Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Alkotmánymentesítés (Pirítós)

Részlet a Fókusz 2003. december 17-i adásából:
  Az 1998 óta hatályban lévő esélyegyenlőségi törvény szerint 2005-ig akadálymentessé kell tenni a középületeket. Mégis ezek alig 18-20%-ába, a rendelőknek pedig 12%-ába lehet kerekesszékkel bejutni. Az újonnan épített épületekben pedig a törvény szerint mindenki számára biztosítani kell az akadálymentes közlekedést. Ha valaki egyébként nem tartja be a törvényt, az nem kap büntetést érte.
  Farkas Jácint miniszteri biztos, Esélyegyenlőségi Kormányhivatal:
  Többször mondják, hogy azért olyan, amilyen, mert nem büntet az állam vagy nem büntet az önkormányzat. Nem vagyok abban biztos, hogy ha megbüntetünk egy intézményt vagy többet, akkor azzal majd jobb lesz az akadálymentesítés helyzete. Nem a büntetés miatt kell jól akadálymentesíteni, hanem amiatt kell, hogy ezt föl kell fogni és meg kell érteni. Farkas Jácint elmondta, hogy van elkülönített pénz az átalakításokra, a probléma az az, hogy a pályázatokat csak kevesen figyelik.

  Az olvasó bizonyára egyetért velünk abban, hogy amit egy miniszteri biztos mond, arra illik és érdemes odafigyelni. A Pirítós időt és fáradságot nem kímélve végigvezette a Farkas Jácint szavai mögött rejlő tartalmat, és kiderítette az idézett vélemény értelmét. Velünk tart az olvasó egy kis alkotmányjogászatra?
  A gondolat magva: „Nem a büntetés miatt kell jól akadálymentesíteni, hanem amiatt kell, hogy ezt föl kell fogni és meg kell érteni.” Bevalljuk őszintén, hogy a mondat második (a hanem utáni) részét nem értettük meg, pontosabban nem merjük biztonsággal állítani, hogy megértettük volna. Érzésünk szerint ezzel nem állunk egyedül.
  Hogy mi az az „ez”, amit föl kell fogni és meg kell érteni, arra nézvést csak találgatások lehetségesek. Nyelvtanilag egy korábban említett alanyra kell visszautalnia, márpedig a legutóbb említett alany a büntetés. Ezen azonban nincs mit felfogni, hiszen Farkas úr éppen arra utalt, hogy nincs szükség büntetésre. Ha nem büntetünk, akkor a büntetést mint nemlétező dolgot nem lehet felfogni és megérteni sem. Az előző mondatból maradt még egy alanyunk: az akadálymentesítés helyzete. Sejtésünk szerint ez az, amit fel kell fogni és meg kell érteni.
  Ha következtetésünk helyes, akkor azért kell jól akadálymentesíteni, mert fölfogjuk és megértjük az akadálymentesítés helyzetét. Vagyis azért, mert ráébredtünk, hogy Magyarország egy akadályokkal teli hely a fogyatékosok számára, és ezen sürgősen változtatni kell.
  Szép és okos gondolat. Elismerésünk Farkas úrnak. Ha azonban végiggondoljuk a mondat első felét is – az ezt megelőzően elhangzottak fényében –, akkor kétségeink ébrednek második felének igazságtartalma iránt.
  „Nem a büntetés miatt kell jól akadálymentesíteni” – mondja Farkas úr azt követően, hogy a korábbiakból világossá válhatott a tévénéző számára: az állam és az önkormányzat nem bünteti meg azt, aki nem akadálymentesít. A következtetés világos: a cél az akadálymentesítés, ha pedig ezt nem a büntetés miatt kell megcsinálni, akkor nem kell büntetni. Büntetni akkor kellene, ha az akadálymentesítés oka a büntetés lenne.
  Miután ezt így kielemeztük, tekintsük át, hogyan is működik a jog rendszere.
  Az olvasó például bevallja és befizeti az adóját? Minden bizonnyal. Örömét leli ebben a tevékenységben? Gyanúnk szerint nem. Mi motiválja rá, hogy mégis megtegye? Az talán, hogy megérti és felfogja az adófizetés szükségességét, azt, hogy az államnak ez a bevétel teszi lehetővé, hogy működtesse az olvasó által is használt szolgáltatásokat? Az az érzésünk, hogy az olvasót ez nem érdekli, és nem is tudjuk hibáztatni emiatt. Józan paraszti ésszel az állampolgár egyetlen értelmes hozzáállása az adófizetés kérdéséhez az, hogy az államot sem érdekli az ő boldogulása, hát őt miért érdekelné az állam boldogulása, és hagyják békén az ilyen hülyeségekkel.
  És mégis befizeti az adóját.
  Vajon mi készteti erre a cselekedetre, ami a fentiek alapján teljességgel illogikus?
  A büntetés.
  Aki hazánkban – vagy a modern világ bármely országában – nem készít szabályszerű adóbevallást és nem fizeti be a tőle megkövetelt összeget pontosan, határidőre, az komoly retorziókra számíthat. Bírság, késedelmi kamat, büntető kamat, feljelentés, bírósági tárgyalás, börtön. Államunk – és a modern világ többi állama – nem válogat az eszközökben, amikor arról van szó, hogy behajtsa polgáraitól azokat a pénzeket, amikből önmagát, az államapparátust és az általa finanszírozott sokféle dolgot működtetni tudja. Ha nem neveznék adócsalásnak és nem büntetnék azt, ha valaki saját magának akarja megtartani az általa keresett pénz egészét, akkor mindenki meg is tartaná magának, és az állam lehúzhatná a rolót.
  Eszerint a büntetés szükséges valami – legalább egy területen.
  De néhány polgártársunk úgy érzi, hogy a pénz mégiscsak boldogít, ezért elmegy a bankba, hogy pénzhez jusson, s mivel másképpen nem adnak neki, visz magával egy pisztolyt és harisnyát húz a fejére? Ha kihirdetnék, hogy ezt holnaptól kezdve szabad, nem jár érte büntetés, vajon az olvasó nem kezdene kotorászni a harisnyás fiókban? Mi lenne, ha holnaptól nem járna büntetés azért, ha valaki gyorsan hajt és nem áll meg a piros lámpánál? Az olvasó vajon autóba merne ülni? Mi lenne, ha holnaptól kezdve mindent szabad lenne, amiért ma büntetés jár?
  A büntetés tehát más területeken is szükséges valami.
  Mi az oka annak, hogy Farkas Jácint, az állampolgárok által fizetett és érdekeik szolgálatára hivatott miniszteri biztos nem tud arról, hogy az állam akaratának érvényesítésére az egyetlen eszköz a büntetés?
  Mi az oka annak, hogy Farkas Jácint, a mozgássérült állampolgár nem érzi szükségét, hogy az állam érvényt szerezzen az ő jogainak? Ha pedig a sajátjait sem érvényesíti, akkor miért tenné ezt másokéival?
  Igen súlyos, sőt veszélyes dolog az, amit Farkas úr kimondott a Fókusz műsorában. Az, ami az akadálymentesítést előírja a közintézmények számára, az 1998. évi XXVI. törvény. A Magyar Köztársaság egyik törvénye. Semmiféle miniszteri biztosnak, egyáltalán semmiféle embernek nem áll jogában, hogy egy törvényről olyképp nyilatkozzon, hogy annak betartásáért nem jár büntetés. Lehet ilyen értelmű magánvéleménye, de nem olyankor, amikor miniszteri biztosként az ország nyilvánossága előtt nyilatkozik.
  Elmesélnénk itt valamit, amit éppen a minap olvastunk ezen az oldalon.
  Valamikor régesrégen úgy volt, hogy az országok aranyat őriztek nagy páncélszekrényekben, ami a pénz fedezetéül szolgált. Az adta a pénz értékét, hogy mindenki tudta: valahol a bankok mélyén ott van az arany, s a bankjegyeit bármikor beviheti a bankba, cserébe odaadják a megfelelő mennyiségű aranyat. Az azonban csak mítosz, hogy ez ma is így van. 1971-ben az amerikai dollár, s nyomában a világ összes vezető pénzneme elhagyta az aranyfedezetet. Ma a pénz értékét az adja, hogy Pénznek hívják. Egyszerűen szólva: az emberek azért hajlandók elfogadni tőlünk papírdarabokat és fémkorongokat számukra értékkel bíró dolgokért cserébe, mert tudják, hogy őtőlük is el fogják fogadni ugyanezeket mások, szintén értékkel bíró dolgokért cserébe. Semmi egyéb fedezet nincsen a pénz mögött, s nincs is rá szükség.
  Hát a törvénnyel talán nem ugyanez a helyzet? A törvény az embereket nagyon sokszor olyasmire kényszeríti, amit maguktól nem akarnának megtenni; például adófizetésre, arra, hogy megálljanak a piros lámpánál, avagy hogy dolgozzanak meg a pénzért ahelyett, hogy egy pisztollyal beszaladgálnak a bankba. Miért hajlandók erre? Mitől van egy papírra írt szövegnek olyan hatalma, hogy az emberek engedelmeskednek neki?
  Attól, hogy ha nem teszik, akkor megbüntetik őket. Azazhogy – a korrekt, törvénytisztelő, jólnevelt állampolgárnak még csak a büntetés tudatára sincsen ehhez szüksége. Azért tartja be a törvényt, mert ez a törvény. Nem is oly rég magyar szakemberek jártak Dániában, akiknek többek között elmesélték, hogy ha bárhol az országban építenek egy házat, akkor a telefontársaságnak kötelessége záros határidőn belül (három-négy nap, nem emlékszünk pontosan) kiépíteni oda a telefont, méghozzá egyből két vonalat. Akármely eldugott zugában a királyságnak. És mi történik – kérdezték a magyarok –, ha nem teljesíti ezt a kötelezettségét? De hát – így a dánok – törvény van rá, hogy meg kell tenniük. De ha mégse teszik meg? De hát nem értik, hogy törvény van rá?
  Tehát az Európai Unióban – annak legalább egy tagállamában – már azért tartják be a törvényt, mert az a törvény, nem pedig azért, mert oda van írva, hogy ez meg az történik, ha nem tartják be. Hihetnénk, hogy Farkas úr is éppen ebbe az irányba szándékozna terelni országunkat, hát hiszen ő is azért tartatná be a törvényt, mert az a törvény, nem pedig azért, mert ellenkező esetben büntetés jár. Csakhogy erre neki sem jogköre, sem hatalma nincsen, sőt érzésünk szerint elképzelése sem, hogy miképpen lehetne ezt keresztülvinni. Ugyanis Magyarország nem Dánia. Minimális realitásérzékkel belátható, hogy ha a magyarországi cégeket, intézményeket nem kényszerítik büntetésekkel arra, amit maguktól nem akarnak megtenni, akkor nem fog történni semmi.
  A Farkas Jácint-féle elképzelés magyar földön azt jelenti, hogy a törvényt nem kell betartani. Ha nem kell betartani, akkor nem törvény. Ha egy törvény nem törvény, akkor egyetlen törvény sem törvény. Ez pedig összeütközésbe keveredik a Magyar Köztársaság alkotmányának második paragrafusával, amelynek első bekezdése kimondja: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam”. Egy jogállamot az határoz meg, hogy alapja a jog, vagyis a törvények. Ha a törvényt nem kell betartani, azaz ha nincsenek törvények, akkor nincsen jogállam; ha pedig Magyarország nem jogállam, akkor nem létezik. (Ugyanide eljuthatunk annak meggondolásával is, hogy az alkotmány is egy törvény, ha tehát a törvények nem törvények, akkor az alkotmány sem létezik.)
  Farkas Jácint, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal miniszteri biztosa tehát nemcsak fényévek távolságába tolta ki azt az esélyegyenlőséget, amit hivatala – már csak nevénél fogva is – megteremteni lenne hivatott, hanem egyúttal megkérdőjelezte Magyarország létezését.
  Vajon ez volt a szándéka?  
  

*

  Záradékként még hozzátennénk egy gondolatot. Farkas Jácint elmondása szerint az a baj, hogy a pályázatokat csak kevesen figyelik. A Pirítós úgy érzi, hogy ha Farkas úr olvasná a Pályázatfigyelőt, akkor ilyet nem mondana. Akadálymentesítés címszó alatt egy pályázatot találunk a tárgymutatóban, az is igen szűk körnek szól. Egyébként is minden pályázat igen szűk körnek szól. A Pirítósnak tudomása van olyan személyekről, családokról, akik rászorulnának támogatásokra, de nem pályázhatnak azokra, mert csak intézményeknek, szervezeteknek lehet, ők pedig magánszemélyek.


Láng Attila D., 2006.7.3.

Bádogvödör (Pirítós)Maffia Mézgáék nélkül (Pirítós)

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: