Tisztelet
Ma felhívott egy betegtársam.
Vele néhány hónapot voltam egyszerre az OORI-ban (7-es pavilon). Kétláb-amputált túlélõ. (Nem õ van a képen, 'csak' illusztrációnak tettem ide, mert ez példázza igazán az Õ erejét is.)
Három ember van, akiktõl a túlélés-t tanulom. Õ az egyik közülük. Idõnként felhív, elmondja hogy van, kérdezi velem mi van...
Erõs.
Ma például azt is átbeszéltük, hogy egy ilyen után miképpen lehet tovább élni, a megváltozott körülményekkel, lehetõségekkel.
Arra jutottunk -mint már eddig kb 1000x-, hogy megváltoztatni azt, ami történt, ami 'maradt' belõlünk, az életünkbõl; azt nem tudjuk. Viszont a 'holnap'-ot mi alakítjuk. Keseregni lehet, sajnálni magunkat lehet, csak semmi értelme!
Mert a megváltoztathatatlan ellen küzdeni eleve vesztésre ítélt harc. Márpedig a rokiság, egy nyertes játék... Ha nekiindulok, tudom, hogy nyerek...
vagy meghalok.
//2005-12-15// @talematag[élet személyes út talema kiszolgáltatottság rokiság megváltoztathatatlan túlél%u0151] ~~DISCUSSION~~@ftalema