Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






A magyar magánhangzók

Logikusabb lenne, ha körutunkat szigorúan a hangképzés módjához alkalmaznánk, vagyis előbb a mássalhangzókat néznénk végig, aztán térnénk át a magánhangzókra. Logikus lenne, de nem célszerű. Élő nyelvi példákhoz magánhangzók is kellenek. Most, hogy végignéztük két nyelv mássalhangzókészletét, lássuk a magánhangzóikat is.

Ha emlékszik az olvasó: a mássalhangzók úgy képződnek, hogy zárat képezünk, ami mögött megnövekszik a légnyomás. Hát a magánhangzók meg úgy, hogy nem képezünk ilyen zárat.
  A magánhangzók alkotják a szótagok magját. A szavak szótagokból állnak, egy szótag pedig szükségképpen tartalmaz egy magánhangzót vagy magánhangzócsoportot (diftongust, triftongust). A szabály alól két kivétel van: a vokalikus mássalhangzók és a szótag nélküli szavak. Ilyen a magyarban is van (s, az és alternatív változata), de akad olyan nyelv is, ahol a szótag definiálhatatlan, értelmezhetetlen fogalom. De minderről majd később.
  
  Ez a magánhangzók IPA-táblázata, ami három tulajdonságot ábrázol.
  Nyílt–zárt. A táblázat felső sorában levő hangok zártak, magas ejtésűek, majd lefelé haladva egyre nyíltabbak és mélyebbek lesznek.
  Elöl–hátul ejtett. Bal oldalon az elöl ejtett hangok vannak, jobb felé az egyre hátrébb ejtettek.
  Kerekített. Ahol két jel párban áll, ott a jobb oldalit kerekített ajkakkal ejtjük.
  

zárt-közép elülső kerekített
zárt elülső kerekített

  Lássuk most a magyar magánhangzókat. A magyarban az és magánhangzók rövid és hosszú párja gyakorlatilag azonos, csak a hosszúakat egy kicsit „kijjebb” ejtjük (az elülsőket előrébb, a hátsókat hátrébb). IPA-jellel az az pedig például (az IPA-ban a hosszú hangokat az utánuk tett jelzi). Az és IPA-jele ugyanaz, mint magyar betűje.
zárt elülső kerekítetlen
zárt-közép hátsó kerekített
zárt hátsó kerekített

  Az többfelé előfordul a világ nyelveiben. A dánban és a norvégban ugyanúgy írják, mint az IPA-ban (az IPA tőlük vette át a jelet), például (váltópénz). A német, a finn, az észt és a török viszont ugyanúgy írja, mint a magyar (német szép, török ökör). A francia és a holland -val írja: francia néhány, holland konyha.
  Az hangot ipszilonnal írják a finnek, svédek, norvégok, dánok és az albánok, például albán hivatalos. A német, az észt és a török a magyar betűt használja. A francia és a holland pedig betűt ír.
  Az a világ egyik leggyakoribb hangja, fonémaként megvan minden nyelvben, ahol legalább három magánhangzót megkülönböztetnek, s allofónként is a maradék egy részében. Az is éppen ilyen gyakori; érdemes tudni róla, hogy a franciák -val, a hollandok viszont -vel írják. Alig kevesebb nyelvben szerepel az (például az irodalmi arabból hiányzik). A franciában is jelölheti, az angolban pedig (például fogott).

Van viszont két magyar magánhangzópár, amit külön kell nézni, mert a rövid és a hosszú minőségileg is különbözik: az és az

nyílt-közép elülső kerekítetlen
zárt-közép elülső kerekítetlen

  A magyar IPA-jele például Népszerű hang, számos nyelvben ejtik így az betűt, például az albánban, a csehben, a franciában – persze csak bizonyos helyzetekben. A németben például fonéma: és kalász és dicsőség két külön szó. (Írva ) A niger-kongói nyelvekben olyannyira fonéma, hogy külön betűt használnak rá, az IPA-ból átvett -t, s a nagybetűs formáját is megcsinálták: Például ezen az oldalon olvasható a vagyis az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata ga nyelven. A nyelvet Ghánában és Togóban egymillió ember beszéli, és három IPA-betűt is használ.
  A magyar IPA-ban vagyis másik betű és a hosszúság jele. Nagyon gyakori hang, a világ legtöbb nyelvében megvan. A rövid a magyarban csak nyelvjárásban ismert, például Szegeden semmi ejtsd nem pedig a köznyelvi
  
nyílt elülső kerekítetlen

  A magyar IPA-ban ami csak hosszúságában tér el a világ leggyakoribb beszédhangjától. Gyakorlatilag minden nyelvben van hang, legfeljebb néhol kissé centralizálva ejtik, amit az IPA -val jelöl. Egy ismert fonológiai adatbázisban (neve UPSID és itt található) huszonhárom olyan nyelvet találunk, amelyek csak három magánhangzót ismernek. (Egy- és kétmagánhangzós nyelv nincs az UPSID-ban, és feltehetően sehol a világon.) A huszonhárom között csak kettő van, ami nem ismer hangot, a berber nyelvcsaládbeli silha és a pama-nyungan (ausztráliai) nyelvcsaládbeli jolngu, de ezekben is szerepel valami nagyon hasonló hang. Az UPSID nem tud olyan nyelvről, ami ne tartalmazna hangot, legfeljebb olyanokról, amik nagyon kis eltérésekkel följegyzett hangokat ismernek.
  
nyílt hátsó kerekített

  A magyar hang IPA-jele egy kézírásos a betű fejreállítva. Nagyon ritka hang. Az angolban is megvan, a szavakban, de csak az oxfordi angolságban, amit a britek két százaléka beszél. A perzsában általánosan használt fonéma; perzsául Irán neve is


Láng Attila D., 2008.8.25.

! fonetika magyar nyelvészet

KövetelnekŐsrégi játékok

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: