Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




A Black Rose vár titka

Ha az ember gyerekirodalommal foglalkozik, valahogy feladatának tartja, hogy figyelemmel kísérje a gyerekirodalom és -film újabb terméseit. Néhány év késéssel ugyan, de megnéztem a címül írt sorozatot.
  A cselekményről nem írhatok, mert annyira szétfolyó, diffúz, teljességgel követhetetlen és koncepcióhiányos, hogy nem is lehet cselekménynek nevezni. Most éppen ott tartok, hogy végre visszatérnek az eddig ellenség uralta kastélyba, megnézik a titkos labort, rátalálnak a halmajomra, akit gondosan visszaalakítanak eredeti alakjába, majd pedig nagy ráérősen elballagnak megmenteni a nagynénit és vőlegényjelöltjét, akik öt emelet magasban kapaszkodnak az ablakpárkányon. Hát már bocsánatot kérek. Aztán a nénit meg is mentik, a bácsit meg otthagyják a párkányon, elvégre a gonoszokhoz tartozik. Ha lezuhan és agyonzúzza magát, hát legfeljebb megmondják a rendőrségnek, hogy gonosz volt. Akkor biztos megköszönik a felvilágosítást és elballagnak.
  A halmajom a történet mélypontja. Egy szernek köszönhetően visszafelé halad az evolúcióban, majom volt, aztán hal, és végül valami gyíkféle. Ekkor a betörő kiveszi az akváriumból és leteszi a terrárium kavicsos talajára, mert akkor jobban látják. A betörő megállapítja, hogy itt jól érzi magát, és visszaballag a dolgára. Szóval ez a víziállat jól érzi magát a szárazon, egyébként pedig fontos, hogy jól lássák, ezért soha többé rá se néznek, mással foglalkoznak.
  Nem, tévedtem. Mire ezt leírtam, bekövetkezett a történet még mélyebb mélypontja. A rossz bácsi jól ki akar szúrni a lorddal, ezért megissza azt a szert, amit a lord egy régebbi kísérlet melléktermékének nevez. Ez nem az az értékes csodaanyag, mondja a lord, ezért a rossz bácsi, haha, megissza. Az persze rossz varázsszer és a bácsi pórul jár, bár hogy mivé alakul, az nem derül ki, de a lényeg az, hogy megissza. Ez így szokott lenni köztünk vegyészek között (a rossz bácsi valami ilyenféle), ha találunk egy üvegcsét valami gyanús folyadékkal, és ki akarunk szúrni a tulajdonosával, akkor brutálisan megisszuk. Esetleg majd jól elpatkolunk, és a lord kénytelen azzal bajlódni, hogy elföldeljen minket a kertben.
  A film végén szerencsére előkerül a mindent megoldó csodálatos dobozka, amit egyébként a rossz bácsi csak úgy odaajándékozott nekik. Hogy a dobozka mit tud, az nem derül ki. Ahogy az se derül ki, hogy végeredményben ki az ördög a titokzatos világító-repülő lovag, aki amúgy lovagina, mármint nő. Márpedig a gyerekek nem szeretik a megoldatlan rejtélyeket. A felnőttek se.
  Mit mondjak még? A színészi alakításokról nem beszélek, mert én egy udvarias ember vagyok. Egyedül a lordot emelném ki, akit Dzsoko Roszics méla unalommal játszik, Rajhona Ádám viszont párját ritkító döbbenettel szinkronizál. Monoton hangon felolvassa a szöveget, egy-egy kósza mosolynál több érzelmet nem visz bele. Felőle történhet akármilyen dráma, ő eldünnyögi a szöveget, még a száját se nyitja ki rendesen, az embernek az az érzése, hogy nem is látja a képet olvasás közben (bár persze szinkronban van Rosziccsal). Ennél azért még Roszics is jobban reagál az eseményekre, bár ő se nagyon mozgatja füle botját, ha a betörők bejutnak az ő féltve őrzött laboratóriumába vagy a húga életveszélyben van az ablakpárkányon. Rajhona elmond valami drámai szöveget arról, hogy most mekkora katasztrófa van, de egy-két esetet kivéve ez Roszicsot nem hatja meg. Néha arra a Páger Antalra emlékeztet, aki erőtlen volt, öreg és beteg, aki nagyon szeretne tenni valamit, de nincs hozzá ereje és bátorsága. Csakhogy Páger egy-egy jelenetben volt ilyen, mert ezt kívánta a helyzet, egyébként meg mondjuk negyvenéves, életerős férfi, Roszics meg két méter magas és bivalyerősnek hat, és úgy gyenge. Az erejét soha nincs mire használnia, Paudits Béla is eljátszhatta volna a szerepet. Talán még szerethetőbb is lett volna.
  És ehhez a félelmetesen elcseszett, silány tákolmányhoz olyan emberek adták a nevüket, mint Petényi Katalin és Kabay Barna. Azt hiszem, baj van. Mert a 1983-as Jób lázadása egy gyöngyszem volt, műfajának korszakos darabja; az 1999-es Hippolytra, hát mit mondjak, borítsunk jótékony fátylat, ez a 2001-ben a kezük alól kikerült sorozat pedig a legsikerületlenebb gyerekfilm, amit láttam, márpedig láttam egy párat.
  Ígéretes munka lehetett volna pedig. Két ország, Nagy-Britannia és Magyarország sok-sok hozzáértő filmese állt össze klassz gyerekfilmet csinálni. Félelmetes energiát fektettek számítógépes grafikába, remek csodalényeket rajzoltak, aztán nem használták őket semmire, egy-két jelenetben ott ténferegnek, ennyi. Pazar fényeffekteket csináltak, lovag, bagoly, misztikus mindenfélék, de a lovagot leszámítva azokat se használták semmire. A világító bagoly is csak úgy van, miért ne lenne egy ódon angol vár körül egy világító bagoly, rendes házaknál ilyet tartanak. Minden jelenetben történik valami csoda vagy dráma vagy egyéb kulminációs pillanat, következésképpen egyetlenegy sincs a filmben, éppúgy, ahogy hiába van Budapest egy adott pontja százhúsz méter magasan a tengerszint fölött, ez nem jelent százhúsz méteres hegymászást, mert a környező pontok is ugyanolyan magasan vannak. Minden jelenet blikkfangos, az epizódok elején levő egyperces összefoglalók mégis mindent elmondanak, ami az előző részben történt, nem hagyják nyitva a kérdést, hogy az illető most megmenekült, beesett a vízbe vagy mi lett vele. Tizenhárom rész, darabonként huszonöt percben, az több mint öt óra, de voltaképpen elég lenne megnézni mindegyiknek az elején az összefoglalót az előző részről, aztán az utolsó részt végignézni. Az összesen mondjuk háromnegyed óra, és mindent láttunk, nemcsak az eseményekről értesülünk, hanem arról is, hogyan esett a vízbe, hogyan robbant fel, akármi hogyan történt.
  És félig-meddig mindezt még meg is bocsátanám, ha a végén a rossz bácsi jó oldalra átállt fia kapna egy tisztességes puszit a lánytól, aki hős lovagjának nevezi, ámbár a fiú semmi különöset nem csinált. De puszi nincs, mert ezek az undorító kölykök még azt hinnék, hogy akkor este már kefélnek is. Amikor érzem a filmen a gyóntatóatya intően felemelt kezét, akkor viszketni kezd a zsebemben a bicska.
  De nem. Akkor se bocsátanám meg, ha lenne puszi. Jól hangzott, de nem, mert van egy dolog, amit gyerekfilmben soha, semmi szín alatt nem szabad elkövetni, és a szerzők elkövették. Hülyének nézték a gyerekeket.


Láng Attila D., 2010.7.9.

A Black Rose vár titka dramaturgia film gyerek gyerekfilm Hippolyt Jób lázadása Kabay Barna Páger Antal Paudits Béla Petényi Katalin Rajhona Ádám rendőrség Roszics‚ Dzsoko színész szinkron tévésorozat

Faág, katapult, százalék, majomAzok az egy

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: