Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Állítsátok meg Goldner Ibolyát…

Goldner Ibolya mint a Fogyatékosok Pártja elnöke bejelentette, hogy az ápolási díj miatt most már népszavazást indíttat.
  Aki nem értesült az eddigiekről: először 2004 végén, majd 2005 tavaszán népi kezdeményezés, polgári nevén aláírásgyűjtés folyt avégett, hogy az ápolási díjat minimálbéres munkaviszonnyá tegyék, az indokokat most hadd ne részletezzem. Mindkét gyűjtésben részt vettem családommal együtt, ámbár nálunk senki sem kap(hat) ápolási díjat, de úgy voltunk vele, hogy aki nem tesz másokért, mire föl várná, hogy mások tegyenek őérte. Nem kell aggódni, ebből azóta kigyógyultunk.
  Az első aláírásgyűjtés összehozott minket Goldnerrel, akkor kezdtünk dolgozni a párt megalapításán. Maga a gyűjtés sikertelen lett, a téli időjárást okoltuk azért, hogy csak 49 ezer aláírás jött össze a szükséges ötvenezer helyett (így aztán meg se számolták, hogy abból mennyi érvényes csakugyan).
  A második gyűjtés már kifejezetten rossz döntés volt, de Goldner teljesen bele volt pistulva a dologba, mi pedig még nem értettünk egyes összefüggéseket. Belementünk, bele is adtunk apait-anyait, 3H családom (halmozottan hátrányos helyzetű) ezeregyszáz aláírást szedett össze személyesen, és ki tudja, hányan kezdtek gyűjtésbe a rengeteg szétküldött levelünk vagy a velünk készült újság- és tévériportok hatására. A gyűjtés eredményes volt, 66 ezer aláírás gyűlt össze, ebből az OVB 51-53 ezret talált megfelelőnek. Ezzel köteleztük az országgyűlést, hogy tűzze napirendre a kérdést. Goldner szerint kilencven napon belül. Ez október 25-én lejárt, nem tűzték napirendre, kiderült, hogy igazából nem kilencven napon belül kell nekik, és december 12-én tűzik napirendre. Nem tűzték, 13-án tűzték napirendre, este, amikor a képviselők többsége már hazament, a tévések nemkülönben. És persze elutasították. Néhányszor a blog is foglalkozott a dologgal (itt, itt, itt, talán többször is), de az FP megalakulása óta nem izgattam magamat miatta.
  Most azonban Goldner bejelentette, hogy népszavazást akar az ápolási díjról. El kell mondanom erről egypár dolgot.
  A népszavazás már az első aláírásgyűjtés kudarca után is szóba került a New Age-en. (A New Age a Fogyatékosok Pártjának alapító listája; már válogatjuk és szerkesztjük a szigorúan titkos levelezést, ami meg fog jelenni itt a LAttilaD.orgon. Goldner kilátásba helyezte, hogy ez esetben beperel; érdekes per lesz.) Annak idején elvetettük az ötletet, három okból.
  1. A népszavazás kiírásához nem ötven-, hanem kétszázezer érvényes aláírást kell összeszedni, és nem négyszer, csak háromszor annyi idő alatt (két hónap helyett hat hónap), mi pedig örülünk, ha két hónap alatt ötvenezret összegyűjtünk.
  2. Ha a népi kezdeményezés ötvenezer aláírását összehozzuk, az kötelezi a parlamentet a kérdés megtárgyalására – ha viszont a népszavazás kétszázezer aláírása összegyűlik, az csak a népszavazás megtartására kötelez. Igaz: ha a népszavazás igennel válaszol, akkor a parlament köteles törvénybe foglalni azt, amit a népszavazás mondott, de a népszavazás válaszolhat nemmel is. Februárban Goldner még maga írta: a népszavazásra igaz, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. (Valahogy nem tudok hinni abban, hogy Goldner azóta ilyen erős farkakat gyűjtött maga köré – nem is február óta, hanem november óta, mert november elején ezeknek még hírük-hamvuk se volt.)
  3. A népszavazások eléggé megbolygatják a közhangulatot, egyfelől a hozzájuk kapcsolódó hírverés és politikai csatározások, másfelől a dolog óriási költségei miatt. Már az aláírásgyűjtésnél (akkor még csak egynél – azóta a másiknál is) tapasztaltuk, hogy elég erős negatív indulatok ébrednek az emberekben, amikor fogyatékosokkal kapcsolatban az aláírásukat kérik. Ha ez ráadásul még belekerül egy-két milliárdba, akkor abszolút meglesz a társadalmi támogatás ahhoz, hogy a továbbiakban az állam azt mondja: sajnáljuk, magukra nincs pénz, elköltöttük a maguk népszavazására. (És ennél még van rosszabb is. Én nyugodtan akarok járni az utcán, nem akarom az embereket az ellenségemmé tenni. De mit tegyek, ha száz kilométerrel odébb él valaki, akinek elhatározott célja, hogy az embereket az összes fogyatékos ellenségévé tegye, mert a rögeszméjének így esik jól?)
  Csakhogy van egy körülmény, ami miatt Goldner mégis népszavazást rendez, szóljon akárhány érv ellene. Neki, Goldner Ibolyának autista fia van, aki után ápolási díjat kap. Goldner Ibolya minimálbért akar a fia ápolásáért, nem akar környezettanulmányt csináló hivatalnokokat a lakásában, és ezek neki nagyon fontos dolgok. Először perek útján próbálta keresztülvinni az akaratát – nem sikerült. Indított két aláírásgyűjtést – nem sikerült. Alapított egy pártot is, de közben rájött, hogy ő egyhamar nem fog bejutni a parlamentbe, és különben is ott a többség dönt, úgyhogy továbblép, a párt is csak egy ugródeszka volt. Most népszavazást akar. Kerül, amibe kerül, pénzben és emberben egyaránt, csak a szent cél a fontos: Goldner Ibolya minimálbéres otthonápolása.
  Már tudjuk, miért tette ki a szűrünket a pártból. Időbe telt rájönni, de sikerült. Október 30-án elég világosan érzékeltettem, hogy amikor a pártot bejelentjük, én azok közé tartozom, akik nyilvánosságra kívánják hozni, hogy az alapítók között vannak. Ezt a törvény az alapítók magánügyévé teszi, aki nem akarja elmondani, annak az anonimitását szent titokként őrzik. Ha mégis el akarja mondani, szabad neki, de csak saját magáról. Hát én jeleztem, hogy saját alapítóságomat nyilvánosságra akarom hozni. Tíz nappal később Goldner közölte, hogy beadta a bíróságra a párt alapító okiratát és mi ki vagyunk rúgva. Ez volt az a nagy inkorrektség, amire Goldner azóta hivatkozik az Index-topicban: közzé akartam tenni, hogy én is alapító vagyok. És ha én ezt teszem, akkor gyanítható, hogy családom többi három tagja ugyanezt fogja tenni. Ebben az esetben pedig már nem Goldner Ibolyából áll a Fogyatékosok Pártja, ebben az esetben már nem ő az egyszemélyi kezdeményező, alapító, vezető, vezetőség, testület, párt, minden. Ráadásul, ami a legnagyobb veszély, előfordulhat, hogy a párt véleményét időnként nem tőle fogják megkérdezni, hanem tőlünk. Elvégre a második aláírásgyűjtés alkalmával is velünk készült riport két tévéhíradó számára, az újságról nem is beszélve, Goldner háttérbe szorult; sőt mi több, az augusztusi NOL-vitafórum tetején is feleségem képe ékeskedik, méghozzá hatalmasra nagyítható formában; róla, Goldnerről csak egy apró fotó van a cikk alján. Ez pedig elég megalázó lehet egy ennyire becsvágyó embernek. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy Goldner mint ÉCSJE-elnök éjt nappallá téve kilincsel a sajtónál, hogy engedjenek neki egy kis teret a megnyilatkozásra, legalább egy félperces rádióriportot vagy egy negyedhasábos cikkecskét, minket viszont a tavaszon egy lap és két országos tévécsatorna minden külön telefonálgatás, kérincsélés nélkül megkeresett és riportot készített velünk – mindebből Goldner azt a következtetést vonta le, hogy ha mi a pártban maradunk, akkor intenzíven érzékelni lehet majd jelenlétünket, és nem lehet ő az egyszemélyi Fogyatékosok Pártja.
  Azt nem tudjuk, mire fog szolgálni ez a párt, mire használja majd Goldner azon kívül, hogy bármikor hivatkozhat rá, bármikor aláírhat levelet úgy, hogy Goldner Ibolya elnök, Fogyatékosok Pártja; nagyon jól hangzik, nagyon jól fésült titulus, remélni lehet, hogy kinyit majd olyan ajtókat, amiket az ÉCSJE-elnöki cím nem nyitott ki. Azonfelül pedig az FP színeiben a parlamenti képviselőségre is törhet, és ha meg tudja szerezni, akkor Goldner Ibolya képviselő asszony, pártelnök asszony, frakcióvezető asszony, onnantól már egyenes az út. És persze nem csekély fizetéssel jár a dolog, nem lehet véletlen, hogy egy ideje Goldner védelmébe veszi a képviselők végkielégítését. Mert képviselő akar lenni és végkielégítést akar kapni, amikor már nem visel képet tovább. A cél nem az, hogy a parlamentben érvényt szerezzen a fogyatékos polgárok akaratának. A cél az, hogy ott legyen. Majdnem szó szerinti idézet Eddie Murphy A dzsentlemanus című filmjéből, ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki feltörekvő politikusjelöltekkel kerül ismeretségbe.
  Fölmerülhet persze az olvasóban a kérdés, hogy ha Goldner ilyen, akkor miért tartottunk ki mellette egy éven át. Az olvasóban több más kérdés is fölmerül, az Index-topicon jó néhányat olvashattunk már. Többek között azt, hogy én valamikor régen az egyik listán azt írtam, hogy nem érdekelnek a többi mozgi problémái, nem segítek senkin, rajtam se segített soha senki – és most marakszom, hogy segíthessek másokon; vagy inkább saját magamon?
  Lássuk. Tény, hogy soha senkitől semmiféle segítséget nem kaptam, -tunk a problémáink megoldásához. Apró segítségeket igen, nagyot nem, mert aki akart segíteni, az csak kicsit tudott, aki nagyot tudott volna, az pedig nem akar. Ez nem is lenne probléma. De tény az is, hogy valahányszor megnyilatkoztunk a fogyatékosok vagy konkrétan a mozgássérültek problémáival kapcsolatban az ő listáikon, az ő köreikben, minden egyes alkalommal lehurrogást, szitkokat, kiközösítést kaptunk. Nem a Fogyatékosok Pártja az első intézmény, ahonnan kirúgnak; a MEOSZ helyi szervezete egy évvel korábban már megtette. Ott is az volt a baj, hogy szót emeltünk a mozgik problémái miatt, odafigyeltünk dolgokra, amiket a vezetőség jobban szeretett volna homályban tartani; egyszóval túl nagy volt a szánk. Goldnernek is az a baja, hogy túl nagy a szánk, ámbár eredetileg azért hívott meg a csapatába, mert fontosnak tartotta ezt a tulajdonságot. Később jött csak rá, hogy ha mi ádázul küzdünk a fogyatékosokért, azzal valamelyes népszerűségre is szert tehetünk köreikben (eddig még nem sikerült, de ha a párt mögöttünk van, akkor ez már várható lett volna), márpedig népszerűség kizárólag neki dukál. Ő az elnök, neki kell a Főnépszerűnek lennie.
  Tehát valahányszor megszólaltunk mozgássérült körökben, közutálat tárgyaivá tettük magunkat, és ezek után az emberben nemigen ébred vágy arra, hogy segítsen azoknak, akik addig megállás nélkül pocskondiázták. Csakhogy attól, hogy kiharcolok valamit, ami segít az engem gyűlölő X-nek, attól az a dolog még énnekem is segít! Attól, hogy X-nek szüksége van mondjuk akadálymentes buszokra, és én X-et gyűlölöm, attól még nem fogok azért küzdeni, hogy a buszok legyenek teljesen használhatatlanok a mozgássérültek számára, mert nekem is kellenek ugyanazok a buszok! Mi tehát azért léptünk be az FP-t megalakító csapatba, mert szükségünk van dolgokra. World Trade Center-napi találkozónkon Goldner kerek perec kifejtette, hogy ő miért akar pártot. Mert vannak problémái – elmondta őket, most nem ismétlem el, ápolási díj, környezettanulmány stb. –, ezeket meg akarja oldani, és rájött, hogy csak úgy oldhatja meg őket, ha összefog olyanokkal, akiknek hasonló problémái vannak. Minél több emberrel, mert akkor tud fellépni, ha sokakat képvisel.
  Attól, hogy két hónappal később Goldner pált fordult és kihajított a csapatából mindenkit, attól még lehetett nekem egy éven át ugyanez a mozgatórugóm. Ki akarok harcolni dolgokat, amik nekem fontosak. Ha azáltal, hogy ezeket kiharcolom, kiharcolok olyan dolgokat is, amik másoknak fontosak – annál jobb, örülni fogok neki, mert nekem nem származik belőle károm, és az ellenségeim által festett képpel ellentétben szeretem az embereket. Ha kiharcoltam azt, ami nekem személy szerint kell (ámbár ez egy végtelen problémakör, de erről később), akkor el tudom dönteni, hogy mit tegyek az új helyzetben. Esetleg visszavonulok, mert fontos a magánéletem, és a párt már nélkülem is boldogul. Esetleg folytatom, mert úgy látom, hogy tudok tenni valami hasznosat. Nem lehet tudni, melyik következett volna be, ez most már nem is érdekes. Ugyanazért léptem be Goldner csapatába, amiért ő azt a csapatot megalapította: hogy kiharcoljam, ami nekem kell – akár úgy is, sőt leginkább úgy, hogy eközben „kiharcolódik” az is, ami másoknak kell.
  No de nem mindenáron. Ez a fő különbség Goldner és miközöttünk. Engem nem zavart volna, ha mondjuk az elektromos tolókocsik ügyét – ami nekem fontos – későbbre tesszük, mint a hallókészülékek ügyét – ami nekem nem fontos, de a nagyothallóknak igen. Nem zavart volna, mert képes vagyok közösségben gondolkodni, és képes vagyok felismerni, hogy egy szervezetnek stratégiára van szüksége. Ha van húszféle ügy, akkor célszerűen rendezi sorba őket. Az egyik változat, hogy elsőnek olyan ügyet választ, amit viszonylag könnyen keresztül lehet vinni, és akkor a második ügynek már úgy vág neki, hogy az elsőt mindenhol fel tudja mutatni. A választók nagyobb bizalommal fogadják, mert egy problémát már megoldott; a nagy pártok jobban odafigyelnek rá, mert érzékelteti, hogy erő van mögötte. Ezért én elfogadtam volna, ha valamely ügy, ami nekem személy szerint fontos, csak sokadikként szerepel a párt programjában. Elvégre ha nincsen ez a párt, akkor az én problémám senkinek a programjában nem szerepel, akkor csak várhatom, hogy egyszer MSZP-s vagy fideszes főmuftinak tolókocsiba kerül egy rokona és végre képes lesz odafigyelni a tolókocsisok problémáira. (Mert ha megvakul a rokona, akkor csak a vakok problémáit fogja észrevenni, az enyémeket továbbra sem.)
  Goldner más. Neki van egy vesszőparipája, és minden csak eszköz arra, hogy ezt végigvigye. Erősen fenyeget a veszély, hogy ha Goldner megkapja a minimálbéres ápolási díjat, nem lesz többé környezettanulmány stb., akkor a Fogyatékosok Pártja onnantól kezdve csak vegetálni fog, mert Goldnerben már nem lesz hajtóerő, ami további harcokra készteti. Ő ugyanis nem fogyatékos. Neki van néhány problémája, amik a fia fogyatékosságából erednek; ha azok megoldódnak, akkor az ő élete onnantól rendben van, semmi oka nem lesz lázadni. Mi viszont fogyatékosok vagyunk. Bennünk mindig lesz hajtóerő, mert nekünk nem egy-két eseti problémánk van, nekünk az egész életünk egy problémahalmaz. Ha ki tudjuk harcolni, hogy beengedjenek minket egy üzletbe, a következő héten találkozni fogunk egy üzlettel, ahova nem engednek be. Ha ki tudjuk harcolni, hogy az állam költségén jöjjön ki hozzánk a közjegyző (ez valakinek a problémája volt, aki felszólalt egy összejövetelen és Korózs lesöpörte az asztalról), akkor a következő héten a banki ügyintézésnél fogunk akadályokba ütközni. A problémák sora végtelen, mert egy elmaradott korban élünk, ami nincs felkészülve a tolókocsisokra. Az autistákra sincs felkészülve, de Goldner nem autista. Csak a fia az.
  Goldner Ibolya, aki szabályszerű puccsal kaparintotta kezébe a Fogyatékosok Pártja fölötti hatalmat, súlyosan veszélyezteti a magyar fogyatékostársadalmat, amikor az ápolási díj miatt népszavazást kezdeményez. Ezért mint magyar fogyatékosok és a Fogyatékosok Pártjának létrehozói megfosztjuk pártelnöki címétől – belátva, hogy ezt már egy hónappal ezelőtt meg kellett volna tennünk. A mai naptól Goldner Ibolya jogtalanul nevezi magát a Fogyatékosok Pártja elnökének.
  Felkérjük a pártot, hívják össze a tisztújító közgyűlést és válasszanak új vezetőséget. Goldner Ibolyával szemben fegyelmi eljárást kell indítani, ami el fogja dönteni, hogy maradhat-e a párt tagja vagy ki kell zárni.


Láng Attila D., 2005.12.16.

tagpage

Átléptem a RubikonKerényi Imre

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: