Persze már nem elõször, s jó esetben nem is utoljára, de most nagyon, nagyon-nagyon unom....
A felvétel ócska, de rajta van KissTibi ahogy én emlékszem rá... és ez olyan, amit nem unok.
Ellenben a nálam butábbak megnyilvánulásait, a fájdalmat, a bezártságot, a magányt, a pesszimizmust, a prejudikálást, a tenni nem akarást, a másra mutogatást... unom.
És unom a humanoidot, aki ül és kárál és legfeljebb kirohan.. írásban, persze, de úgy nagyon.
| ← Na látod, egyforma köztünk a különbség | Reklámreflexió → |