Megígértem, hogy jelentem, mi történt.
ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
(Ez nem elég jelentésnek?... Na, jó... akkor kicsit érthetõbben:)
Ketteske még pénteken átment a barátnõjéékhez Érdre, s úgy volt, hogy csak vasárnap jön haza, tehát nem vitt kulcsot, mert mint megbeszéltük, ha mégis haza kéne ugrania valamiért, semmi vész, nyugdíjas anyukája úgyis itthon lesz. Annyiban maradtunk, hogy ha jön, akkor szombaton délután 3 körül várható -a hozzá tartozó csatolt állománnyal (Andris:) együtt-, mikor is én még úgysem indulok az estefelé kezdõdõ buliba, a barátnõmékhez.
Aztán, csak hogy ne legyen olyan egyszerû a dolog, dél körül telefonált Bécike, hogy mindjárt indul, s egy barátjával (jelesül Jocóval) elvisznek vásárolni. Mondom, ez 12 körül volt, tiszta nyugiban voltam, mondom így minden oké lesz, rendes anyuka módjára be tudok vásárolni, sõt majdhogynem itthon is leszek, mire Fanni hazaér, aztán mindenki szép komótos tempóban el tud készülni idejében, s megy a dolgára.
Mézga család. (Hjakkkéremmm!:)
Megérkeztek Béciék, befutott Ildike, Ketteskét meg nem tudtam elérni telón, mert szokás szerint le volt némítva... (amit tudnak, hogy annyira imádok, hogy a hajam hullik tõle...). Felhívtam a csatolt állományt... nos, az õ telója olyan, hogy én hallom õt, de õ nem hallja, amit én dumálok... (Ezt is nagyon bírom, mikor szegény CsÁ felveszi és azon nyomban közli a várható kérdésemre a választ: "Hívd Fannit! Fel fogja most már venni. Tudod, az én telóm nem jó. Bocsi, most leteszem." Nagyon bírom én ezt a csákót...:) Szóval felhívtam Fannit -ez már fél 3 után volt-, kivételesen felvette (tulajdonképpen igaza van: mitõl is lenne nekem gyönyörû õsz hajkoronám?!?:). Kérdeztem, hogy éppen merre jár. A válasza: "Itt vagyok Melindánál. Mert?" Mondom: "Gyerek! Úgy volt, hogy ha jössz, akkor 3-ra jössz, nem?" "De. 3-ra megyek, miért, mennyi az idõ?"
Hmmmm.... Tisztáztuk, hogy akkor õ már nem fog hazaugrani, mert én kulcsostul, mindenestül elhúzok vásárolni, aztán meg megyek is tovább buliilag.
Ildikével, Bécike autójával, Jocó kíséretében elmentünk bevásárolni. Röpke 2 és fél óra alatt végeztünk is (nagyon rendes gyerek ez a Béci, még most sem értem, hogy miért ilyen velem), rohanás haza.
Bécike el.
Kipakolás, zuhany, átöltözés, két szélsõ ellenõrzése telóilag (hogy mit is csinálnak Egomban G-nél...:). Ildike itt maradt szegény rokkant barátnõjénél segíteni elpakolni -ill. egészen pontosan õ pakolt, én meg öltöztem-, hogy elkészüljön szegény roki a következõ jelenésre.
Ildike el.
Magdi megérkezett, hogy lefuvarozzon hozzájuk a buliba. Kértem tõle egy kis idõt, hogy amosogatógépet kipakolhassam, mert arra már egy pillanatom sem maradt, s mégsem akartam szaladós konyhát hátrahagyni... Eltartott kb 10 percig, szépen nyugisan, én pakoltam, s közben beszélgettünk. Lassan felvettem a cipõm, aztán indultunk. Kint az autóban meg eközben várt minket Kriszta (Magdi barátnõje, s csoporttársa a fõsulin), aki majd megfagyott, míg én nyugisan pakoltam kifele a mosit...
Szóval, lemenetem a buliba, sokan (majd 30-an) jöttünk össze, mindannyian kedvesek, vidámak... jó volt.
De ilyenkor mindig ott mozog a kérdés a háttérben: "miért nem vagy itt?"
Na, ja. Ez van. Nem maradtam sokáig, 8 körül hazahozott Magdi. Folytattam volna az estét, ami egész jól indult, de alvás lett belõle (ami persze, nem árt néha). De most visszatért az a szorongató hiányérzet, amit ott a buliban ülve tapasztaltam megint.
Miért? Miért én? Miért Te? Miért így?
(Ha lesz erõm folytatom. Most megyek.)
| ← Elbírok én ennyi batyut? | Oda nem... → |