@ttalema[Ha a nõ keres]~~META:date created = 2007-08-04~~

Ezt most megbízásos alapon teljesítem.
Helyzetünk kísértetiesen hasonló, bizonyos -igen hangsúlyos- részleteket tekintve, ám az alaphelyzet nagyon is különbözõ. Tehát, tõlem függetlenül teszem fel a kérdést:
Találhat-e magának a roki nõ társat?

Emma , ugyebár a barátnõm. Aki nem elhanyagolható módon, roki. Néhányszor írtam* itt róla, s gyakorlatilag a teljes EZ VAN neki készült, illetve az Õ apropóján.

Csak címszavakban: három remekbeszabott, okos, szép gyermek anyja; két házasság s két válás szerepel "elõéletében" (mely válások mindegyikében a másik fél félrelépése volt a kiváltó ok), s egy-két komolyabbnak mondható baráttal kezdtek már együtt élésbe, de egyikbõl sem lett hosszabb kapcsolat. Önálló, döntésképes felnõtt, nincsenek égetõ anyagi gondjai, okos, jó humorú, kifejezetten értelmes nõ.

Lassan egy éve játszik õ is a túlélõ-pályán. Teste hasonlóképp, mint az enyém, darabokra hullott, majd összerakták, és még folyamatosan "illesztgetik" is, hisz a mûtétek sorának nem lesz végleg vége... Ezek nyomai viszont, illetve a sérülések feltûnõ nyomokat hagytak rajta.
Most két mankóval jár, lassan és kis távolságokra képes, de már nem lehetetlen messzeség számára mondjuk a házán a terasz...
Csinos. Kifejezetten szép arcú, egész korában olyan jelenség lehetett, akire azt mondják, magához vonzza a tekinteteket.
Ha ül egy asztalnál, akkor ez most is így van. De -és ezt beszéltük minap- amint fel kell állnia és elindulnia, máris eltûnik szépsége és legfõbb ismertetõjegyeként az marad meg az õt szemlélõ egész agyában, hogy két mankóval botorkál.

És innentõl ott a fal.

Áthidalható ez valahogy? Találhat magának egy sérült, de ezzel együtt (vagy ennek ellenére, ahogy tetszik) szép, okos nõ, három gyerekkel társat?

Mint a többiek, mégis kicsit másként

(*: 1. , 2. , 3. , 4. , 5. , 6.)

Ja!
Ez nem társkeresõ post. Nem jelentkezõket várunk, nem Emmának konkrétan társnak; egyszerûen néhány véleményt szeretne olvasni. Mikor megkért, hogy írjam meg ezt, azt mondtam, van ebben némi buktató is. Jelesül:
a.) a kutyát nem érdekli ez;
b.) elõfordulhat olyan reakció, hogy miért épp egy nyomorék akarna társat, mikor az egészeknek sem megy ez olyan egyszerûen (és most nagyon finom voltam); ezt nem tagadom, de attól még, hogy másnak is van bélyeggyûjteménye, még nekem is lehet, ugye? Vagyis nem kizáró ok ez. Mert az egész kérdés arra vonatkozik, ugyebár, hogy a párkeresés mennyiben vonatkoztatható el a test sérüléseitõl, s mennyiben lehet személyreszabott, így teljesen elválasztva olyanoktól, hogy hajszín, szemszín, magasság, két mankó...
c.) és persze az is lehet, hogy -mivel az én szócsövemen keresztül lesz hallhatóvá ez- nem az tûnik a legfontosabbnak így, aminek pedig kellene. (Pedig igyekeztem.)

Szóval:

Egy sérült testben élõ nõ, alig több, mint 30 évesen, boldog három gyermekes anyaként, egészségesen, találhat-e magának társat hátralévõ életére? Igaz szerelmet?

(Fõleg Mó véleményére vagyok kíváncsi. Ugyan roki-témában nem hiszem, hogy az, de társkeresésileg nagyon is szakértõnek tartom Õt, és persze rajta kívül bárkit meghallgatunk, akinek akár egy-egy gondolat foszlánnyi mondandója van a témában.)

/Kép forrása/

//2007-08-04// @talematag[társkeresés talema emma] ~~DISCUSSION~~@ftalema