...olyan a fogadj is. Ugye?
De kezdem az elején...
Illetve nem is az elején, mert az még ráér, most csak a vasárnapot dokumentálom.
Annak is csak az estéjét, mert hosszadalmas lenne már nekem -tekintve koromat- az egész nap eseményeit lejegyeznem, de ami késik, az késõbb van, tehát csak ki kell várni... vagy nem...
Kalandok során Hármaska meg én, feljutottunk Szentendrére, ahol is koncertre voltunk hivatalosak. /Fáradt voltam nagyon, ezért fogalmaztam így./
Most csak címszavakban, mert alig élek, annyira fáradt vagyok. /Mondom, nem most, hanem akkor, mikor ezt levázlatoltam.../
- A zenészek szívüket-lelküket beleadták, s ez látszott az arcukon. Az értelmezõ szótárban nem tudom, hogy pontosan miképpen hangzik az örömzene meghatározása, de most láttam, éreztem, hogy ez bizony az.
- Bóvica, meg akarta nekem mutatni az egyik fiatalembert, aki az ütõs szekcióban játszik, mert valamit mesélt róla, s miután õ ott volt elõttünk, hát kézenfekvõ volt, hogy tudjam is kirõl beszél. S ahogy elírta nekem: "Látod? Õ az a sor szélén, akinek olyan tüsi haja van és nagyon összpontosít!" Én pedig láttam. És persze rögtön az ugrott be, hogy "A down-kóros fiú?" Hmmm... és rögtön leesett az is, hogy mennyire szimpla vagyok. Mert igen, nem a nagyon is szembetûnõ jegyek a legjellemzõbbek, melyek a down-kór velejárói, hanem a zenekarban elfoglalt helye, s az a hit, az az erõ, amit belead a játékba. Így is lehet jellemezni.
Bóvicának ezen a napon sokmindenért kijár a köszönetem. Ez az egyik legfontosabb momentum.
- A Parafónia zenekarban játszók között vannak down-kórral élõk, williams-szindrómával diagnosztizáltak és autisták. Az elsõrõl annyit tudtam, hogy látható, egyértelmû jelei vannak, s nekem egy másod-sokadunokatesómon keresztül volt szerencsém megismerni egyet közülük. Amit a Tündivel való együtt töltött idõ alatt megtanulhattam a down-kóros emberekrõl, az az, hogy feltétel nélkül szeretnek. Nyíltak, s ez nekem már akkor 4-5-6 éves koromban is nagyon tiszteletreméltó és követendõ tulajdonságnak tûnt. Down-kór leírása.
A Williams sziondrómáról csak keresztrejtvény szinten hallottam. Ez is a köszönöm kategória, már van némi fogalmam arról, hogy mit is jelent ez a betûfüzér, mikor beírom a megfelelõ helyre. Egy interjúa WS-ról.
Autizmus. Naná. Zárt világ. Ennyit és nem többet. De naná, most kicsit jobban utánanéztem. Cikk az autizmusról.
- A zenekar:
Zenei asszisztensek:
- Nem hagyhatom ki és ideírom a programot, amit játszottak nekünk:
-- Bach: Menüett
-- Bach: Parasztkantáta - részlet
-- Mozart: Menüett
-- Kassai szõlõhegyen
-- Fehér fuszulykavirág
-- Kis kece lányom...
-- Nem vagy legény...
-- Ukraina - lengyel dal
-- Beethoven: Örömóda - IX. szimfónia
-- Brahms: Bölcsõdal
-- Vivaldi: Tél -largo-
-- Mozart: Utazás a szánon
-- Kaláka-Kányádi S.: Betemetett a nagy hó
-- Greensleeves - What child is this
-- A kicsi jászol - angol karácsonyi carol
-- Minden teremtmény...
-- Betlehem, Betlehem
-- Pásztorok keljünk fel...
-- Kyrie, kyrije kis derecske
-- Ungaresca
-- Schiarazula Marazula
- Két zenésznek segít általában egy segítõ, s közülük az egyiket láttam -nyilván a többiek is így tesznek, de én õt láttam éppen-, amint párhuzamosan a jobb illetve a bal kezével, a mellette két oldalt álló-ülõ zenészeknek (egyikük zongorista, másikuk az ütõs szekció egyik tagja, sajnos nem láttam a hangszert pontosan) egyszerre mutatta a két kottát, hogy ki éppen hol tart. Leesett az állam. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem a fizikai teljesítmény volt ennek az oka. Ugye? Elhivatottság. Szeretet.
Ja, és miért ezt a címet adtam? Eleve nehéz volt elrendeznem magamban ezt az utat. nem kezdem el megint, itt van, ni. Gyõztem, gyõzött az, hogy meghallom a jelzést, és képes vagyok azt értelmezni. Elmentem. Nem volt egyszerû, de eljutottunk. Óriásit beszélgettünk Bertával, szóval az út is nagyon jó volt.
Ott ültünk a templomban, és már nem láttam a keresztet, nem láttam a hely rendeltetését, csak figyeltem a koncertet. Sokat kérdeztem Bóvicától, hisz Õ ismeri a tagokat, egy ideig segítõként mûködött Õ is velük, naná, hogy elárasztottam kérdésekkel, s válaszolt is.
Az elõttünk lévõ sorban ülõ hölgy egyszercsak hátrafordult és vörösen izzó szemekkel ennyit mondott: "Muszáj végig beszélni?" Igaza volt. Nagyon is. De a "miként" meghökkentett, s engedve az elsõ ötletnek, megkocogtattam a vállát és annyit mondtam, mikor hátranézett: "Igen."
Aztán persze onnantól nem beszéltem. Igaza volt. Nem kellett volna. És ha Nagyi sárga lett volna, ecetera... de ha mondjuk azt mondja, nem is, mutatja, hogy pssszt!, akkor elnézést kérek és elsüllyedek szégyenemben. De nem.
Ergo: újra értelmet nyert a szótáramban egy szólás. mely most nagyon is a helyhez illett:
"Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj is!"
Köszönöm a meghívást Bóvica! Számítok a pólókra!!
Ui. Off ... de...
HOL VANNAK A CÍMKÉIM???
//2008-12-17// @talematag[talema bóvica holvannakacímkéim parafónia] ~~DISCUSSION~~@ftalema