Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






9/11 és Amerika bűnei

Én sajnos nem tudok ilyenkor elvonatkoztatni attól, hogy Amerika hány millió (három nagyságrenddel több, mint a WTC áldozatai!) özvegyet, árvát, nyomorékot, nyomoréknak születettet termelt a II. vh. óta elkövetett két tucatnyi terrorháborújában. :(

Ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulást legalább féltucatot olvastam a tizedik évfordulós megemlékezési cikkekhez fűzve egyébként jóérzésű emberek által, és elgondolkodtam: vajon végképp veszve minden remény, kitehetjük a bolygóra a Tébolyda feliratú táblát? Esetleg azt, hogy Központi Címkéző Hivatal?
  Elképzeltem, hogy a magyar polgár kitántorog Ausztriába, mert itthon végre megnyílt a határ, de már jönnek befelé a szovjet tankok. Odakint aztán bizalmatlanul fogadják.
  – Maga magyar?
  – Magyar vagyok, kérem, az én hazám szovjet megszállás alatt áll, Rákosi egy vadállat, nézzék, ki kellett lyukasztanunk a zászlónkat, hogy kifejezhessük a véleményünket. Adjanak menedéket!
  – Még hogy menedéket? Az Anschluss idején Magyarország még független állam volt, és eszükbe se jutott segíteni nekünk, amikor bejöttek a fritzek.
  – De kérem, az harminc éve volt, én akkor születtem, mi közöm nekem ahhoz?
  – Maga is magyar. Minden magyar gazember. Menjen tovább egy országgal!
  És a magyar továbbtántorog Svájcba, mert az esik toronyiránt.
  – Menedéket? Meg van maga őrülve? Szent Gallent magyarok dúlták föl.
  – De az a középkorban volt, mi közöm hozzá?
  – Menjen innen!
  És a magyar elbotorkál Franciaországba.
  – Mit képzel? Amikor Napóleon seregei maguknál jártak, magyar íjászok sorfala előtt rohant a sereg. Egyetlen jól irányzott lövés, és a bitorlónak vége. Maguk miatt maradt a nyakunkon a császárság, tűnjön el innen!
  Ez a magyar végül menedéket lelt Bhutánban, miután Tibetből kiutasították, ugyanis bizonyos feljegyzések azzal vádolják Kőrösi Csoma Sándort, hogy megütött egy helybeli lakost. De aztán elképzeltem ötven évvel később a következő magyart, aki Amerikában talál jól fizető állást, és szembejön a szomszéd.
  – Maga mi?
  – Magyar vagyok.
  – Magyar? És nem szégyelli idepofátlankodni?
  – De kérem, hogy érti ezt?
  – Nálunk nem szeretik a pedofilokat. Márpedig 1989-ben Varga Béla megerőszakolta és brutálisan meggyilkolta névrokonát, a kilencéves Varga Mónikát. Erre maga egyszerűen beállít közénk?
  – De hát mi közöm nekem ehhez?!

A refrén mindig ez lesz. De hát mi közöm hozzá? Ugyan mi köze szeptember 11-e áldozatainak és pláne a gyerekeiknek ahhoz, hogy az amerikai kormány mit csinál bárhol, bármikor, bárkivel?
  Van az antiszemitizmusnak egy különös válfaja. Fekete kendős öreganyóka képét szokta ölteni, valaha faluhelyen, amikor a zsidó gyerekek iskolába mentek. Valahonnan előlépett az anyóka, az öklét rázta feléjük, és gyűlölettől eltorzult arccal azt sziszegte: „Krisztusgyilkosok!” Azt nem mondom, hogy ma már nem fordul elő, de régen gyakori volt. A gyerekek ilyenkor közelebb húzódtak egymáshoz, nagy ívben kikerülték az anyókát és félve mentek tovább. Sem az ő képességeik, sem a történelmi helyzet nem tette lehetővé, hogy lekeverjenek a banyának nagy mennyiségű pofont, és közben választ követeljenek arra a kérdésre, hogyan gyilkolhatták meg ők Krisztust kétezer évvel azelőtt. Akkor előjöttek volna a férfiak is, és pogrom lett volna. Lett is, sokszor, sokhelyütt. És mindig elhangzott, hogy krisztusgyilkosok.
  Mert van egy címke, az rá van az emberre ragasztva, és a Gyűlölet Nagykönyvében a címke felirata mellett ott van, hogy mit kell tudni az illetőről. A zsidó címkéje mellett: „krisztusgyilkosok”. Meg még sok minden persze, a nagy középkori pestisjárványtól a tiszaeszlári vérvádig és még tovább. És ha valakire ráragasztják a címkét, hogy zsidó, akkor ő többé nem az ötéves Kovács Gézuka vagy a négyéves Nagy Ibike, csak „zsidó”.
  Ezt régóta tudtuk. De a Gyűlölet Nagykönyvébe azóta bekerült egy új fejezet is: „amerikai”. Amy Gardner nem Amy Gardner többé, csak egy „amerikai”. És a fekete kendős anyókák előugrálnak és eltorzult arccal sziszegik: „Arabgyilkosok!” Holott Amy soha nem gyilkolt arabot. Fordítva, arabok gyilkolták meg az apját, aki szintén soha nem gyilkolt arabot. Talán nem is látott arabot soha életében, se élőt, se holtat, ő tűzoltó volt New Yorkban, és embereket mentett. Lehet, hogy időnként arabokat is.
  De a gyűlölet nem ismer kivételt és nem ismer kegyelmet. A fent idézett sorok látszólag intelligensen megfogalmazott „fenntartás Amerikával szemben”, valójában azonban nyers, szimpla gyűlölet. Az teszi azzá, hogy ártatlan áldozatokról szóló cikkhez biggyesztették oda, akik még csak katonák se voltak, a hadvezérek eszközei, hanem tűzoltók, üzletemberek, járókelők – gyerekei.
  Mindegy. Rajtuk van a címke. „Amerikai.” Pusztuljanak.

Hát én is megcsináltam a magam címkéjét. „Náci.” Mindenki náci, aki a másik emberben nem Kovács Gézukát, Amy Gardnert vagy Heidrun Göbbelst látja, hanem egy címkét: zsidó, amerikai, német. (Igen, természetesen Göbbels gyerekei is a nácizmus ártatlan áldozatai. Nem annak ellenére, hogy az apjuk egy főnáci volt, hanem éppen azért. Anne Frank emlékét legalább tisztelettel ápoljuk, de Göbbels gyerekeinek egy hang se jut a megemlékezésekben. Pedig ők se követtek el semmit, még Helga is csak tizenkét éves volt és lány, ha életben hagyták volna őket és egy tisztességes német családhoz kerülnek, ki lehetett volna mosni a fejükből a náci gőzt és rendes embert faragni belőlük. Göbbelsék persze ezt sem akarták, nemcsak azt, hogy a gyerekekre rázúduljon a bunkerbe berontó első orosz katonák [velük szemben nem jogos, de érthető] indulata.)
  Zsidó, német, arab vagy amerikai – címke mindahány. Ürügy arra, hogy gyűlöljünk valakit, akiről tudjuk, hogy nem követett el semmit, de nekünk jólesik gyűlölni valakit, kevesebbnek tekinteni, attól olyan, mintha mi magunk többet érnénk. (Ámbár pont ettől fogunk kevesebbet érni, de erre nagyon kevesen döbbentek még rá, és csak azok közül, akik németek voltak és elég idősek, amikor elvesztették a háborút. Az eredmény katasztrofális volt, évtizedes lelkifurdalás telepedett egy egész nemzetre.)
  Hát én ebből nem kérek. Nekem csak egyféle címkém van: „náci”. Akin nincs ez a címke, az nekem Kovács Gézuka, Amy Gardner vagy éppen Anne Frank. De aki másokra címkét ragaszt, az „náci”. Nem mintha azt hinném, hogy az illető az NSDAP szimpatizánsa, csak minek találjak ki erre valami speciális terminust, ha kéznél van ez a rövid, egyszerű szó, ami kifejezi a tisztességes emberek által érzett undort? Náci az, aki tevőleg részt vesz a bolygónkon burjánzó mindenféle gyűlölet gerjesztésében, aki embercsoportokat választ ki és indulatokat kelt ellenük, aki tudva vagy nem tudva arra törekszik, hogy az emberiség elpusztítsa önmagát.
  És ha én ennek az eshetőségnek örülnék, azon az alapon, hogy nagy részük bizonyára gyűlöl valakit, akkor én is náci lennék.


Láng Attila D., 2011.9.11.

Anschluss arab Bhután Franciaország Frank‚ Anne Gardner‚ Amy Göbbels‚ Heidrun Göbbels‚ Helga Göbbels‚ Josef Jézus Kőrösi Csoma Sándor náci Napóleon New York NSDAP pedofil politika Rákosi Mátyás Svájc szélsőség Szent Gallen Szovjetunió Tibet tűzoltó USA Varga Béla Varga Mónika világháború World Trade Center zsidó

Modern versHáromezer

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: