Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Egészségügyi reform kellene

De nagyon kellene. Egy igazi. Állítólag zajlik egy, de ez valójában nem több és nem más, mint a rendeletek reformja. Ezt eddig így szabályoztuk, most majd amúgy szabályozzuk, azt szigorítjuk, emezt megemeljük, amazt lecsökkentjük.
  Smoncesz. Ez még a vendéglátó- vagy a textiliparban se lenne reform, hát még az egészségügyben, ami olyan, mint egy vizes talajon álló vályogház: alulról kezd szétrothadni. A rendeletek nem változtatnak semmin. Annyi, mintha kirúzsoznánk a döglött hiéna száját, hogy megnyerőbben hasson.
  Adnék egy-két tippet az illetékes elvtársaknak, tudva, hogy még ha le is ereszkednének odáig, hogy elolvassák – ami kizárt –, akkor is óvakodnának attól, hogy bármit megfogadjanak belőle. Igazuk csak nekik lehet, ők Mindentudó Jánosok, senki más nem ért semmihez.

Hát éppen ettől ment szét az egészségügy (szerintem már beszélhetünk róla múlt időben, nyugodjék szegény): attól, hogy minden tele van Mindentudó Jánosokkal. A polgár, aki az egészet éli, nem tud semmit a bajairól. De rátérek már a konkrét ügyre, amivel most szenvedünk.
  Történt tehát, hogy kis feleségem autója elkezdte vészesen zabálni az aksit, reggel levettük a töltőről, este már félig üres volt. Aztán eljutottunk oda is, hogy délutánra már csak mászott. Pontosan úgy, mint az előző kocsi, amit, ha jól emlékszem, három év tortúrával sikerült végre leselejteztetni. Ez még nincs másfél éves.
  Fölhívtuk Mindentudó Jánost a gyárban, és néhány hét alatt eljutottunk odáig, hogy hajlandó legyen kiküldeni valakit, aki bemérte az aksikat és hibátlannak találta. Elhangzott a szokásos lebaszás, hogy nem értünk a kocsi használatához, de megint elmaradt a tanítás, hogy hát akkor hogyan kell használni. Ahogy pár éve már megesett. Szegénykém még mindig nem tudja, hogy is kell az autót használni. Már tíz éve nem. Ami viszont furcsa, hogy ennek ellenére szemrebbenés nélkül garanciában javítják, pedig nem használhatja rendeltetésszerűen, ha egyszer nem ért hozzá. Márpedig „a nem rendeltetésszerű használat a garancia megszűnését vonja maga után”.
  (Persze akkor se használhatná rendeltetésszerűen, ha egyetemi diplomája lenne belőle, hiszen ezek szobai kocsik, utcára kivinni őket törvényileg tilalmaztatik és a garancia elvesztésével jár. Hogy miért visszük ki őket? Mert muszáj, kedves olvasó! Mert „egy kihordási időn belül szobai és utcai kerekesszék egyidejűleg nem írható fel”, márpedig a kihordási, szebb magyarsággal vemhességi idő tíz év. A mozgi polgár tehát tízévenként döntést hoz, hogy a következő tíz évben nem jön ki a lakásából vagy nem megy be a lakásába. Én ezt a döntést nem vállaltam, úgy érzem, hogy már leszolgáltam börtönéveimet. 1985 tavaszától 2003 tavaszáig egyáltalán nem tudtam mozogni.)
  Szóval ez ügyben folytattunk hosszas huzavonát Jánossal, a cég helyi igazgatójával. Közben történtek más dolgok is, az egyik töltőnknek elszakadt a farka, aztán a másik megszűnt életjelet adni, és kiújult a vezérlőproblémánk is, tudom, prompt kellene elmesélnem ezeket a dolgokat, amikor történnek, de most már mindegy. A Holt Töltők Társasága vezetett oda, hogy megfeszült a viszonyunk a GYSGY-vel, mert a cseretöltő több mint egy hónapon át nem érkezett meg. Mert nem hozott a kocsi Kisújszállásról. Mert végre hozott, de nincs kocsi, amivel elküldje. Mert lett kocsi, de lerobbant. És mialatt mi azért szenvedtünk, mert ők képtelenek megszervezni a munkájukat, még lelkesítő szólamokat is kaptunk azokról, akiknek, szegényeknek, csak egy elektromos tolókocsis van a családjukban, bezzeg nekünk milyen jó, hogy még így is van egy töltőnk. (Azt tudni kell, hogy egy kocsi feltöltése egy egész éjszakába telik, vagyis ha csak egy töltő van, akkor egy éjszaka egy kocsit lehet föltölteni. Nappal kellenek az autók, töltés nuku. Következő éjszaka pedig ugye megint Krisz kocsiját kell tölteni, mert leszívta az áramot! Egy hónapig azt játszottuk, hogy amikor lehetett, ki az autóból, töltőre vele, és állandóan három-négy lámpával mászkáltunk. [Ti. a töltésmérőn hat lámpa van. Négy lámpával a jó állapotú kocsi még elég sokat elmegy. Hárommal már nem célszerű fél kilométernél messzebb levő helyre indulni.] Hogy a villanyszámlánk mit szólt a dologhoz, azt most hagyjuk; azt viszont érdemes megemlíteni, amit ma hallottunk valakitől, hogy a túl sok töltögetés zárlatossá teheti az aksit.)
  Egy hónap elteltével besokalltam, különösképpen azért, mert hétfőn fölhívtam Mindentudó Jánost, aki boldogan újságolta, hogy örömhíre van, holnap lesz töltőnk. Szerintem hihetetlen türelemről tettem tanúbizonyságot, amikor péntekig vártam a következő telefonnal. Akkor viszont bepöccentem, és kerek perec megkérdeztem: mikor lesz töltőnk? Kezdett valamit magyarázni, de nekem abból is elegem van, hogy csak mobiltelefonon elérhető emberek állandóan litániákat zengenek az én költségemre (mert ők soha föl nem hívnának) olyan dolgokról, amik engem nem érdekelnek. (Ha az olvasó kenyeret akar venni és nincs, érdekli, hogy miért nincs? Ugye.) Közöltem, hogy ez engem nem érdekel, és mivel megint keresztnéven szólított, bejelentettem, hogy én őneki Láng úr vagyok, ő meg nekem Mindentudó úr. Évekig uraztuk egymást, aztán egyszer leattilázott, mire én juszt is elkezdtem jánosozni, úgy véve, hogy ő az idősebb (elég öreg pasas), ő határozza meg a nexust. De abban a szituban, hogy én vagyok a vevő, ő meg az iparos, aki a pofámba hazudott, hát ott én határozom meg a nexust! (És borzasztóan elegem van abból, hogy mindenkinek én legyek a hé, te fiú, az Alabamában meg hasonló helyeken van, hogy a fekete bőrszín „hey, boy”-t csinál akár diplomás emberekből is.) Úgyhogy fölbontottam a keresztnéven szólítást, sokkal korábban kellett volna, nem őröztünk együtt libát.
  Mindentudó úr azonban emlékezni vélhetett a libaőrözéssel együtt töltött boldog időkre, mert úgy levágta a telefont, hogy még. Ami pedig engem húzott föl, de istenesen, énvelem nagyon sok mindent meg lehet csinálni büntetlenül, de aki levágja a telefont vagy bármi más módon kitér az elől, hogy kommunikálhassak vele és megoldhassuk a problémáinkat, az onnantól jobban teszi, ha vár egy percet, amíg én kiásom a csatabárdot, aztán odafekszik a helyére és elássa magát. Főleg a szolgáltató, boltos, mesterember, aki az én pénzemből él.
  Keresgélni kezdtem, s csakhamar kilyukadtam Mindentudó Jónásnál, a korábbi igazgatónál, akiről fogalmam se volt, hogy mi lett vele. Most megtudtam. Köszöni, jól van, és még mindig ő az igazgató. De akkor miért kaptunk mink olyan infót, hogy János az igazgató?
  Nos, Jónástól először is megkaptam a lebaszást, igazán tudhatnám, hogy először a recept, aztán a stuff (mintha nem történt volna százszor, hogy megcsinálták, amit kellett, aztán mi elballagtunk és fölírattuk), amire közöltem, hogy ha akkor fölíratom, mostanra lejárt volna. És kaptam csodálkozást is, hát hiszen tegnapelőtt kaptak töltőket. Nekem János már a múlt hétfőn mondta, hogy kaptak. Elgondolkodtam: vajon miért nem egyeztetnek ezek az emberek, hogy egyformát hazudjanak? Vagy csak valaki tévedésben van? Az se sokkal jobb; Jánosnak az orra elé érkezik a cucc, vaknak kell lennie, hogy ebben tévedhessen, Jónásnak meg mint igazgatónak tudnia kell mindenről, éspedig helyesen.
  A töltődolog hamarosan lezárult: felírattuk, kihozták. A vezérlőt megcsinálták; most már elmesélem azt is.

Az a helyzet, hogy különféle tevékenységek végzéséhez a kedves egy bizonyos módon tartja a karját, a vezérlőre támaszkodva. (A kocsikat úgy tervezik, hogy a polgár egyenes háttal fog ülni, egymás mellé nyújtja majd a combjait, térde kilencven fokban be lesz hajlítva, lábfeje vízszintesen előre áll és fölfekszik a lábtartóra, karjai vízszintesen végigfekszenek a karfákon, és jobb [bal] karja éppen olyan hosszú, hogy kezével eléri a vezérlőt, amit a három vagy négy lehetséges távolság egyikén helyeztek el. De aki ilyen tökéletes, annak minek a mozgiautó?) Ez, mármint hogy rátámaszkodik, sokáig nem jelentett problémát, mert egy műanyag vagy fémlap volt ott. A mostani Shark vezérlőkön viszont ott van a főkapcsoló. Az egy dolog, hogy időnként bekapcsol az autó, amikor nem kellene, de általában nem indul el. (Ha a joystick ki van térítve, amikor bekapcsoljuk, akkor csak villognak a lámpák, de a kocsi nem mozdul. Előbb vissza kell engedni a joystickot függőlegesbe.) Az viszont már bibi, hogy a tavaszi kocsi vezérlője őszre holtan feküdt. Ha más mondja, nem hiszem el, de saját magam megtettem huszonötször, hogy elhúztam a kezemet a kapcsoló fölött pár centivel, és a vezérlő bekapcsolt. Bizonyos fajta zökkenőktől pedig ki, ami klassz dolog menet közben, ki lehet tőle esni fejjel az aszfaltra. Szerencsére nem történt meg.
  A vezérlőt megjavíttattuk, de preventív megoldást is szerettünk volna, hogy ez ne történjen meg újra, írtunk tehát a vezérlő gyártójának Új-Zélandra. Ők válaszul összehoztak a pesti GYSGY termékmenedzserével, aki, láss csudát, autók személyre szabásával foglalkozik. Tevékenysége ezúttal abban állt, hogy üzent a korábban tárgyalt Mindentudó Jánosnak, hogy csináljon valamit.
  (Nálunk gyakori módszer, hogy amikor a polgár már végképp nem tud mire menni a helyi erőkkel és elvergődik a Legfőbb Illetékeshez, akkor annak tevékenysége abban merül ki, hogy visszaküldi a polgárt ugyanazokhoz a helyi erőkhöz, és gratulál magának, hogy már megint milyen jól elintézett egy ügyet. Közben a polgárt otthon megüti a guta, de ez külön haszon, mert így nem jön többé vissza. Eszembe jut, amikor elhurcolták Mészáros Márta apját, anyja egy ideig írogatott a kirgiz pártszerveknek, aztán már egyenesen Sztálinnak, és külön könyörgött, hogy ne küldjék vissza a levelét Frunzéba. Ez hetven éve volt egy elvakult diktatúrában!)
  János néhány hónap múlva visszahozta a vezérlőt azzal, hogy nem volt semmi baja (lehet persze adminisztrációs hiba is, de a polgár önkéntelenül arra gondol, hogy őt nézik hülyének), és ő ragasztott egy karikát a kapcsoló köré, így majd nem nyomódik állandóan a gomb. Nem derült ki, hogy tényleg nem nyomódott volna-e, mert amint Krisz rátette a kezét, a karika tüstént leesett. Pár hónappal később a kapcsolót magába foglaló műanyagborítás kezdett elválni a vezérlő borításától, szépen fokozatosan, míg végül már kilátszott az elektronika. Arra gyanakodtunk, hogy a karika ráragasztásával megoldódhatott a gyári ragasztóanyag. A szokásos pár hét hercehurca után megcsinálták (remélem, mert amikor visszahozták, a dobozból olyan bagóbűz áradt, hogy nem voltam képes belenézni).

Térjünk vissza az aksiakhoz. Nem sokkal azelőtt, hogy János levágta a telefont, a sokadik nyaggatásra hajlandó volt elvitetni őket és tisztességesen megvizsgálni. Né csak! Zárlatosak! Jé! (Krisz akkor már hetek óta a testvére kocsijából kivett aksikkal mászkált, ahogy azóta is. A testvére pedig nem tud mászkálni semmivel.) János nem mondta, hogy ökör voltam, bocsánat, csak kiállított egy szakvéleményt, ami alapján új aksikat lehet fölíratni. Enélkül csak két év elteltével.
  Tetszenek tudni, hol van Kakasszék? Valaha én se tudtam, de a Csongrád megyei mozgikkal megtanultatják. Amikor a kocsimat fölírattam, oda kellett menni személyesen, az ember elindul Istenháta irányában, és addig megy, amíg mögé nem ér. Itt kakasszékel az Egyetlen Ember, aki Csongrádban elektromos kocsit és hasonlókat írhat föl. Most is őhozzá kellett fölfohászkodni, de szerencsére csak papírilag. De ha az olvasó azt hiszi, hogy így könnyebb, akkor még sok csalódás fogja érni az életben.
  A szakvéleményt a személyazonosság igazolásának megállapíthatóságát foganatosító papírokkal, egy Kakasszékre szóló háziorvosi beutalóval és háromszáz forint tolvajcsalogatóval postára kellett adni. Kellett volna, mert beutalót nem kaptunk. A rendelőben az asszisztens, Mindentudó Jeromos megmagyarázta, hogy azt nem lehet, mert a szék területen kívüli, ezért őnekik írniuk kell egy meghívólevelet, hogy fogadják a polgárt, és akkor lehet beutalót írni. (De a polgár oda se megy, sivalkodtunk.) Vagy adhat beutalót az illetékes szakorvoshoz, aki ad még beljebb utalót Kakasszékre. (De hát Kakasszéken van az illetékes szakorvos, sivalkodtunk megint.) Beutaló nem lett, kísérőlevéllel helyettesítettük, miszerint beutalót nem kaptunk, kérünk csekket a vizitdíjról.

Tíz nappal később fölhívtam Kakasszéket, ahol megkaptam a lebaszást. Mi az, hogy nincs beutaló?! Hát a háziorvosnak vadászkutya kötelessége beutalót adni, hogyhogy ezt a háziorvos nem tudja? Jó, ő fölhívja a háziorvost és megmagyarázza neki.
  Másnap elmentünk a beutalóért a háziorvoshoz, abban a hiszemben, hogy már tud mindent, megkapjuk a beutalónkat, elküldjük, elvégre pénzünk tértivevényes levelekre dögivel, avagy esetleg a doki lesz oly jó, és mivel az ő alkalmazottja volt hülye, átvállalja a postaköltséget.
  Frászkarika. Először is fölfedeztük, hogy szegről-végről ő is Mindentudó származék, kiokított minket, hogy Jeromosnak igaza volt, Kakasszékre nem adhat beutalót. Ha Kakasszéken megtették volna, amit ígértek és fölhívják Mindentudó doktort, akkor egy vitát megspórolhattak volna nekünk, de hát persze hogy nem hívták föl. A vita ezúttal nem volt hosszú, dokink némi kétellyel az arcán fölhívta a MEP-et. Az alig negyedóra vadászattal elért illetékes kissé fölhomályosította, s ezek után hívta föl Kakasszéket, ahol tovább árnyalták ismereteit.
  (Az nálunk nem megy, hogy „hát ők mégiscsak ezzel foglalkoznak, csak tudják”. Csodákat. „Én tudok mindent!” Aztán amikor kiderül, hogy nem jól tudta, akkor ráébred, hogy sajnos a rendszer állandóan változik és képtelenség követni az eseményeket, főleg azzal az elégtelen tájékoztatással, amit biztosítanak az embernek. Amikor még Nagyon Jól Tudta, akkor ezek nem voltak így.)
  Szóval lett beutalónk, amit a saját költségünkön postázhatunk Kakasszékre, ámbár nekünk jobban hiányzik a két hét, amibe ez került az életünkből. És jobban zavar minket, amit háziorvosunk tett, midőn informálni próbáltuk, hogy mi is nekünk ezzel a problémánk: értesített, hogy ha nem tetszenek a dolgok, nem ő az egyetlen háziorvos. Amit, ha ennyi lenne, vérmérséklet szerint kétféleképpen lehetne érteni.
  1. Ha nincsenek megelégedve a szolgáltatásunkkal, másik céget is választhatnak.
  2. Ha sokat zúgolódnak a rossz szolgáltatás miatt, úgy kirúgom magukat, hogy a kerekük se éri a földet.
  Sajnos elhangzott jó pár egyértelmű utalás, amik miatt már nem lehet kétféleképpen érteni.

Elgondolkodtam, hogy is van ez. A társadalom szívós, áldozatos munkát végez annak érdekében, hogy belőlünk könyöklő akarnokokat csináljon, akik mások testén tiporva törtetnek céljaik után – aztán ugyanez a társadalom vérig sértődik, amiért mi könyöklő akarnokok vagyunk, akik mások testén tiporva törtetnek céljaik után.


Láng Attila D., 2007.8.20.

tagpage

A hét írásjegye: 寂 csendesA kisemmizett MEOSZ

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: