Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




A paicî tanulsága

A paicî (nem tudom, hogy kell kiejteni) nyelvet Új-Kaledóniában, Grande Terre északi partján, Poindimié és Ponérihouen kisvárosok körzetében beszéli hétezer-háromszáz ember; ez ott soknak számít, egyike a francia gyarmat fontos nyelveinek. A maláj-polinéz nyelvcsaládba, az óceáni nyelvek közé tartozik. A mondatszerkezete VOS, vagyis elöl van az ige, aztán a tárgy, aztán az alany: eszik kenyeret a fiú. Státusza az Ethnologue-on ötös, ami azt jelenti, hogy élénk használatban van, van egy szabványosított irodalmi formája is, de ez nem általánosan elterjedt. Az összes felnőtt beszéli a nyelvet, néhány fiatal is. Hetente néhány órában tanítják az iskolákban. Van költészete és szótára. 2012-ben az Újtestamentumot is lefordították rá. A beszélők keresztények. Latin ábécét használnak.
  Mindannak, amit eddig elmondtam, cikkem szempontjából semmi jelentősége. Csak a legutolsó pontnak, de nem annak, hogy latin ábécét használnak, hanem hogy milyet.
  Egyetlen paicî nyelvű szöveget találtam a neten, ami feltehetően a hivatalos helyesírással készült, de ezt biztosan nem tudhatom. Itt van. Az olvasó bizonyára megnyomja a lejátszógombot és hozzám hasonlóan ledöbben azon, hogy ennek a kivehetetlen hadarásnak mi köze a leírt szöveghez, de ezt most hagyjuk. A lényeg az írott szöveg. Ott van és úgy néz ki, ahogy az olvasó látja. A hiba nem az olvasó készülékében van, és a szeme is ép. Az a töméntelen ékezet tényleg ott van.
  
  
  Új-Kaledóniában nem probléma speciális szoftvert rakni a számítógépeikre, amivel lehet paicîul szöveget szerkeszteni. Nekik folyton kell, hát megéri. De nekünk? Feltehetően az egy magyar állampolgára eső paicî nyelvű szövegszerkesztés évenkénti mennyisége csak azért nem teljesen nulla, mert én reprodukáltam a fenti linken olvasható hétszázhuszonegy szót. Tehát logikus elvárás a magyarországi számítógépekkel szemben, hogy tudjanak paicîul?
  Igen. Nagyon is logikus elvárás. Nem az, hogy tudjanak paicîul, hanem hogy ésszerű erőfeszítés árán meg lehessen őket tanítani. Mert nem élünk Új-Kaledóniában. Náluk ha egy újfajta gépre vagy operációs rendszerre nincs még paicî támogatás, akkor a szoftveresek nekiülnek és megcsinálják, szükség van rá. Nálunk nem csinálják meg, tehát általános megoldások kellenek, amiket adott esetben a paicîhoz is lehet használni.
  A paicî állatorvosi lova ennek a problémakörnek. 1. Egy eldugott, ismeretlen kis nyelv, viszonylag nagynak számít ugyan Új-Kaledóniában, de az meg egy eldugott, ismeretlen kis gyarmat. 2. Óriási mennyiségű ékezetes betűt használ, sokfélét és nagyon nagy sűrűségben. 3. Ezek tekintélyes hányada hiányzik a Unicode-ból, tehát meg kell rajzolni őket. 4. Túl sokfélék és túl gyakran használatosak ahhoz, hogy táblázatból lehessen kicsipegetni őket, kell egy megfelelő billentyűkiosztás.
  Ma délután megrajzoltam (mármint persze összeállítottam részekből) azokat a paicî betűket, amik sem a Unicode-ban, sem az én gyűjteményemben nincsenek meg. Hatvanhárom betűre volt szükség. A teljes ábécé ugyan nem áll rendelkezésre, csak a mintaszövegből tudtam kikövetkeztetni, hogy alighanem ebből áll a készlet:
  
  
  
  
  
  Hogy ezek mit jelentenek, sejtelmem sincs, de nincs is szükségem nyelvi ismeretekre ahhoz, hogy reprodukálni tudjak egy szöveget. Van száztízféle ékezetes betűnk (valójában kétszer annyi, hiszen nagybetűk is kellenek), ami alighanem a világrekord. Ebből hetvenöt nincs meg a Unicode-ban, ami szintén világrekord, egy latin betűs nyelv, aminek a helyesírása ennyi rengeteg Unicode-on kívüli betűt használ – már megéri foglalkozni vele. És a száztízből nyolcvan dupla. Szintén rekord. A vietnamiban harminc dupla ékezetes betű van, és az is nagyon soknak számít (a legtöbb latin betűs nyelvben egy sincs).
  Nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy megtanítsunk egy számítógépet paicîul, s ebből vonjuk le a tanulságot, hogy általában mi kell egy ilyen bonyolultságú ábécéhez.
  Kellenek először is maguk a betűk. Kétszer hetvenöt Unicode-on kívüli betű; a Unicode-ból hiányzó betűkkel ma már fölösleges foglalkozni, a Palm volt az utolsó operációs rendszer, ami nem tudta a Unicode-ot, de kihalt. Ezeket egyszer megrajzolja az ember, kész.
  Most jön a lényeges része: hogy el is érjük ezeket a betűket a billentyűzeten. Alapvetően kétféle megközelítés van. Nekem van egy kiosztásom, ami ma már 1750-féle karaktert tud. Ebbe természetes módon illeszkedtek bele a paicî betűk. Például leírásához először kell az ë betű, amit Ctrl D-vel kapok az e-ből, majd erre Ctrl T-vel ráteszem a vízszintes vonalat és egy Unicode-on kívüli betűt kapok. Aztán Ctrl – megcsinálja az ù betűt, amiből a végén megint kell egy, de azt Ctrl 4 átváltoztatja a szintén Unicode-on kívüli betűvé. Nekem ez volt logikus, hiszen amúgy nem írok paicîul, ezért nem probléma, hogy némelyik betűt kétszeri gombnyomással kell elérni (például a nyílhegy ékezetet jelentő Ctrl 4 az ékezet nélküli betűknél először alul elhelyezett nyílhegyet ad: még egyszer meg kell nyomni, hogy felső nyílhegyek jöjjenek). Vagyis a paicî betűk nálam egytől (ékezetlen alapbetű) négy gombnyomásig (alapbetű, Ctrl nyomva tartva, kétféle ékezet) terjedő mozdulatigényűek, ami nem szerencsés, hiszen betű az betű, mindegy, hogy néz ki, de erre a célra megteszi.
  De csinálhatunk dedikált paicî kiosztást is. Van hatféle alapékezetünk, ezeket rátehetjük hat írásjel gombjára. Betű + ékezetgomb = ékezetes betű. Ékezetes betű + ékezetgomb = dupla ékezetes betű. Megegyezés kérdése, hogy alulról fölfelé olvassuk őket vagy felülről lefelé; a betűk többségénél mindegy lesz, mert van az ábécében, de nincsen, tehát abból sincsen gond, ha megengedjük, hogy a felhasználó fordított sorrendben nyomja le az ékezeteket. Ahol nem mindegy, azok az ilyen betűk: (Életemben nem láttam hasonlókat, csak ilyeneket: ezeken is ez a kétféle ékezet van egyszerre, de egymás mellett.) Így egy gombnyomást (a Ctrl-t) megspóroltunk, ez önmagában megéri, ha tényleg hosszabban akarunk írni paicîul.
  Ahol tényleg szabadon alkothatunk, az az érintőképernyő a rajzolt billentyűzettel. Az előző két módszer ugyanúgy alkalmazható, de van hely arra is, hogy a gyakoribb és bonyolultabb betűket, ha akarjuk, külön gombra tegyük. Vagy akár valamennyit, ha elég nagy a képernyőnk. Okostelefonon nem, de tableten gond nélkül el lehet helyezni az ábécé huszonhat ékezet nélküli betűjét, a száztíz ékezeteset, és jut hely az írásjeleknek, számjegyeknek meg a francia nyelv ç és œ betűjének, amelyek tudtommal nem szerepelnek a paicî ábécében; szükség lehet rájuk, hiszen Új-Kaledóniában az a hivatalos nyelv. Egy mai tablet képernyőjén egymillió pixelnek már illik lennie. Ha ennek kétharmadát a szövegszerkesztő számára tartjuk fenn, akkor 46·46 pixeles, négyzet alakú gombokból el tudunk helyezni százhatvanat a maradék egyharmadra. Ha ez kevés, megnövelhetjük a billentyűzetet mondjuk a képernyő felére, akkor 56·56 pixeles gombjaink lehetnek.
  Mit értünk el most? Megmutattuk, hogy a számítógépeket meg lehet tanítani erre az eléggé összetett és bizarr ábécére, méghozzá többféle alapelv szerint, egyéni ízléstől függően. (Ami aztán tovább variálható, hiszen az egyes ékezeteket, illetve betűket is tetszés szerint rendezgethetjük.) Ha erre képesek vagyunk, akkor még rengeteg mindenre képesnek kell lennünk.
  Lehet, hogy az olvasónak igazából nem áll szándékában paicî (nem tudom, hogy kell kiejteni) nyelven szöveget szerkeszteni. De ha van valamilyen problémája a billentyűkiosztásával, hasonlítsa össze ezzel. Ezt már megoldottuk. Az olvasóé még ennél is nehezebb?

»»»»»»