December 8-án, egészen pontosan. A Darabok pedig, mely az új életem elsõ részét rögzítette, az december 1-én került ki a padomon. Mely pad akkor a parkkal együtt vadiúj volt, s én voltam azon ülve s lábam lógatva az egyik elsõ parklakó.
Ennek már öt éve, sõt, már kicsit több is, hiszen már mindkét dátum elmúlt.
Összegezzek?
Csak címszavakban. Legfeljebb.
Talán a legjellemzõbb az elvesztés, amivel leírható a padomon ücsörgésem. Ez a legjellemzõbb, de távolról sem a legfontosabb.
Sokkal, klasszisokkal lényegesebb, az egyetlen ami megjegyzendõ az a megszerzett, kialakult barátságok tudata. Akkor is, ha késõbb (vagy elõbb már) kiderült, nem is volt az, vagy lemorzsolódott innen, s majd az életembõl is –vagy fordítva- a személy, akit barátomnak tartottam.
Elköltöztem, majd visszajöttem.
Hiányoztam.
Élek.
5 éve ülök a padomon, lógatom a lábam, ülnek mellém emberek és hallgatják amit magamban motyogok. Ha jól vagyok, én is megyek máshoz látogatóba, ha jól, ha nem, elmondom amit gondolok.
5 éve. Még mennyi lesz?
| ← Alapvetõen egyetértünk | Kikészítettétek a cipõtöket? → |