Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Egy részlet a Nindából, a koronavírus miatt

„Boldogtalan sokféleképpen lehet valaki. Ha beteg, ha elhagyta a kedvese, ha nincs hol laknia, ha rossz emberek veszik körül, s még száz ok miatt. Boldog csak egyféleképpen lehetsz.”
 

Ninda: Kommentárok az Első Szíanhoz,
26. sómir

Aulang Laip
43 614. nodzsat angdzsagan
850

Ninda a 3-taszu janníhaum egyik asztalánál ült és a kártyázókat figyelte. Az egyik Dzsund volt, aki annak idején, a hajón töltött első napján elmagyarázta neki, hogy őt nem tehetik ki a hajóról. Ott volt Séssinauri is, Ninda Sómittir-beli társa, ő hívta meg az asztalukhoz.
  – Aki jól akar fengrát játszani, tanuljon meg egy pontszámlálós kártyajátékot – jelentette ki. – Rendben, ki kezd?
  Húsz kártyalap állt előtte, egy kis tartóba beleállítva, hogy a többiek ne lássák. Csak Ninda látta, mert mellette ült.
  – Én vállalom – mondta Úmifong, egy idős bácsi. – Elviszem a sárgát, két csillagot és egy fát.
  – Én viszem a pirosat – felelte Engsiri, Úmifong lánya. – Négy csillaggal és egy vízzel.
  – Zöld leszek, nyolc csillaggal – mondta Ászunnirt, egy háromszáz körüli fiatalember.
  – A fehéret kérem, nyolc vizet, két tüzet és két bolygót vállalok – közölte Dzsund.
  – Enyém a kék – következett Séssinauri. – Elviszem a szellemeket.
  – Mindet? – hökkent meg Sáfinur, egy középkorú férfi.
  – Mindet hát!
  – Hm-hm. A kislány nagyon nagyra van a képességeivel. Hát akkor enyém a fekete, három csillag, három tűz és négy szellem.
  Mindez megjelent a kis benyíló három falán levő képernyőkön, speciális, tarka szimbólumokkal.
  – Most mondtam, hogy én viszem a szellemeket – reklamált Séssinauri.
  Sáfinur bólogatott.
  – Meglátjuk, meglátjuk. Tessék, Dzsund kezd.
  Dzsund kitett egy lapot, amire sorban tettek egyet mindannyian. Aztán Engsiri fölvette mind a hatot és maga elé tette. Most ő tett ki egy kártyalapot.
  Ninda nem sokat értett a játék szabályaiból, de a menetét még kevésbé tudta követni. Valahogy nem is próbálta. Nem érezte jól magát. Kóválygott a feje, és a janníhaum mintha lassan forgott volna körülötte.
  – Ez ügyes volt – hallotta valahonnan messziről valamelyikük hangját –, száz pontot vittél…
  – Lesz még több is, már enyém a…
  – Nekem viszont…
  – Ez két csillag egyben…
  – Annak a gyereknek mi baja?…
  – Ninda?
  – Ninda?!…
  Saddími elképedve nézte a hordágyon fekvő, eszméletlen, egész testében reszkető, furcsán világos hajú és bőrű gyereket, és már indult is a gyógyszerszekrényhez.
  – Honnan szedett ez össze derkunlázat?!
  – Nem tudom – felelte Sisszu, és a vádlijára hajtotta a siklókereket, amíg új riasztást nem kap.
  Saddími Ninda csuklójára nyomta a detektort.
  – Tessék. Derkun. Második fokozat. Kerítsd elő a családját és intézkedj, én addig vele foglalkozom.
  – Nincsen családja – lépett a mentő az ajtóhoz, és bezárta. – Ez az a szindor kislány, akit befogadtunk.
  – Á, igen, hallottam róla. Jó. Vagyis nem jó, de ez van. Rendeld el a hirdzsangit.
  Sisszu bólintott és hívta az egészségügyi központot.
  A hír, hogy Ninda derkunlázban fekszik, elsőként az egész hajót járta be, a suárt is, bár ott nem közölték, hogy ki az, aki megbetegedett. A speciális hirdzsangi-célautomaták fertőtlenítették a levegőt és minden tárgyat, előbb azon a területen, ahol Ninda tudtukkal aznap megfordulhatott, aztán repültek tovább a hajó többi részére, a suárba, az emberek által nem is látogatott műszaki helyiségekbe, mindenhová, ahova eljuthatott a hajó levegője. Ennek ellenére fél derki elég volt a bonyolult műveletre, mert a tárolókban több milliót őriztek az apró, kocka alakú automatákból. Közben az esszidzsinnánál teljes mozgósítást rendeltek el, ezerhatszáz ember légzáró ruhába bújt és hozzáláttak a gyerekek megvizsgálásához az egész hajón és a suárban is. Száznegyven gyereknél találtak derkunfertőzést, Ninda összes iskolatársánál, fengrácsapatának tagjainál, mindenkinél, akit ismert, azok testvéreinél és barátainál. Aztán folytatták a felnőttekkel, akik nem betegszenek meg, de hordozhatják a vírust. Meg is találták hatszáz embernél.
  Még dolgoztak, amikor Kerni a külkapcsolatoktól értesítette az összes világot, ahol az Aulang Laip Szindoria óta megfordult, magát Szindoriát nyomatékosan, valamint a Színangirt, ahol Ninda hosszabb időt töltött, és Szúnahaumot, mert a Testvériségnek minden ilyesmiről tudnia kell.
  A harmadik hely, ahova a hír befutott, a szindoriai egészségügyi minisztérium volt, ahol már megkapták Kerni értesítését, de most Hiragitól is kaptak egyet, aki berontott Ṙaḩỹ miniszteri fősegéd irodájába és az asztalára dobott egy nagyképernyős vỳriĩst.
  – Mi a Galaxis ez?
  – Ez, Ṙaḩỹ úr, Sóvangtir hajófőorvos jelentése. Olvas szúniul?
  – Nem.
  – Akkor ha megengedi, addig is, amíg megkapja a hivatalos fordítást. Az Aulang Laipon első szintű vûmÿrfertőzést találtak. A betegek száma: egy. Neve: Hangikun Szesszinan Nindarangi Szilun Rienszá. A fertőzés körülményei. Először. Mindazokon a világokon, ahol Ninda Sỳÿndoṙeìáról való távozása óta megfordult, sem azóta, sem az azt megelőző, körülbelül másfél szindor évnek megfelelő időszakban nem volt vûmÿros eset. Másodszor. Az Aulang Laip utasai közül senki sem fertőződött meg. Harmadszor. Ninda szülővárosában, Lũakẽàńban több esetet is jelentettek. Negyedszer. A betegség a kitörése előtti napokban már kimutatható, de azt megelőzően mintegy fél sỳÿndoṙ évre visszahúzódott állapotba kerül, amiben Nindának az Aulang Laipra menekülése is benne van, tehát akkor nem volt kimutatható. Azelőtt viszont igen, és Ninda akkor itt élt, Lũakẽàńban. Ötödször. A fertőzést nem mutatták ki. Van kérdése, Ṙaḩỹ úr?
  – Van. Mit akar tőlem? – kérdezte a fősegéd hidegen.
  – Kártérítést, a csillagközi jog alapján, szépszerével vagy perrel, ahogy óhajtja.
  – Értem. Írnia kell egy kérelmet, amiben leírja az ügy körül…
  Hiragi az asztal fölé hajolt, megérintette a képernyőt, s azon megjelent a szindor nyelvű kérelem. Ṙaḩỹ kelletlenül olvasni kezdte. A hajófőorvos jelentésének hivatalos, hitelesített fordításával kezdődött.
  Minden benne volt. Ninda gyógykezelése és az őt ért nem vagyoni kár. Az Aulang Laip teljes fertőtlenítése és a rajta tartózkodók átvizsgálása. A további fertőzöttek kezelése. És a végösszeg. Húszmillió palan. Kétmilliárd hãỳ.
  – Az egészségügyi ellátás nem olcsó dolog, Ṙaḩỹ úr – közölte Hiragi, amikor a fősegéd meglátta a végösszeget és elképedt arcot vágott. – A Szúnahaum Testvériségnél különösen nem.
  – Ezt per nélkül lehetetlen lesz a költségvetésből kipréselnie, Hiragi úr – közölte sápadtan a fősegéd. – Még perrel sem lesz egyszerű.
  – Szerintem sem. Megtenné, hogy értesít minden érintett hivatalt, hogy felkészülhessenek a perre?
  – Természetesen. De mondja… miért csinálja ezt?
  – Mert maguk itt pocsékul intézik az ügyeiket, és nem hiszem, hogy ezért ártatlanoknak kellene szenvedniük. Azt sem, hogy nekünk kellene kifizetnünk azt, amit maguk elmulasztottak. Tudja, hogy hívják azt, amikor a szegények orvosi ellátását elhanyagolják? Kollektív öngyilkosságnak. Mit gondol, melyik kórokozó lesz tekintettel a maga szép kýŷriańköves gyűrűjére meg a magas rangjára? Láttam másokon is ékszert. Ebben az épületszárnyban annyi vagyon sétálgat az embereken, amiből egy város összes csavargóját minden betegségből ki lehetne kezelni, méghozzá szúni árakon. – Fölkapta a készülékét, összecsukta és zsebre vágta. – Tudja mit? Javasolni fogom a kormányunknak, hogy a maguktól elperelt húszmillióból létesítsünk mozgó egészségügyi szolgálatot, ami sorra járja a maguk világait és ingyen kezeli a maguk szegényeit. Önvédelemből, hogy ne minket fertőzzenek meg. Aztán persze perelünk megint, hiszen ez a maguk dolga lenne, és abból a pénzből bővítjük a szolgáltatást. Mindenki jól jár. Én az ügyvédi díjakkal, maga megszabadul a minden sikátorból leselkedő fertőző betegségektől… legfeljebb nem vehet a gyűrűje mellé másikat, mert a kormány kénytelen lesz lefaragni a fizetéseket. Hát járjon szerencsével, meg minden, amit maguk udvarias emberek búcsúzáskor mondani szoktak.
  S kiviharzott.
  A fősegéd még nem jutott túl az első átkozódáson, amikor megint nyílt az ajtó, és Hiragi visszadugta a fejét.
  – Mit akar még?
  – Nem felejtett el valamit? – érdeklődött az ügyvéd.
  – Mit?
  – Megkérdezni, hogy van a gyerek. Ez rossz pont lesz a bíróságon. Egyébként rosszul.
  S ezzel távozott. Menjen a Galaxisba, gondolta Ṙaḩỹ.


Láng Attila D., 2020.3.22., 23:22:06

tagpage


  
Alakítottam egy társaságotVelocipéd