Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






A fénykép

varga_monika.jpgSose gondoltam, hogy valaha látni fogom ezt a fényképet. Talán nem néztem a tévéhíradót 1988. szeptember 15-én este, mert akkor nem láttam. Illetve hát akár nézhettem is, a fénykép két másodpercre jelent meg, elég egy pillanatra máshová nézni, a tévéhíradó inkább csak háttérzaj volt akkoriban. Csütörtök este volt, tizenhét és fél éves voltam, a tévében Az Öreg című NSZK krimisorozat valamelyik része ment.
  Február 22-e hétfő volt, de volt tévéadás, este Calgaryból téli olimpiát közvetítettek. Ezért korábban volt az esti mese, 18 óra 10 perckor. Varga Mónika már nem látta.
  Igen, én emlékszem Varga Mónikára. Emlékszik a családja, ha élnek még; a gyilkosa családja; emlékeznek az öregek Szalaszenden; meg én. Már egy éve, hogy megtaláltam ezt a fényképet, de össze akartam szedni a gondolataimat, hogy megírjam őket. Aztán rájöttem, hogy nincs mit összeszedni. Találtam öt újságcikket, nem volt könnyű megszerezni őket, sokkal több is volt annak idején. De gondolat csak egy van.
  Tartozom Varga Mónikának. A halála utáni napon olvastam az újságban az első tudósítást, majd áprilisban és szeptemberben a továbbiakat. Hogy a híradót láttam-e, azt nem tudom. De tudtam arról, ami történt, és soha nem felejtettem el azóta. Sokan vannak, akik hatást gyakoroltak írói pályámra, és Varga Mónika köztük van. Kislányok, akik valahol, valakiknek, valamiért fontosak. Ő is az volt – a családjának, a jogrendnek, nekem. És most is az. Talán ő volt időrendben a második, aki megmutatta, hogy miért.

Emberölés – őrizetbevétel

1988. február 23., kedd – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitányság eljárást indított emberölés bűntette miatt Varga Béla 30 éves foglalkozásnélküli, büntetett előéletű szalaszendi lakos ellen, aki február 22-én, hétfőn délután megölte Varga Mónika 9 éves tanulót, szalaszendi lakost. A rendőrség még aznap őrizetbe vette Varga Bélát és ügyében folytatja a vizsgálatot. (MTI)

Bíróság előtt a szalaszendi gyermekgyilkos

Az erőszakot és az emberölést nem tagadja

(Megyei tudósítónktól)

Kegyetlen bűncselekmény történt 1988. február 22-én a Borsod megyei Szalaszend községben. Az áldozat, a 9 éves Varga Mónika holttestét késő este fedezték fel a falu határában egy szalmakazal tövében. A halott gyermek döbbenetes látványt nyújtott. A kislány nyakára egy nadrágszíj szorult, amelyet a kezeire és a bal lábára is rákötözött a tettes. A gyermek – mutattak rá a szakértők – hosszú kínlódás után tulajdonképpen önmagát fojtotta meg. Előzőleg brutálisan bántalmazták, megerőszakolták. A tettest, a 30 éves Varga Bélát (a gyilkos és áldozat között csupán névrokonság van) még a bűncselekmény napján leleplezték és őrizetbe vették a rendőrök.
  A szalaszendi gyermekgyilkosság ügyének tárgyalását hétfőn kezdte meg a Borsod Megyei Bíróság dr. Batta Miklós vezette büntetőtanácsa. A vádirat szerint Varga Bélát erőszakos közösülés bűntettének kísérlete miatt 1983 augusztusában kétévi szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után továbbra is édesanyja szalaszendi házában élt, 1984-ben élettársi kapcsolatot létesített Birk Máriával. Az asszonytól három év alatt három gyermeke született. A községben a vádlottat részeges, durva, kötekedő embernek ismerték, a jóérzésű falubéliek kerülték. 1987 januárjában rendőrhatósági felügyelet alá helyezték, később veszélyes fenyegetésért 25 napi elzárással sújtották.
  Varga Bélát 1988. február 11-én elhagyta az élettársa. Nem ez volt az első alkalom, az asszony korábban már többször hazaköltözött szüleihez, mert a vádlott részegen durván bántalmazta. Varga Béla ezt követően nap mint nap lerészegedett. 1988. február 22-én is kínzó másnapossággal ébredt. Legelőször a rumosüveghez nyúlt, s felhajtott egy decilitert belőle. Később estig összesen egyliternyi rumot fogyasztott el.
  A szerencsétlenül járt kislányt délután kettő óra körül pillantotta meg az utcán. Azzal az indokkal, hogy az ő legkisebb gyermekét kell tisztába tenni, becsalta Varga Mónikát a lakásba. Ott erőszakot követett el rajta. A gyermek ellenkezett, de nem bírt a nála jóval erősebb férfival, aki ütötte, fojtogatta őt. A vádlott – szögezi le a vádirat – a rémült és súlyosan sérült gyermeket nem engedte haza. Mivel korábban erőszakos közösülés kísérlete miatt már felelősségre vonták, attól tartott, ha kiderülnek az események, súlyos büntetésben lesz része. Újabb bűncselekményének leplezésére elhatározta: megöli a kislányt. A gyermeket négy és fél kilométernyi gyaloglás után vitte a szalmakazalhoz. Ott a nyakára hurkolta a nadrágszíját, majd kezeit és lábait is megkötözte. A magatehetetlen kislányra egy szalmacsomót dobott, és a sorsára hagyta a gyermeket. Kerülő úton ment haza, abban reménykedve, senki se látja meg az úton. Otthon első dolga volt meghúzni a rumosüveget…
  A főügyészség Varga Bélát aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és súlyos testi sértés bűntettével vádolja.
  A vádlott a tárgyaláson csak részben érezte magát bűnösnek. Állításai szerint nem úgy történtek az események, ahogyan azt a vádiratba foglalták, bár elismeri, valóban megerőszakolta és megölte a gyermeket. A bíróság a keddi tárgyaláson tanúkat hallgatott meg, ma további tanúk és szakértők következnek. A büntetőtanács az események tisztázására augusztus végén helyszíni tárgyalást tart Szalaszenden.

Halálra ítélték a 9 éves Varga Mónika gyilkosát

1988. szeptember 15., csütörtök – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos nemi közösülés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének elkövetése ügyében hirdetett ítéletet csütörtökön Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság dr. Batta Miklós büntetőtanácsa. A vádlottat – Varga Béla 30 éves szalaszendi lakost –, aki erőszakos nemi közösülés miatt korábban már börtönben ült, a bíróság mint visszaesőt, illetve részben mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül halálra ítélte.
  A mértéktelenül italozó Varga Bélát az élettársa 1988. február 11-én elhagyta. Emiatt még többet ivott. 1988. február 22-én, erősen ittas állapotban a lakásába csalta a boltba igyekvő kilencéves Varga Mónikát. A kislányt megerőszakolta, majd magával vitte egy, a községtől több mint 4 kilométer távolságra lévő szalmakazalhoz, s ott, miután a kezét hátra kötötte, egy nadrágszíjjal megfojtotta.
  A vádlott és védője egyes tények megállapításának kifogásolása címén fellebbezést nyújtott be, kérte továbbá a halálbüntetés határozott idejű szabadságvesztésre történő megváltoztatását. (MTI)

Halálra ítélték a brutális gyermekgyilkost

Elvetemült gyermekgyilkos ügyében hirdetett ítéletet tegnap a Legfelsőbb Bíróság dr. Pék Sándor büntetőtanácsa. Helybenhagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság első fokú halálos ítéletét. Varga Bélát különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés, erőszakos közösülés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt ítélték el.
  A 31 éves szalaszendi Varga Béla – akit korábban erőszakos közösülés kísérletéért már elítélt a bíróság – tavaly február 22-én lakásába kényszerítette a 9 éves Varga Mónikát. (A kislány csak névrokona volt a vádlottnak.) Ott saját három kicsi gyermeke szeme láttára a jajgató, síró kislányt megerőszakolta. Varga Mónika ennek következtében 8 napon túl gyógyuló, maradandó, súlyos sérüléseket szenvedett.
  A férfi ezt követően kézen fogta a harmadik osztályos kislányt, majd szántóföldeken keresztül Méra község irányába vezette. Abban a hitben, hogy a gyermekkel senki nem látta, elhatározta, hogy megöli. A megrémült kislányt lefektette, és nadrágszíját a nyakára, két csuklójára, majd az egyik lábára kötötte. Tisztában volt vele, hogy a gyermek azonnal nem fullad meg, de tudta, hogy a fuldoklás miatt vergődni fog, ezáltal a nyakára helyezett hurok egyre szorosabbra húzódik, s végül önmagát fogja megfojtani. Varga a még életben lévő, mozgó gyermeket befedte szalmával, s magára hagyta.
  Az orvosszakértők szerint a kislány pontosan meg nem határozható ideig, 15–60 percig fuldoklóit, míg végül szörnyű testi és lelki kínok között életét vesztette.
  A rendőrség Varga Bélát még aznap este elfogta. A férfi – bár cselekménye előtt alkoholt fogyasztott – teljesen beszámítható volt e súlyos
  bűncselekmény elkövetésekor. A fellebbviteli tárgyaláson a védő határozott időtartamú szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett. A legfőbb ügyész képviselője az ítélet helybenhagyását indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság a határozat indoklásában rámutatott: a bizonyítás, az első fokú ítélet minden tekintetben megalapozott volt. A kivételes büntetés kiszabását az is indokolja, hogy Varga Béla hosszú időn át züllött, iszákos, a családját is rettegésben tartó életmódot folytatott, s ennek megváltoztatására nincs remény.
  Varga Béla kegyelmet kért az Elnöki Tanácstól. (MTI)

A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a szalaszendi gyermekgyilkos halálbüntetését

Rezzenetlen arccal hallgatta végig Varga Béla 31 éves szalaszendi lakos csütörtök délelőtt a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság első fokon hozott ítéletét, amit a Legfelsőbb Bíróságon megtartott fellebbezési tárgyalás során az előadó bíró ismertetett.
  A vád egyebek között különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés.
  Amint a vizsgálat során kiderült. Varga Béla már korábban is érdeklődött kiskorú lányok iránt, amit nem is tagadott. A vádlott 1988. február 22-én reggel szokásához híven másnaposan ébredt, mindjárt felhajtott egy deci rumot, majd a szalaszendi ABC-ben vásárolt még kétdecinyi szeszt, az anyjára pedig ráparancsolt, hogy hozzon legalább fél liter rumot. A sokszor megfenyegetett idős asszony nem tiltakozhatott, meghozta az italt.
  A kora délutáni órákban Varga a házuk előtt megszólította a 9 éves Mónikát, aki vásárolni indult, és a karjánál fogva berántotta az udvarra, majd bevitte a szobába, ahol három gyereke is tartózkodott. A nagy darab, erős férfi erőszakkal levetkőztette Mónikát, és megerőszakolta. Mindez a gyerekei előtt történt.
  Varga a kora esti órákban kivitte Mónikát a határba. Egy szalmakazalhoz érve levette a nadrágszíját, hur kot készített belőle, amit a mit sem sejtő gyerek nyakára és lábára tekert, így a kislány önmagát fojtotta meg. Varga a gyereket betakarta szalmával, majd elment. Az orvosszakértők véleménye szerint Mónika fuldoklása 15–60 percig tarthatott.
  Varga Béla a bizonyítékok hatására a nyomozás során elismerte a szadista bűncselekményét. A legmagasabb bírói fórum előtt, az utolsó szó jogán azonban mindent tagadott, még azt is, hogy látta a kislányt.
  A Legfelsőbb Bíróság dr. Pék Sándor büntetőtanácsa helybenhagyta az elsőfokon kiszabott halálbüntetést, ami ezzel jogerőre emelkedett.


Láng Attila D., 2017.5.17., 01:32:52

1988 Batta Miklós‚ dr. gyerekbántalmazás gyilkosság halálbüntetés kislány Pék Sándor‚ dr. Szalaszend Varga Béla Varga Mónika

Érdekes dolog ezA migránsok képtelenek alkalmazkodni

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: