Komolyan mondom, hogy nagyon jó, ha az embernek vannak barátai. De tényleg.
Fáradt vagyok, mindenféle szempontból. De a délutánom nagyon kellemesen telt.
Semmi más nem történt, mint ültünk egy asztal mellett ketten és boroztunk. Néha egy macska, kinek hasa meglehetõsen irreális formát kezd ölteni, fel-felugrott az asztalra, így egyre határozottabb letessékelésben volt része, melyet határozott, hosszú vörös hajzuhataggal bíró boszorkányos barátnõm eszközölt felé.
Rájöttünk, hogy ki is, mi is az a macska, úgyhogy nem lehet már tagadni.
Továbbá szegényke végig kellett hallgassa a csípõprotézis fenyegetõ rémének elõképét, illetve az errõl szóló rémálmaimat.
Jól bírta. Ezért vagyunk mi -ha csak szegrõl végrõl is- rokonok.
| ← Katt! | S az állapotom? → |