínisuál!
  A henger irizálása kilépett a felületről, s a ragyogó, csillámló aranykör gyorsan növekedett. De ugyanekkor maga a sinnisztu is ragyogni kezdett, az egész kárpit, a tető, a rudak, a szerkezet minden darabkája aranyfényben játszott. Nindának elállt a lélegzete. Ezt nem a henger csinálja, az nem lehet képes ilyesmire, ezt a sinnisztu vetíti maga köré. Hát gépezet is van benne! Ezt Angrolími nem említette. Nyilván meg akarta lepni. Sikerült.
  Hatalmas dörejjel egyszerre szólaltatta meg Óruhongi a baungát és Arvaszind a dzsógirt. Elindultak a hosszú szőnyegen, kétoldalt sorfalat állt a sinnuhakin, s együtt énekeltek az embertömeggel. A zenészek a sinnisztu mögött már ráléptek a szőnyegre, úgy kísérték őket útjukon. Áthaladtak a parkon és beléptek a janníhaumba, ahol Ninda még egyszer felhívott mindenkit, hogy legyenek szemtanúi a Fények találkozásának. A zenészek után már bejött mindenki, a sinnuhakin már elvegyült a tömeggel, mert a janníhaumban nem kell őrködni, a janníhaum a hagyomány szerint biztonságos. Ahogy befelé tartottak, a janníhaumban fokozatosan sötétült el a világítás.
  A menet a Tűz Otthona előtt állt meg, amelynek túloldalán félkörben álltak a Felhő Csillagai, ugyanazok az emberek, akik a sáhaddifnak is tagjai voltak, a szokásos fekete lepelben, csúcsos fekete süvegükön a ragyogó csillagokkal. Mellettük az Őrző, aki elébük jött és egy lépéssel a sinnisztu előtt megállt. A zene elhallgatott.
  – Kik azok, akik megjelentek Szúnahaum örök tüze előtt és elhozták a Sínisuál fényét?
  – Senszili és Rangikut – felelte Ninda csengő hangon –, a Felhő gyermekei, akik szívükben a tűzzel kívánnak elindulni a sinní útján a Csillagok felé.
  A Csillagok odagyűltek az Őrző mögé, kétfelől, az Őrző háta mögött nem állt senki.
  – Nem mehetnek egyedül – közölte az Őrző. – A Galaxis hatalmas és tele van veszélyekkel.
  – Elkísérem őket útjukon – szólalt meg mögöttük Ilkorgi. – A Felhő gyermeke vagyok és láttam a Fényeket.
  – Egyetlen ember nem elég – felelte az Őrző.
  – Elkísérjük őket útjukon – zúgta ezerötszáz-kétezer ember, a sinnuhakin és a zenészek is. Ninda most hallgatott, ahogy mindenki a sinnisztu alatt és előtt.
  – Hányan vagytok? – harsant az Őrző hangja.
  – Mi vagyunk Szúnahaum! – kiáltotta egyetlen kisfiú, Ingraszéni, akit Nindának kellett korábban kiválasztani erre az egyetlenegy mondatra.
  – Itt vagytok mindannyian?
  – Itt van Szúnahaum – felelte Ninda. – Ahol egyetlen szúni van, ott vannak a Felhő Csillagai. Ahol egyetlen szúni van, ott van a Sínisuál. Nincs miért aggódnod, Őrző. Szúnahaum megvédi gyermekeit.
  – Honnan tudod? Ki vagy te?
  A szertartáson senkinek sincsen neve, csak a házasulóknak, ezt Ninda a kezdet kezdetén megjegyezte. És fél napig tanulta a szövegét. Olyan szavakkal válaszolt, amiket ötvenezer éve írtak az ősi szúni nyelven.
  – Áhi Hingaulí-angséti, sérurangilhópun Sínisuálí. Szóhasszangin-símup líhan aumí Sínisuálú órin, janní hauráhin-sódir aum szídzsan-szírun, luam hikkipun jasszilaut-szírungip, ódzsang-órinnin hargahandit. Róginnúmi Sínisuálú óriní, ja Áhíní, lind-hakkirovongin dzsind, lind-hakkitaravongit dzsind Hingaulí-angséti ningíszí, lind-judzsillí-óringadzsind laip janníhaumtil-szésszit-óringadzsind, ninkin-lind kiran Hingaulí-éfandip.
  Ilkorgi lefordította.
  – A Felhő gyermeke vagyok, aki kezében tartja a Sínisuált. Őseink úgy tartották, a Sínisuál fényébe csak az nézhet, akinek tiszta a szíve és nyílt a lelke, mert akinek lelkében álnokság van, nem tud a Fénybe nézni. Elhoztam neked a Sínisuál fényét, Őrző, hogy lásd és érezd melegét, lássa és érezze melegét a Felhő minden gyermeke, hogy egyesíthesse fényét és melegét az örök tűz fényével és melegével, és ragyoghassanak rájuk a Felhő Csillagai.
  – Te volnál hát a legendák hőse?
  – Nem, Őrző, és mégis én vagyok. Mindannyian azok vagyunk, mert a legendák mindannyiunkról szólnak. Testvérek vagyunk a tűz lángjainál.
  – Mi ad neked jogot, hogy így beszélj?
  – Sinní-hémuan óharing híran ningíszí, sáhun dzsóhi angsétan-szírun, sáhun dzsóhi írongin sinní-szísszinuan ífan, ningsé ámdzsóhun hírangihup húfalgit sinní-írongip, luam séganszí dzsóhinun sáhaut sinní-írongihuap, luam áhung hiehéfalgip íszí-híran ild, luam áraung-dzsuam éfandun ild, inki-szié szamtahut-híran-hangdzsiup emsádit hiehé-sóran ild, engant jau jalli ómészangin szóhu-szóhurarongip, lind-kígí aum óharing híran Jauhallí-szímdzsangit.
  – A sinní szelleme minden emberben él, éljen bár benne gyermeki lélek, éljen bár benne megfáradt lélek, éljen bár boldog szerelmi kapcsolat nélkül, egész életében mindenki a sinní boldogságára vágyik, mert senki sem egész ember önmagában, mert olyannak teremtettünk, hogy csak egy másik emberrel egyesülve válhatunk egésszé, és ez így fog folytatódni mindörökkön örökké, amíg csak ember él a Világegyetemben.
  – Simnunná – zúgta a tömeg, a Tűz Őrzője pedig kecsesen letérdelt Ninda előtt, s két kezére fektetve a janníruant átnyújtotta neki.
  – Sinnarszési, te vagy hát, akit Sinní-szégahin küldött közénk. Érintsd a Sínisuál fényét Aulang Laip janníruanjához, hogy láthassuk a sinní fényét!
  Ninda gyengéden a janníruanhoz illesztette a kis arany hengert, amitől az arany csillámlás végigfutott a hosszú pálcán, s a két végéből szikrázó fénypászma tört ki. Az aranyszín fokozatosan kifehéredett, majd éppoly lassan átfordult világoskékbe, a sinní színébe.
  Megdöndült a baungá és a dzsógir. A szertartás első szakasza véget ért. Ninda „megnyerte” az Őrző bizalmát, aki nem gördített többé akadályt az esküvő elé, puszta féltésből persze.
  Most Ilkorgi feladata következik.


Láng Attila D., 2019.12.25., 01:34:13

irodalom Ninda


  
Itt valami gebasz vanFolyamatábra