@ttalema[Mai Mókusok]~~META:date created = 2009-10-30~~

Dittének.

Ez megint egy emlék, ami talán e nélkül is elõjött volna, de most, hogy apropója volt, sokszoros erõvel tört felszínre.
A 'zegyik lyányom' lógatja lábát éppen. Mégpedig közelebb hozzám, mint azt a mindennapokban megéljük, mégis marhára messze, mert így még az ablakába sincs benne
sose, pedig az az õ helye. (Ugye nem kérdés, hogy a gmail csevegés funkciójáról hadoválok.:)
Mielõtt elutazott, mondta, hogy hová mennek Medvével, kettesben, teljes szabadságban -kimondani is vérlázító, két kicsiny porontyukat nagyszülõkre hagyva, mely idõ alatt õk babáznak, bocsok meg nagymamáznak-nagypapáznak-, s egy hétig csak pihenni!?-, persze azt én abban a szúrásban el is felejtettem. Csak az maradt meg, hogy Amszterdam a cél.
Amszterdamról én csak annyit tudok, hogy igen nedves környezet, s szeretik a zöldet. Most kicsit olvasgattam, nézelõdtem s ennél nem sokkal jutottam messzebb, hacsaknem azt veszem, hogy bizonyos nénik állnak bizonyos kirakatokban igen ledér munkaruhában.
Hát, ilyet!
De a látképe igen megfogott:

/Kép itt lakik, ni/

Úgyhogy én akkor azt hittem, ott töltik szabadságukat, pedig már korábban elmondta, hogy Amszterdam csak a kontinensen az elsõ állomásuk, hiszen Írország már ölíggé az óceánba benne van, tehát ha valaki Európa belsejébe indul, valahol vagy partot kell érnie, vagy leszállnia repülõvel. Nos, ez utóbbit tették õk ama liberális városban, s én napok múlva is szentül (jaj, ez a szó, a tegnap maradéka agyam helyén, tán) hittem, ott lébecolnak. De nem.
Brémába igyekeztek.

Na, hogy ez kiderült, jött a memória pezsdülés, egy képpel, egy hanggal, egy kérdõ mosollyal, rádöbbenéssel, a családi legendárium újabb bõvülésével.

Volt néhány mese, amit gyerekeim rendre, boldog bambulással bámultak, s ezek egyike naná, A brémai muzsikusok volt.


/Ez egy DVD borító, nekünk VHS formátumban volt meg, de ez a változat, a kép innen/

Az emlék egy gyerekhang a fejemben, mely Egyeskéé. Mesérõl áradozik nekem, és mondja, hogy szeretné nézni most. Konkrétan egy mesét, amiben szamár, kutya, macska és kakas van... a címe pedig MAI MÓKUSOK... én hökkentem meg. Nem is azonosítottam rögtön  magamban az ecsetelt és unos-untalan nézett mesét ezzel a címmel.
De amint belegondoltam, annak, hogy brémai muzsikusok, nem sok értelme van, azzal szembeállítva, hogy MAI MÓKUSOK, meg pláne.
Vagyis ez maradt így, míg porondon volt a mese.
Aztán az agylágyulás vagy pusztán hajlott korom okán feledésbe merült. De most!!

Íme õk, Brémában:


/Szobor innen, s itt még sok kép a városról/
 

Most pedig lassan már újra az ablakába költözik Ditte. Már éppen ideje. Hö.

//2009-10-30// @talematag[talema ditte] ~~DISCUSSION~~@ftalema