Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






A csoda négy lábon érkezik

Múlt heti cikkünk nyomán kisebb levelezést folytattam Mezősi Tamással, a kutyaiskola munkatársával, aki felderítette nekem az adatok útvonalát – köszönet érte –, s kicsit rávilágított az alapítvány helyzetére. Megbeszéltük, hogy a történetet megosztjuk a LAttilaD.org olvasóival is. Az alábbiakban az ő elbeszélése következik. Kis magyar életkép, 2010.
   

*

Rosszul kezdődne egy hozzászólás, ha halogatnám a címbe foglalt izgalmas kérdésre a feleletet. Akkor tehát mi is az a KDM? Emlékeim szerint Kedvezményes Direkt Mail, hivatalos nevén „szerződéses-kedvezményes címzett reklámküldemény”. Beírtam a google-ba, hogy kdm és hogy posta. Megnéztem az első találatot. Jól emlékszem. Tényleg az.
  Ezzel tehát akár meg is volnánk, de tudom, hogy a blog szerzője igazából nem erre a költőinek szánt kérdésre kereste a választ. Talán inkább arra, hogy mi is ez a kunyeráló levél áradat és kinek jut majd a sok összekoldult pénz.

Íme tehát a mi történetünk:
  Az előző években pályázaton elnyerhető támogatás idei megszűnése miatt alapítványunk előtt már csak két lehetőség maradt. Végleg bezárunk, vagy nyugati mintára támogatói kört szervezünk. Harmadik lehetőséget nem találtunk.

Alapítványunk stratégiai terveiben mintegy húszmillió forintos éves költségvetést céloztunk meg. A bázis év a számításokban a 2009-es év volt: 11 millió forint – 11 kiadott vakvezető kutya. Figyelemmel voltunk azonban arra, hogy rengeteg a nyilván tartott igénylő valamint a költségek rendkívüli módon elszabadulhatnak, ha a látássérült rehabilitációs központok esetleges megszűnése esetén a vakvezető kutyák átadását megalapozó rehabilitációs tanári munkát is meg kell vásárolnunk. (Ez utóbbi kérdés aprólékos elemzésével nem szeretném az olvasót fárasztani, de természetesen szívesen részletezem, ha valaki rákérdez. A lényeg, hogy a 2011 évi állami költségvetés jelenlegi tervében nem szerepel 3 milliárd forint, amelyet korábban összefoglalóan rehabilitációs alap résznek neveztek, és ennek a következményeit is számba kell vennünk.)

A megoldás papíron egyszerű. Mintegy 10.000 támogató, rendszeres, évi egy-két kis összegű befizetése lehet az alapítványunk gazdálkodásának az alapja. Már csak az a probléma, hogy hogyan talál meg minket az a 10.000 ember, aki jó szívvel, rendszeresen áldoz a vakvezető kutyákra ennyit?

Sem én, sem a kollégáim nem értenek a marketinghez így külső céget kellett felkérnünk a feladatra. Ők küldték ki három ütemben a több százezer színes toborzó levelet a számunkra nem is ismert címekre, amiből a blog szerzője is kapott egyet.Természetesen a megszólítottak csak néhány százalékban válaszoltak, a toborzó kampány tehát nem is nyereséges, ám a válaszolók között már ott van az a tízezer ember, aki tartósan mellénk áll! :-) A válaszolók egy listába kerültek és velük évekig fogunk levelezni. Kéthavonta tudósítjuk őket eredményeinkről, nehézségeinkről és reméljük, hogy évi egy-két alkalommal befizetnek az adomány számlára. Lesznek persze olyanok, aki egyszer szívesen, de többször már nem szeretnének a témára áldozni, de azért nagyon reméljük, hogy munkánk sokak számára tartósan fontos marad! Alapítványunk így már nem néhány, lelkes kolléga hanem sok ezer ember közös teljesítményét jelenti majd.

Ennyi a történet. Nem tudom, hogy a nyájas olvasó találkozott- e már hasonlóval. Én az angol gyakorlatról olvastam részletesebben, ott az a természetes, hogy szinte mindenki rendszeresen támogat kis összegekkel egy-egy szívéhez közel álló ügyet. Magyarországon ez még egyáltalán nem ennyire bevett szokás. Szegényebbek is vagyunk és az igazán fontos ügyekről amúgy is azt gondoljuk, hogy az államnak a dolga megoldani. Sajnos azonban az állam egy csomó feladatot nem vállal fel, sőt, egyre kevesebb feladatban vesz részt. A vak emberek vakvezető kutyával való ellátása egyébként amúgy is egy olyan feladat, amit más országokban is közadakozásból oldanak meg. Talán más sem gondolta, én minden esetre pár éve nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a vakvezető kutyák képzését sehol a világon nem az állam finanszírozza!

S végül még egy talányról had lebbentsem le a fátylat. Miért kap egy vakvezető kutya iskola olyan értelmetlen nevet, hogy „baráthegyi”, ahelyett, hogy a blogszerző fülének kellemesebben hangzó „bernáthegyi” lenne? Nos erről a Bükk hegység eldugott kolostorában Szentléleken egykor lakozó pálos szerzetesek tehetnek, akik nem átallották saját termésu fínom borukkal oltani a szomjukat. Az ám, de a szőlő olyan fránya növény, ami hétszáz méter magasan nem díszlik igazán, ezért a pálosok szőleje jó fél napi járóföldre a kolostortól Diósgyőr határában egy dombon volt. Ez a domb -mert bár szülőföldem, de hegynek mégsem nevezhetném- azóta is a „Baráthegy” és mivel alapítványunk itt kezdte meg földi pályafutását, ezért névadónak is alkalmasabbnak tartottuk, mint a svájci Szent-Bernát hágót.

[Mezősi Tamás
  Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola
  barathegyisegitokutya.hu]


Láng Attila D., 2010.12.9.

! alapítvány fogyatékosok kutya szervezetek vakok

Hurka sörrelTigriskomplexus

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: