Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




A Nagy Hecc

Létezik egy fajta szerencsejáték, ősi tradíciókra megy vissza. Állatok harci ösztöneit felszítják és egymásra vagy emberekre uszítják őket. Régebben főleg oroszlánokat uszítottak emberekre, de amióta az oroszlánokat védik az állatvédők, és keresztényből se találni eleget, ennek a sportnak bealkonyult, most már inkább csak bikaviadal van. A világ nagy részén betiltották, néhány spanyol nyelvű országban gyakorolják még, de egyre kevesebbet. Ha az állatokat egymásra uszítják, az a kakasviadal, kutyaviadal, állítólag még kanáriviadal is létezik; a világ legnagyobb részén illegálisak, néhol azért is lecsukják az embert, ha nézi. Amivel csak egyet lehet érteni.
  Hanem az újfajta állathecc nem illegális. Törvényesebb már nem is lehetne.
  Pontosan ugyanaz a forgatókönyv. Felszítjuk a természetes agresszív ösztönöket, aztán páholyból nézzük, hogy mi fog történni. Minket nem érhet baj, ez nem pamplonai bikafuttatás, mi csak ülünk és gyönyörködünk az agresszív ösztönökben.
  Azazhogy pillanat, van egy másfajta állathecc is, ami legális, sőt kívánatos, fontos, hogy gyakoroljuk. Ragadozó emlősökkel gyermek- és kamaszkorban rendszeresen kell csinálni. Mutatunk nekik valamit, ami lehet ehető vagy nem, lehet textilből vagy fából, voltaképpen mindegy, lényeg, hogy egy kicsit mozgassuk. A vadászösztön működésbe lép és a kölyök ráveti magát a céltárgyra. Ekkor elvesszük tőle és kezdjük elölről, amíg kettőnk közül az egyik ki nem fárad. Azok a kiskutyák és kiscicák, akikkel ezt a játékot rendszeresen űzik, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb lelkületű felnőttek lesznek, és nem mellékesen a céltárgyon élik ki ragadozó ösztöneiket a bútorok helyett.
  Az olvasó döntse el, hogy az újfajta állathecc melyik kategóriába tartozik.

Atticus Finch valami olyasfélét mondott, hogy városának polgárai egyenként remek emberek, de ha csürhébe verődnek, olyanok lesznek, mint az állatok. Nem pont így mondta, de így illik gondolatmenetünkbe. Akkor is, ha Atticus fordítva gondolta: ők viselkednek másokkal úgy, mint az állatok (negatív értelemben), nem pedig ővelük lehet úgy viselkedni, mintha állatok, azaz tudatlan ösztönlények lennének.
  Márpedig egy ország népénél nagyobb csürhe egy országon belül nincsen, és minél nagyobb a csürhe, annál állatabb. Elnézést, ha udvariatlanul hangzik, de hát ez nem az én véleményem, hanem a rendezőségé.
  A hecc úgy megy, hogy bedobunk a ketrecbe valamit, amire az állat ráveti magát. Amint hozzálátott, hogy széttépje, már dobjuk is a következőt. Addig dobáljuk mindenfélével, amíg egészen föl nem lesz hergelve, és akkor – nos, azzal egyelőre adós maradok, hogy akkor mi történik, mert még nem hergült fel egészen, és a rendezőség nem nyilatkozott, hogy akkor mit tervez.
  A ketrecbe bedobált hergelő csalik listáját emlékezetből állítottam össze, a teljesség igénye nélkül – csak útmutatásnak szánom.
  Fülkeforradalom. Amikor Orbán bejelentette, hogy forradalom volt, azzal azt is bejelentette, hogy mostantól új rendszer van. Ez nemcsak azért kellett, hogy legitimálja a hatalmát, sőt nem is elsősorban azért. Az elsődleges cél az volt, hogy fölhergelje az országot, és ez sikerült is.
  Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. Az ország még jobban fölhergelődött, amikor megparancsolták, hogy ki kell függeszteni a Fidesz politikai hitvallását. Horthyra, Rákosira, Ceauşescura és Ferenc Józsefre asszociáltunk, s vártuk, mikor rakatják ki mellé Orbán fényképét is. Aztán a történet elaludt, a nyilatkozat alighanem ott lóg a hivatalok falán, és a Fidesz remélhetőleg boldog.
  Médiatörvény. A Fidesz eltörölte a szólásszabadságot, sikoltotta a nemzet. Aztán a történet elaludt, a Fidesz az EU nyomására félig-meddig visszavonulót fújt, és azt ordította, hogy nem enged az EU nyomásának.
  Blogregisztráció. A médiatörvényen belül újabb csali volt a blogok regisztrációja, amivel az egész magyar netet egy szempillantás alatt tűzbe lehetett hozni. Aztán a Fidesz mellékesen megjegyezte, hogy igazából nem is úgy gondolta.
  Magánnyugdíjpénztárak. Ennek se csak az volt a haszna, hogy mesés bevételt hozott a pártközpontba. Emellett úgy föl is hergelte az országot, hogy ihaj. A megmaradt magán-nyugdíjpénztári tagokat pedig nyilvántarthatjuk mint ellenzéki bajkeverőket.
  Alkotmány. Az alkotmány újraírásának nemcsak az a célja, hogy mindörökre bebetonozza Orbán hatalmát; majd a jogászok kiókumlálják, hogy hogyan, csak addigra persze már késő lesz. A cél az erőfitogtatás, mi ezt is megtehetjük, azt csinálunk veletek, amit akarunk. A nép pedig megint feldühödik, mert attól, hogy valakinek hatalma van, még nem kell okvetlenül élnie is vele, Orbán pedig gátlástalanul használja.
  Gyerekek utáni szavazati jog. Vitán felül ostoba, nevetséges ötlet, ami nem tetszik senkinek. A baloldaliaknak nem, mert mindenfajta kiváltságnak ellene vannak. A jobboldaliaknak sem, mert a cigányokról bennük élő sztereotip képbe az is beletartozik, hogy azoknak sok gyerekük van. Nem is volt cél, hogy a gyerekek után szavazati jog járjon, ezt soha senki nem gondolta komolyan. Csak hergelni akartak minket.
  Magyarország. Amikor kigondoltam ennek a cikknek a megírását, ez volt a legújabb: megváltoztatni az állam nevét. A cél megint a hergelés. A lapok megfontolt számítgatásokba kezdenek, hogy mennyibe kerülne, ha mindenhol át kellene írni a neveket, aztán majd persze a Fidesz bejelenti, hogy nem is lesz névváltoztatás. Hiszen a terv elérte célját, az ország nevét meg igazából sosem akarták megváltoztatni; nekik teljesen mindegy, hogy hívják a területet, ami fölött parancsnokolnak.
  Repülőtér, Lágymányosi híd. Orbán előző kormányzásának utolsó tette az volt, hogy váratlanul átnevezte a Népstadiont. Most megint átnevezősdit kezd. Az átnevezősdiknek nem az a célja, hogy valamit másképpen hívjanak. Fütyülnek rá, hogy mi a reptér vagy a híd neve, hogy hívják az utcákat, kinek a szobra áll bárhol, őket ez mind-mind nem érdekli. Csak erőfitogtatás. Megtehetjük! Ha ahhoz van kedvünk, megtesszük. Ha meg úgy tartja kedvünk, akkor nem tesszük meg. Ezért röptetnek föl időnként elképzeléseket, hogy valaminek meg kellene változtatni a nevét, aztán mégse változtatják meg: hogy megmutassák, hogy tetszés szerint cserélgethetik a véleményüket. Őket nem köti semmi.
  Schmitt Pál. Orbán természetesen megtehette volna, hogy úgy csinál, mintha az elnököt nem egyszerűen hatalmi szóval nevezte volna ki, hanem a parlament választotta volna. És nem lett volna muszáj Schmittet rakni az elnöki székbe, választhatott volna olyasvalakit, akiről nem látszik ezer méterről, hogy az ő Fejbólintó Jánosa. Azért ültetett oda kesztyűsbábot, hogy mutassa: megteheti. És hogy minket hergeljen. Schmitt azóta ikonikus figura lett, népszerűsége vetekszik Benny Hillével vagy Mr. Beanével, csak őket jobban lehet szeretni.

Hát így megy a Nagy Magyar Állathecc. A heccelni való állat az ország népe. De mi vagyunk az oka: már akkor állatok voltunk, amikor Orbánt megválasztottuk.
  Egyébként ha az olvasó is foglalkozna ilyesmivel, némi módszertant tudok nyújtani. Kiskutya esetében a zsákmányt tőle távolodó irányba kell húzni, kiscica számára viszont oldalirányban, balról jobbra vagy jobbról balra.


Láng Attila D., 2011.3.9.

alkotmány Bean‚ Mr. Ceauşescu‚ Nicolae cigány Európai Unió Ferenc József Fidesz Finch‚ Atticus fülkeforradalom Hill‚ Benny Horthy Miklós jelképek jobboldal keresztény kormányzás kutya macska magánnyugdíjpénztár médiatörvény Ne bántsátok a feketerigót! Nenyi Orbán Viktor politika Rákosi Mátyás repülőtér Schmitt Pál szólásszabadság

In memoriam esélyegyenlőségi törekvésekNégyszázezer hiba

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: