Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Csak 19-ig tudunk számolni

Arra jöttem rá, hogy mink magyar honfiak (és honcsajok) csak tizenkilencig tudunk számolni. Tetszenek emlékezni? Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz… vigyázat, innentől már nehezebb lesz… tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét, tizennyolc és legvégül, de nem utolsósorban, tizenkilenc.
  Már nem ismerjük a Huszt.

   Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;
  Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
  Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
  Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
  És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
  Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
  Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
  Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Az a bibi, hogy ezt pont egy reformkori, abszolút nagyon magyar költő írta, akinek tökéletesen, hibátlanul honfiúi volt a lánglelke és hazafiasak az erkölcsey. És tessék, mit ír? „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” Gebasz, mi? A mi reformkori költőnk nem ilyen. A mi modern, rendszerváltás utáni reformkori költőnk így ír:

   Magyar honfi, ki utánunk jövél,
  Bennünket, jó őseidet csodálj,
  Rá se ránts a hitvány jelenkorra,
  Soh’se bánd az atomenergiát,
  A fontos az, hogy kokárdád kitűzzed,
  Midőn szent múltunk ünnepe eljövend,
  S a lobogót lengesd, bármilyen csíkosat,
  Az a fő, hogy lengetve legyen,
  Akkor látják, hogy te vagy a magyar,
  Kívülről fújod a vértanúk nevét,
  Merengj csak vissza régi kor felé,
  Fütyülj a jövendőre, mi se akkor éltünk,
  Semmit se tett érted az utókor,
  Beszéljenek ők csak doktor Bubóról.

(Elnézést az olvasótól, ígérem, nem lesz gyakori, hogy kínzásoknak vetem alá.)
  Szóval gebasz, hogy pont a refomkori költő, ráadásul pont az, aki a Himnuszt is megírta, ilyeneket volt képes írni, hogy a jelenkort a jövővel kell öszvevetni, nem a múlttal. De mégis hogy gondolta ezt kivitelezni? Mert azt lehet mondani, hogy „ma már nem olyan a Boci csoki, mint húsz éve volt”, ami szentigaz, akárki megmondhassa, aki evett akkoriban, de itt ugye a jelenkort a múlttal vetettük öszve. A jövővel hogy vessük öszve? „Ma még nem olyan vacak a Boci csoki, mint húsz év múlva lesz?” Ez is valószínű, de nincs olyan szilárd valóságalapja. Sokkal kézzelfoghatóbb a múlttal öszvevetni a jelent.

Persze értem én, hogy Tihamér bácsi inkább a múlttal veti öszve, mert akkor volt fiatal. Viszvagondol azokra az időkre, amikor még hoszvan tudott gyalogolni, a lovat is megülte, és megfordultak utána a jányok. Ezt megértem, még akkor is, ha Tihamér bácsi, teszem azt, a harmincas-negyvenes évek fordulóján volt fiatal, amely korra elég nehéz nosztalgiával viszvagondolni – de Tihamér bácsi se Horthyra gondol, hanem a fiatalságára.
  No de ki volt, feleim, 1848 körül fiatal? Mármint aki ma még él és viszva tud gondolni? Senki. Egy embert ismerek, aki élt akkoriban, a dalai lámát, de ő se volt akkor fiatal, ő Buddha idejében volt fiatal.
  Mi mégis 1848 árnya felé merengünk, mert jobban hallgatunk a rendszerváltás utáni reformkori költőre, mint Kölcseyre, aki ott volt és tudta. De hát a rendszerváltás utáni reformkori költő szebbeket írt. Ezt a hallhatatlan négysorost például:

   Vigyázó szemetek Budára vessétek,
  Az törökverőt, Hunyadit lessétek,
  Lovaitok csapjátok ki a legelőre,
  Forduljatok a múltba, seggel előre.


Láng Attila D., 2008.3.16.

! Buddha dalai láma Himnusz Horthy Miklós Huszt jelképek Kölcsey Ferenc politika vers

Tiltakozunk a 獸行 ellenOmpoly Smith és Sólyom Williams

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: