Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




A Nagy Összefüggés

A fogyatékospárt-alapító fórum közkedvelt fasisztája, Igaz Füles megint cikkírásra ihletett. Most éppen azzal, hogy két cigányozás között megjegyzi, hogy hallgatok, mert nem merek ám megszólalni, inkább befogom a nagy pofámat.
  Szóval van a Nagy Összefüggés. Mert mindig minden mindennel összefügg. Mindennek oka van, sőt Okai Vannak. Mint emlékezetes, Füles volt az a bölcs tudor, aki rámutatott, hogy én mint zsidó szegedi lakos igazából Botka bérence vagyok. (Azóta, ámbár erről nem jutott még érkezésem beszámolni, voltam cigány is, de annak én neveztem ki magamat. Az a vita, amiről ez a cikkecske szól, egy cigánygyűlölő kép szétküldésével indult, én pedig közöltem, hogy a nagyapám cigány volt. Ami speciel nem igaz. Illetve hogy igaz-e, azt nem tudom, én nem láttam cigánynak, de attól még lehetett – viszont nem volt a nagyapám. A nagyanyám férje volt. Mindenesetre fölvettem a „megbántottatok cigány mivoltomban” attitűdöt, és rövid úton ki is utáltak a listáról. Örülök neki.)
  Minden mindennel összefügg. Ha én nem írok egy fórumra egy napig vagy egy hétig, akkor azért nem írok, mert Valami Mást Csinálok. Valamilyen gazságot készítek elő hasonszőrű rohadék társaimmal, hogy elveszejtsem a szőke mélymagyarokat. Ha viszont írok egy fórumra, akkor azért teszem, mert így akarok ártani a kék szemű csodalényeknek.
  Ami hagyján, de ez mindenkivel így van. Füles mélyértelműleg megjegyezte, hogy a tervezett roma gárdában pont Sztojkának hívnak valakit, akárcsak a kézilabdás egyik gyilkosát. Bizony, így van ez, minden mindennel összefügg, a roma gárda egyszer csak meg akar alakulni, hogy elpusztítsa az igazhitű antiromákat, aztán direkt juszt se alakul meg, hogy ezzel mételyezze soraikat, és végül egy ravasz huszárvágással egy pont ugyanolyan nevű cigány megöl egy kézilabdást. (Aki történetesen ha nem lenne egy magyar csapat tagja és nem esett volna áldozatul egy aljas merényletnek, de mégis szóba kerül, akkor Füles mélyértelműleg megállapította volna róla, hogy román, pont úgy, mint a roma, és azért jött ide, hogy ártson a kék szeműeknek.)
  A világ egy összeesküvés. Minden okkal van. Az nem lehetséges, hogy én azért nem írok egy fórumra egy hétig, mert eszembe se jut bebökni a címet a böngimbe. Ilyen nincs. Minden mögött valami Mélyebb Tartalom rejtőzik. Ahogy az se lehetséges, hogy Gyurcsány azért kapta el Budait, amiért a helyében Orbán is elkapta volna. Szó sincs róla. Ha Orbán elkap egy beteg nőt, akkor egy nagylelkű grállovag, ha Gyurcsány kapja el a beteg nőt, akkor minimum megdugta.
  Most mondják a híradóban a Molotov-koktélokat. Világos. A cigányok tehetnek róla. Ha cigány dobja a koktélt, akkor azért. Ha cigány házára dobják, akkor azért. Hát mér volt pont ott a háza?! A rohadék cigányok, pont oda építik a házukat, hogy csalogassák a koktélokat, és ezzel tegyék tönkre a szőkéket. Hát a becsületes magyar ember elvándorol a cigányok közeléből, Sopronból is azért költöznek el, mert Nyíregyházán túl sok a cigány. Hát ezek a romák odavonzzák az orkánt Vas megyébe, hogy összerombolja a kék szeműek házait! És ha pont csupa cigánynak rombolik össze a háza, akkor így jártak, vazzeg.
  Borzasztó, hogy milyen összeesküvés közepette kell élniük ezeknek a szőke, kék szemű mélymagyaroknak. Az egész világ azon fáradozik, hogy az ő dolgukat megnehezítse. Egész kontinenseket népesítenek be olyan emberekkel, akik nem magyarok, direkt, hogy őket háttérbe szorítsák.
  Éppen Jennifer Hudson énekel a híradóban. Ennek is barna bőre van, a disznónak. Vajon mi lehet az Oka?


Láng Attila D., 2009.2.9.

! cigány fasiszta politika szélsőség zsidó

Ezért nem tudnak a riporterek magyarulNincs megkülönböztetés

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: