Plusz

Január 18-án cirkuláltam a városban -Gátőrház után bolt, miegymás-, közben fagytam lefele a mociról a csontig hatoló, dermesztő télben. Már hazafelé tartottam, mikor a méregdrága -a néhai cba* helyén lévő zsebkendőnyi telek beépítésével és bűvöskockásításával együtt százmilliós nagyságrendű rongyrázás és magamutogatás- pitypangszökőkutas, díszköves téren suhantam át, mikor megszólalt a telefonom. (* néhai cba helyén... hiszen azzal szemben 2010-ben létesült -egy abszolút szakmaiatlan csak talematikus saccal- cirka 10szeres alapterületű giga-cba, mely mellesleg fizikailag sem akadálymentes, bár én nem láttam, de közvéleménykutattam ez ügyben, hiszen azóta sem mentem oda egyszer sem)
  Egy harmincas szám volt, amely nem mentett nálam, tehát nem tudtam ki lehet az, a szokásos intróval vettem fel: "Tessék, Márti vagyok!"
  A választól azonnal a visszatérő agyhiány bizonyítékát láttam igazolva, merthogy olyan hangsúllyal szólt bele a hívó, amiből úgy éreztem, hogy ezt a nyilvánvaló kedvességet és közvetlenséget az ismeretség diktálja, ami sajna részemről kiesett a regiszterből... khmmm... tehát nagyokat pillogva hallgattam: "Márta! De jó, hogy megtaláltam, annyira kerestem!"
  Öööö.... s ez ki is hallatszott a fejemből.
  Meglepetésem kezelendő folytattam is az értelmesen kezdett mondatot: "Nos, megtalált, Takácsné Lencsés Márta vagyok. Miben segíthetek?"
  S szinte ujjongó hangnemben mondta, hogy az ATV-től hív, Jakupcsek Gabriella nevében, s szeretne meghívni a műsorba, beszélgetni.
  -Szokta nézni a JakupcsekPlusz-t? -szegezte nekem a kérdést.
  -Be kell valljam, hogy nem szoktam, de mentségemre mondom, legalább óriásplakátot láttam már! -és még egy höhö is elhangzott...
  -Akkor nézze, ajánlom! De most ha hajlandó eljönni hozzánk egy felvételre, szerepelni is fog benne, mert nagyon szeretnénk ha elmondaná a véleményét!
  Hmmm... ez engem sokkolt... gyakorta él bennem a kép, hogy lefordulok a mociról a hidegtől, mint a fagyott verebek a drótról... most hasonlóképp éreztem magam, de a megdöbbenéstől. Ennek hangot is adtam és egyben kértem, hogy na most akkor lépjünk vissza egyet s kezdjük elölről, miszerint én én vagyok, ők meg ők és miről is van szó pontosabban?
  Készséggel, végtelen türelemmel és kedvesen elismételte -mint megtudtam- Judit, a dolgot, miszerint a JakupcsekPlusz egy adásában lesz egy beszélgetés, mely az eutanázia témájával foglalkozik majd, s olvasták erről a véleményem és "Gabi nagyon szeretné" ha elmondanám kamerák előtt is azt.
  Hmmm.. ismét... ez most kész átverés? Vagy mi? Hiszen én senki vagyok, egy roki néni, egy túlélő, és a véleményem pont egy a tízmillióhoz fontossággal bír, tehát még mindig nem egészen értem.... mindez az Európa egyetlen pitypang-szökőkútja melletti zsebkendőnyi és irdatlanul, aránytalanul drága és értelmetlen parkocska közepén...
  Judit nem hagyta annyiban, olvasták, hogy egy súlyos betegség kapcsán átgondoltam ezt a kérdést és amire jutottam, azt le is írtam s ha vállalom, boldogok lennének, ha elmondanám a műsorban is.
  Nos, ha "csak" erről van szó, tehát ha valóban az én, egy senki véleményére kíváncsiak, akkor azt alighanem vállalom, de máris javítanom kell. Nagyon fontos, én nem beteg vagyok, és nem is voltam.... s elmondtam zanza a b és az egész ÚjÉletem történetét. Melynek kapcsán ezt -is- végig kellett gondolnom. Judit -ahogy sokan, mikor meghallgatják- érezhetően megdöbbent s ismét kért, hogy menjek a műsorba.
  Feltételes igennel válaszoltam, gyakorlati részleteket is érintve -odajutásom, időpont- fejeztük be a beszélgetést. Én hazajöttem, és onnantól persze nem hagyott békén ez.
  Utánanéztem az írásoknak, amiket ebben a témában letettem a padomon illetve a fészen -a Válasz párt oldalán sok fontos kérdés kifejtésére kérik az embert s én ezen felbuzdulva s komolyan véve a kérést, meg is tettem ezt, ez is egy a számos hely közül, ahol megtalálható a véleményem ez ügyben-, s kezdtem összefésülni magamban a dolgot.
  Számomra akkor is fontos ez, illetve akár valós és teljesül ez a felkérés, akár nem, ha már szóba került, felfrissítem az ehhez kapcsolódó dolgaim.
  Meg is tettem. (http://lattilad.org/vicky/doku.php/talema/blog#eutan%C3%A1zia_-_%C3%BAjra%C3%ADr_%C3%BAjragondol)
  Onnantól néztem az adást, minden hétköznap 20:30-kor.
  Másnap ismét hívott Judit s elmondta, hogy beszéltek és "Gabi nagyon vár, nagyon szeretné, ha ott lennék a felvételen." ..és kérte, hogy küldjek egy amolyan bemutatkozót, melyben magamról és a témáról mondanék egy összefoglalót.
  Ezt meg is tettem.
  Majd a következő beszélgetéskor már azt is pontosítottuk, hogy nem itthonról megyek, tehát nem Kelenföldre kell a taxinak elém jönnie, hanem a IV. kerületbe. Hiszen a felvétel egy hétfői nap -01.28.- s én már előtte szombaton Pesten leszek -BeckZoli szerzői estje miatt- így azután nem másnap megyek haza, hanem ott maradok Zsuzskánál és onnan kellene eljutnom a stúdióba.
  Még egy hét volt a felvételig, tehát nekem volt időm végigondolni, újraolvasni, átrágni a dolgot. Kómástul, klinikai halálostul, pápástul, amnéziástul, kiszolgáltatottságostul, döntésestül...
  Judit mindennap hívott. Minden alkalommal kedvesen, segítőkészen beszélt és éreztetve velem azt, hogy számítanak rám... nem, nem hiszem, hogy ez nekem szóló kitüntetés. Sőt. Egyszerűen erre a feladatra Judit tökéletes, hiszen elhittem, hogy fontosak azok a teljesen szakmaiatlan, amatőr gondolatok, melyeket én megfogalmazok és minderre ők nagyon kíváncsiak. (Köszönöm!)
  Szombatra összeszedtem mindent, amit csak néhai agyam helyén a tágas térben e téma gellert kapva ébreszt s délután indultam a koncertre. (....érdemes volt: http://lattilad.org/vicky/doku.php/talema/blog#b%C3%A1tran_mint_a_vakl%C3%B3)
  Vasárnap Zsuzskával átbeszéltük a témát, segített értelmezni a törvényt és abba beleilleszteni azt, illetve annak fényében értelmezni azt amit én gondolok, s hétfőn jött értem a taxi a megbeszélt időben.
  Amikor indultunk éppen nagy pelyhekben hullott a hó, de egy órával azelőtt ónos eső esett s mire fele úton jártunk átváltott havas esőre, tehát gyakorlatilag lépésben haladtunk. Fogalmam sincs, hogy hol van az ATV -persze, tudom a címet, meg hát nem is nekem kell tudni, de ha tételesen az utcanevet mondom is, tőlem aztán az akárhol is lehet....-, az épületet is csak a "cégérről" ismertem fel, s ahogy befordultunk elé, láttam, hogy cirka négy lépcsős bejárat, korlát nuku, így megkértem a taxist -aki egyébként nagyon szimpatikus úr volt-, hogy segítsen nekem feljutni. Amint készültem a kiszálláshoz, botjaimat s a háromnapos kiruccanásom hátizsákos kellékét a taxis kezébe nyomva küzdöttem ki magam az autóból, amikor odaért egy úr és kérdezte, hogy "Jakupcsek felvételre jön? Segíthetek?". Az előcsarnokból látta, hogy célzottan küzdi magát arra egy öreg rokinéni s -gondolom- megnézve -biztos van valami lista a vendégekről-, kire lehet számítani, azonosított, s jött is segíteni.
  Így taxisnak megköszöntem az utat s elváltunk.
  Benn átadott a kísérőm egy másik úrnak, s ez így ment cirka 5-6 kézen, mire eljutottam a -z asszem- gyártásvezetőig. Ő -is- üdvözölt s átvezetett a stúdiókon -mutatva éppen melyik kulisszában járunk: Egyenes beszéd, Napló, Fórum..-, majd megérkeztünk a sminkbe. Ott lepakoltunk, illetve én levettem a kabátom, sapkám, sálam és a pulóverem, s a -tényleg nagyon kedves- gyártásvezető hölgy pedig lerakta a pakkom s engem beültetett a sminkszékbe.
  A fodrász és a sminkes vett kézbe eztán és szimpla öreg rokinéniből soso színesre festett, rúzsos szájú, széparcú -na jó, a lehetőségekhez képest, de akkor is-, csini hajú -ragaszkodva az ősz tincsem láthatóságához- öreg rokinénit varázsoltak. Piros szemüvegben mentem. (Ez a tartalékom, tehát ebben nincs olvasó, és semmi védelem nincs rajta, ellenben piros. Hehe...)
  Mikor elkészültem, jött ismét a gyártásvezető és kísért tovább, majd leparkoltam a stúdió előtt.
  Ott találkoztam először Judittal, a szerkesztővel, akivel oly sokszor -persze mihez képest, de na- beszéltünk telefonon. Élőben -ha lehet- még kedvesebb volt.
  A fotós -vagy nem tudom, mi a státusza-, megkért, hogy álljak a háttér elé, hogy intrófotót tudjon készíteni, mellyel az aktuális vendégeket felkonferálják. Mert -mint mondta- a botok miatt a besétálás nem lenne könnyen megoldható. Kértem, ha lehet, legyen benne a pár lépés is, ha nem "gáz" a látványa egy rokinak, mert én bírom, hogy botokkal járóképes vagyok. S lám.

Ez csak a műsor logója, de ez az a fal, amely előtt készül a fotó a vendégekről:

Ezután nem sokkal jött egy csomó ember, mint kiderült a műsor/felvétel nézői. Ahogy ültem ott a fotelban s mentek el mellettem, nagyon megnéztek maguknak. Éééérdekes volt.

Majd egyszer csak jött Jakupcsek Gabi, a fotósnak mondott valamit s hozzám is odajött, kezet fogtunk, bemutatkoztunk majd ment is tovább. Kisvártatva jött a gyártásvezető(?) vagy egy újabb valaki(?) bakker, erre nem emlékszem, sőt, az egész lehet, hogy meglehetősen szétcsúszott a történtekhez képest -mármint a kronológia-, de néhai agyam helyén a tágas térben mégis így sorjáznak az események visszhangjai... szóval, bekísértek a stúdióba és ott már biztos, hogy egy új, de a többiekhez hasonlóan kedves hölgy vezetgetett tova. A nézők között mentünk át, fel a pódiumra s át a kulisszák mögé, ahol várnom kellett.
  Erre sem emlékszem pontosan, hogy Juditnak vagy ezen utoljára "megismert" hölgynek szóltam, hogy szeretném kipróbálni a kanapét, amelyre le kell majd ülnöm, mert a tévében nekem meglehetősen kérdésesnek tűnik a számomra alkalmas volta. Hiszen macerás egy öreg rokinéni vagyok s ne a felvételkor derüljön ki, hogy pölö nem alkalmas a magassága nekem, vagy nem fér el a lábam vagy akármi.... szóval, a közönség már a helyén, világítás on, én meg ott balettoztam a kanapék és asztalka között a botjaimmal, kipróbálva -vagy inkább elpróbálva- a minél kevésbé kínos látványú leülésem. És győztem! Mármint a lábamnak is sikerült helyet csinálni, így efelől nyugodt lehettem. Hátra mentem és ott is el kellett még próbálni a cseles lépcsőt, vagyis dobogót, mellyel meg kellett küzdenem amikor szólítanak.
  Érkezett egy idős úr, majd egy tán velem egykorú -vagy fiatalabb??? ezt sose tudom, és végképp nem akarok senkit sem megbántani, csak saccolok...-, akik szintén ehhez a témához érkeztek. Azt mondták, engem hívnak be elsőként, így én ültem az első székre.
  S lám!
  Gabriella kinn elmondta a bevezetőt -fészes nevemen, mármint az ottani regisztráción szereplő formátumban: Márta T. Lencsés- konferált be, ekkor intettek nekem s bementem. Igyekeztem nem hasra esni azon a néhány méteren amíg elértem a helyemre... s ez sikerült is. Leültem, elhelyeztem a botjaimat és a lábam biztonságosan.
  Majd rákérdezett Gabi a történetemre.
  Elmondtam, zanzásítva. Nem részletekbe menően, de még így sem volt rövid.

Majd intettek, hogy nem jó a hang... úgyhogy kezdhettük elölről...
  Kimentem, hallgattam, bejöttem, kérdezett, újra elmondtam az egész letaglózó, posványos, ragacsos, mételyes batyum... nos, ez a részlet nem volt kellemes.... de ez is csak egy mellékfiók a komódban...
  Innentől már minden gebasz nélkül ment a felvétel. Kérdezett, én válaszoltam.
  Aput, azt, hogy mindennap jött hozzám a kórházban töltött hónapok alatt, nem említettem és ezt komoly elbaszásnak érzem azóta is. De legalább azt elmondtam, hogy köszönöm, hogy a gyerekeink biztonságban lehettek Mamáékkal míg én nem voltam.

Majd egy ponton behívta az urat. Kiderült ő a Keresztény Orvosok nemtommijének a nemtommije, bocsánat, és nyugalmazott főorvos, ha jól emlékszem onkológus főorvos. Ő abszolút tagadja az eutanázia létjogosultságát, hiszen, mint mondta s mint az tudott, az isten joga rendelkezni a születés és halál felől... én meg azt mondom, hogy ennyi erővel a három kismalac véleményét is kikérhetnénk, de ezt ott nem hangoztattam. Ellenben rákérdeztem, hogy hogy van az, hogy még ez az alaptörvénynek becézett valami is tartalmazza a méltósághoz való jog meghatározást.

S ez az én olvasatomban nem ér véget ott, ahol mondjuk gépekkel, kezelésekkel ugyan még sejtszinten életben tartható vagyok, de már én magam, nem érzem méltósággal telinek az életem. Érthető ez? Ott nem így hangzott, de arra kitértem, hogy a "méltóság" fogalma meglehetősen szubjektív, ergo: el kell fogadni -nyilván bizonyos "szabvány" opciók után- az érintett efelőli szubjektív ítéletét. S ennek megfelelően folytatni, vagy nem folytatni a kezelést.

Aztán behívta Gabi a harmadik vendéget is, aki -tán- újságíró volt korábban, majd váltva, egész életét a hospice ellátásban végzett önkéntes munkának szenteli. Itt tudtam meg, s nekem ez amellett, hogy újdonság, óriási meglepetést is okozott, hogy a jelen magyar szabályozás csakis daganatos betegségben szenvedőknek engedélyezi a hospice ellátáshoz való hozzájutást. (Tudom, engem minősít, de ez engem annyira megdöbbentett, hogy alig tudtam ott figyelni, mert végig ezen pörgött néhai agyam helyén a tágas térben a még aktív minimális szinapszis...)

Mikor vége lett, Gabi belemélyedt a papírjaiba, minket pedig kivezettek a stúdióból. Ugyanúgy, ahogy bejöttem, a nézők között, s többen is rám köszöntek és tényleg jólesett a sok rám mosolygó tekintet. Egy úr, a kamerák vonalában már, megállított s azt mondta, hogy valami csoda amit velem tettek az orvosok... igen, nagyon egyetértek ezzel, s nem tudom eléggé megköszönni.

Felöltöztünk, hívtak nekünk taxikat, s míg megérkeztek még beszélgettünk mi hárman. Ott is elismételtem amit gondolok: ahogy én, a saját döntésemet nem érzem másra kötelezőnek, úgy a más világlátása diktálta elv se legyen rám nézve kötelező. Tehát a törvénykezésben a döntésképes felnőtt szuverenitásának s így ebbéli döntésének teret kell adni.
  Mert amit lehet, azt nem kötelező. Ugye?

A felvételhez képest cirka három hétre lesz majd adásban ez s előtte hívnak majd telefonon, azt ígérték.
  Nagyon profi a stáb, nagyon.
  Ja, és ahogy kijöttem a stúdiótérből, de még éppen a kulisszák mögött vártam a többieket, egyszer csak megláttam a felvételvezetőt (tán?), és oda is mentem hozzá... (mert ugye bátor vagyok, mint a vakló...) S mondám:
  -Hell??
  SimiczSanyi rám néz, és ezt mondja:
  -Igen.
  Én meg vigyorogva nyújtottam a kezem -ilyenkor is remek, hogy a botjaim rám vannak kötözve-, és mondtam:
  -Amikor Te negyedikes voltál én akkor mentem oda elsőbe. Csak vizsgáztattam maradék agyam, hogy valóban igaz-e a flesh amit most mutat...

Kezet fogtunk és azt mondta, hogy ezzel egy nagyon jó napot csináltam neki.
  (Mégis mi mást mondhatott volna?? De ettől én azóta is vigyorgok...)

2019.02.01., 23:18
  ~~DISCUSSION~~

jakupcsek_plusz

← Bátran, mint a vakló

HELP és egyebek →