Mostanra pedig már egy legyezõtúltengéses dáma is tisztában van vele. Mi több, a könyökén jön ki.
Reggel, mit reggel? Hajnalban, a 8:17-kor induló busszal indultunk Egyeskével a -lánykori nevén- Honvédkórház, Plasztikai Sebészeti Ambulancia irányába.
Majd' megfagytam, és persze Dorka is, de ez nem hátráltatott minket, s ugyan nem hitte el hálátlan gyerek egyetlen anyjának, hogy 5 percnyire van az ÁEK a metrótól, de ettõl még rohanva megtettük ezt a gigászi túrát, s idõben meg is érkeztünk a magasföldszint 38. Plasztikai Sebészeti Vizsgáló elé.
Én már ismertem a járást!! Memória ide, agylágyula oda, simán odataláltam a nem egészen 30 méternyi távolságra lévõ folyosóhoz. Hö.
Letáboroztunk, s vártunk. Dorkának legkésõbb 11 elõtt indulnia kellett, mert várták a suliban, de türelmesek voltunk. Én mert megérdemlem (hö), õ mert nem volt jobbdolga. Hülyeségekkel ütöttük el az idõt, az egyik legégbekiáltóbb az a mentõszolgálat nevének megfejtése volt.
Éppen az ablak (mellesleg UFOépület az AEK, csak üres folyosók, telis-teli folyosók és ablakok alkotják) elõtt ment egy mentõ, melynek hátsó szélvédõjén ez a logó volt látható:
/Innen van, ni/
Próbáltunk rájönni, hogy mi is lehet ez. Minden tudásunk -tehát gyakorlatilag a végtelent ostromoltuk- beletettük, s rá is jöttünk az egyetlen kézenfekvõ, nemzetközileg is elfogadható s nyilván valós eredményre.
Embjülensz Mentõ Szörvisz*. Csakis ez lehet.
Ezen jót vidultunk, majd vártunk tovább, s igen jól szórakoztunk... leginkább magunkon.
/* A megfejtés: AIRPORT MEDICAL SERVICE/
Telt-múlt az idõ, Dorka elténfergett kávéért, s mikor visszatért már készülõdött is, hogy ha megitta, indul. Ekkor kinyílt az ajtó és kiviharzott a fõorvos akire vártam az asszisztensével együtt. Én ugye nem a gyorsaságomról vagyok híres, úgyhogy csak az utóbbit csíphettem el, de õ is rohant, s csak odavetette nekem (nagyon kedvesen, de mégis sietve), hogy menniük kell az osztályra, menjek fel én is utánuk.
Jó.
Dorka el, kávé utolsó kortyai helyre, táska, kabát, mankó kézbe, rohanás utánuk.
Ja. A láthatáron sem voltak már. Így kénytelen voltam egy biztonságiõr segítségét kérni, hogy ugyan navigáljon már el a plasztikai sebészet felé, készségesen -de azért megjegyezte, hogy ez nem az õ dolga, én meg mondtam, hogy ha ragaszkodik hozzá lemegyek egy félemeletet az információs pulthoz, de örülnék, ha kedves lenne és elárulná- elõkapta a takója zsebében lévõ listát, hogy mely osztályok melyik épület, mely emeletén vannak, s közölte, hogy a negyedikre kell mennem. Kérdésemre, hogy melyik lifttel, azt felelte, hogy véviv a folyosón, majd balra érek a felvonókhoz. Gyalogtúra.
Liftek csak kulccsal mûködnek. Fasza.
Nõvérke; egy lukkal visszább, de valóban balra. Fel a negyedikre, ahol is az Égési Plasztikai Sebészet van. Üres folyosók, rejtelmes sarkokkal, sehol egy lélek. Úgyhogy bátorságom inamban õrizve -miután tudtam, ha egy lépést is megyek bármerre, még jövõ húsvétkor is ott bolyonghatok-, visszaoldalogtam a liftbe, majd a vizsgáló elé, ahonnan indultam. Újabb óra.
Majd 12:33-kor hívott az asszisztensnõ -ki tegnapelõtt megadta a számát, onnan tudtam, õ az-, hogy még az épületben vagyok-e, mert azóta is várnak. MOndtam, hogy én ezzel meg ezzel a lifttel felmentem a negyedikre, de ott nem voltak bolyongani meg nem akartam. Hát, biztiõr... 5. emelet, nem az a lift. :)
De odataláltam (bár az emeleten megint nem jó felõl közelítettem -ez már az én saram- de ott elkaptam egy nõvért és kettesben gyalogtúráztunk a cél felé), s ahogy beléptem, meg is láttam a fõorvost. Ahogy észrevett, elmosolyodott odasietett és szinte átölelt: "De jó, hogy megvan! Üljön le, rögtön jövök!"
Leültem. Vártam. De már legalább jó helyen.
Viszont a laborvizsgálatokra beállított alkatrészeimnek nem tetszett ez a néhány órás csúszás, s tekintve elõéletemben az 5 hónap katétert, hát nem tudtam tovább várni, leszólítottam újra egy nõvért, hogy adjon egy poharat, vagy nagy bajok elé nézünk. (Furi, de pontosan tudta ki vagyok, s mire várok, késõbb kiderült, hogy miért.) Megkaptam, intézkedtem, majd újra nyugodtan vártam.
Jött a fõorvos, bementünk a vizsgálóba és tövirõl hegyire átbeszéltünk mindent. El kellett sorolnom a sérüléseim (bal térdemben összes szalag szakadása, bal csípõm három helyen törött, vesém, májam zúzódott, 4 bordám 6 helyen törött, jobb csípõm szilánkokra törött, csomóvá gubancolódott, vitte magával a combcsontom, jobb térdemben minden szalag szakadt, a térdkalácsom eltörött, jobb szárkapocscsontom 7darabba törött (az most is úgy van, nem illesztették helyre, mert nem lehetett), sípcsontomból 25 cm csont kiszakadt, a lábszáram lágyrészébõl 40% eltûnt, jobb bokám eltörött, s az aprócsontok több helyen törtek; valamint három halál, vér különlegessége, szívkatéter), gyógyszerérzékenység, s a bõröm egy speciális teszt szerinti besorolása.
Íme, ez utóbbi (csomót kötöttem az összes agyi idegemre, hogy el ne felejtsem a nevet, s lám, annyira ügyes vagyok!!)
Dr. Thomas Fitzpatrick a bõrt 6 photo-típusra osztotta:
