A glikoszacharidok metabolizmusa hétévesen
– Mi az, hogy hipózik?
– Hipoglikémiája van. Alacsony a vércukra. Tudod, mindennek van üzemanyaga. A táblagép árammal megy, az autó benzinnel megy, hát az ember pedig cukorral megy. Minden, amit megeszel, átalakul a szervezetedben cukorrá, és ettől működsz. Ha nincs elég cukor a véredben, rosszul leszel. De ha túl sok van, akkor is.
– És ez mi? – Fölveszi, kinyitja.
– Cukormérő, ezzel mérik a vércukrot. Ez itt a mérő, csak már lemerült az eleme. Ezek a tesztcsíkok, csak ezek is lejártak már… ez pedig a lándzsája.
Nézegeti a csíkokat, egyet kivetetek vele, a szúrónak leveszem a kupakját és megmutatom a lándzsát. Megriad.
– Belém ne szúrd!
– Bolondnak nézel?! Az apád kétszer akkora, mint én, és hirtelen haragú. Én még élni akarok.
Visszateszem a kupakot és az ujjamhoz illesztem.
– Felhúzod… és elsütöd. Ráteszed a vércseppet ide, aztán így berakod a gépbe. Ha lenne benne elem, most itt egy kis lámpa nézné meg a színt a csíkon, aztán a képernyőn megjelenne, hogy mennyi a cukrom. De így csak ezzel lehet összehasonlítani.
Kiveszem a csíkot és összehasonlítjuk a dobozon levő színjelekkel. Annyira világos, hogy legfeljebb az 1,7 mmól/l zöldessárgájával egyeztethető.
– No, ebből látod, hogy lejártak már ezek a csíkok, egy egész hét.
– Az kevés?
– Borzasztóan. Ha tényleg ennyi lenne a cukrom, már talpakkal fölfele feküdnék. Négy és hét között kell lennie, az a rendes.
Kiveszünk még egy csíkot, kólába mártom az ujjbegyemet és rácsöppentem a csíkra.
– Nézd, milyen zöld. A kólának huszonötös a vércukra, ha ember lenne, már elájult volna.
Egy jó órával később hotdogot eszünk. Később az ágyon hasal, tévét néz, nekidőlök a hátának.
– Vau, jó meleg a hátad, jó lennél radiátornak. Tudod, miért?
– ?…
– A cukor. Az fűt belülről, attól vagy meleg. Ezért esznek a gyerekek sokkal több édességet, mint a felnőttek. Mert mi csak mászkálunk, teszünk-veszünk, de ti sokkal gyorsabban szaladgáltok, és közben növekedtek is. Ehhez kell az üzemanyag.
– Én most nem növök.
– Dehogynem, csak lassan. Tudod, hol nősz most? Itt. – Megkopogtatom a fejét.
– Az agyam?
– Igen. Az még tizenvalahány éves korodig fejlődik. Új agysejtjeid már nem lesznek, de a meglevők egyre többféleképpen kapcsolódnak. Mindenből cukor lesz, amit megeszel. A zsírból nagyon könnyen, de a legkönnyebben cukorból, hiszen azt nem kell semmivé átalakítani. Ezért amikor a gyerekek megjöttek a suliból vagy a játszótérről farkaséhesen, Klárika pedig dolgozott, nem tudott még főzni, akkor először is adott nekik egy tábla csokit. Aztán mindenki pampogott, hogy miért nem zsíroskenyeret, és azt felelte: mert a cukor azonnal felszívódik. Ez a szakmája, laborasszisztens, amit én csináltam a cukormérővel, azt ő naponta kétszáz embernek csinálta. Attól pedig nem lehet valaki cukorbeteg, hogy sok cukrot eszik, éppen fordítva: lehet, hogy azért eszik olyan sok cukrot, mert cukorbeteg és alacsony a vércukra. Volt beteg, akinek a felesége vett három kiló porcukrot, aztán tett-vett a lakásban, és két óra múlva nem volt meg a porcukor, a férj megette. Azt mondta, egyszerűen muszáj volt cukrot ennie. Elment orvoshoz és kiderült, hogy alacsony a vércukra.
– Akkor öt kiló porcukor kellett volna.
– Nem, akkor természetesen gyógyszer kell, csak addig, amíg megkapja, kell a cukor. Olyan is van, hogy valakiről már tudják, hogy cukorbeteg, és leesik a cukra. Olyankor porcukrot kell vízbe keverni, olyan sűrűre, mint a méz, azt itatni vele, hogy rendbe jöjjön.
Jóval később a hasára mutatok.
– No, tudod, mivé alakult odabent a hotdog?
Rám nevet.
– Cukorrá!
Nagyjából így volt, bár helyenként sűrítettem és persze újra is fogalmaztam. Egy képzett biokémikussal több szaladgál a világban.