Jut eszembe, nézem -mikor elkapom és nem felejtem el de teljesen- a zikszatkát, megint, s ettõl persze ismét rákaptam a párhuzamosan futó, minimum egy évtizedes csúszással készült, de hasonlóképp mulderes Kaliforgia sorozatra. Mely nem kevésbé nagyon okés.
De elkalandoztam, mert történt tavaly májusban -most megtaláltam a facebook-bejegyzésem errõl-, hogy egy reggel hûlt helyét találtam finom, csinos gyûrûmnek.
Ilyen, ni. Csak éppen annyi a különbség, hogy az enyém közepén egy zafír van, s körötte hat darab piciny cirkon kõ, melyek a virág szirmai.
Szóval tavaly májusban elvesztet s ezt én parajelenségként könyveltem el, s mint sok-sok más hüpp is, ez is ment a többi közé.
Aztán ma jött Misi, Ildike férje, hogy megagyusztálja a hónapok óta megátalkodottan -és van aki szerint csak a nem eléggé elzárás miatt- és folyamatosan -cirka percenként 100-120-at most már- csepegõ csapunkat a ház legkisebb helyiségében. Pontosabban már pénteken leszerelte és elvitte a csaptelepet, hogy majd otthon megpróbálja megmenteni, mert ebben nem cserélhetõ a betét, csakis a tömítést lehet váltani benne, de láthatóan volt valami egyéb baja is, így inkább elvitte, hogy a hétvégén nyugodtan barkácsolhasson rajta, ma pedig visszahozta. Így a hétvégén kis macera volt kézmosásilag, de ennél sokkal nagyobb macerát jelentett, hogy Am/ vizes tálját feltölteni is el kellett battyogni a fürdõig. Tudom, rinya maca vagyok. Na.
Ma pedig visszahozta Misi végre a csapot. Büszkén jelentette -én pedig nagyon hálásan hallgattam-, hogy kicsit kellett csiszolni, mert a rézgyûrû benne eldeformálódott, de volt benne annyi anyag, hogy abból megcsiszolva lehetett megfelelõ felületet varázsolni ahhoz, hogy a tömítés,. mely aztán a helyére került a célnak megfelelõen tudjon szolgálni. S ahogy szerelte vissza azt, majd nyitotta ki a vizet, ehhez el kellett húzni a mosdó alatti kisszekrényt, s ezen mozdulat közben egy maréknyi ez meg amaz került elõ mögüle/alóla. Mely kupacban ott volt ez a gyönyörûség is.
Ez. Ami sokkal többet jelent egy vékonyka, szép, apró kövecskékkel ékesített ékszernél.
Nem emlékszem pontosan, nem hiszem, hogy kötõdne nagy naphoz, persze, lehet, hogy dehogynem, mégis én ezzel vigasztalom magam -mármint azzal, hogy a fontos dolgok hiánytalanul megvannak agyam helyén-, s a lényeg csak az, hogy ezt, ezt a kicsiny, édes, szépséges, aranyos gyûrût én az almámtól kaptam. Tehát nem a nap, nem az, ahogy, hanem a tény fontos, hogy tõle kaptam.
És persze, verhetetlen vagyok veszteségek élhetõ helyen könyvelésében s azokkal terhelten de továbbélésben, ám most ez kifejezetten jó. Nagyon jó,