Ennek örömére, volt szerencsém megint OBERNYALSZKY aktuális tetveskedéséhez kicsit a királyi csatornán, így az alaphang meglévén, vidáman indultam neki a mai napnak.
Nem volt vizit, rögvest kartornával kezdtünk, amit most egy régóta idejáró betegtárs tartott, hiszen a bennfenteseknek értekezlet volt. Az összes eszébe jutó kargyakorlatot átvettük,
majd a végén megkaptuk ki ma merre megyen. Aztán már Zsuzsival fekvõ torna, egy társunknak készült felvétel, így számára speciálisan összeállított feladatsorral, melyben akadt ez-az, amit a protézissel luxus lett volna megjátszani, így azt nagyvonalúan kihagytam.
Utána elvben komótosan összeszedelõzködtem, mert gondoltam az eligazításon nem kaptam más ukázt, csak a vízbe kell mennem, majd onnan már vissza sem kell jönnöm (hiszen az nekem, gyalog, pakkal és a két mankóval a cirka 60 lépcsõ és uszkve sok méter szintkülönbség okán lehetetlen), ám Rita elkapott, hogy kinéz nekem még egy elektromos kezelés is, amit már majdnem meg is reklamáltam fõorvosasszonynál, hisz azt hittem kimaradt a soromból, de lám, nem.
Így ott bekkeltem ki azt a(z asszem) 15 percet, míg a bal -még éppen nem protézises- csípõmet agyusztálták az elektródák (illetve az azok között jövõ-menõ impulzusok, na.)
Még ott az épületben átvettem a fürdõruhám, s át is öltöztem a játszóruhámból, mert víz után csak ebéd és büfében való kávézási feladatom maradt már.
Hát, pakkal, két mankóval -amint mondtam már- a felfelé út sem egyszerû, de nem megoldhatatlan, így kocogtam az uszodába s éppen idõben oda is értem.
/OORI USZI INNEN, NI/
Számomra a vizitorna a legfontosabb -vagy tán a legfontosabb, vagy mi- mert ez annyira kilazítja az egy év alatt beállt alkatrészeim, hogy ihaj... ennek örömére, tudom, az elsõ vizes alkalmak utáni éjszakáim sok mindenrõl szólhatnak, de alvásról aligha, de sebaj, tán akad még horror amit nem láttam, vagy legalább nem emlékszem rá a lyutyúbon...
A tornásznéni megdicsért, mert nem borultam fel a vízben s lám, már ez is nagy eredmény. :)
Innen már ebédelni mentem, s most kifejezetten finom volt a nemtommilyen leves és a gombás máj, vagy mi a zizé... Andrással s egy betegtárssal ültünk egy asztalnál. András nekem egy ikon. A fontosember sorom stabil tagja, így a lelkemnek mindig napfényt hoz, ha találkozunk. (Fazekas doki, Anikó gyógytornász, András és Péter ergoterapeuták, az emberré regenerálódásom nélkülük nem ment volna.)
Beszélgettünk kicsit, majd a büfében már egyedül ültem neki a kávémnak s a szelet sütimnek, de nem sokáig búslakodtam magamban, mert JuMi ma is csatlakozott hozzám. Ma volt kontrollon a Jánosban, s kiderült, az eredmények tükrében, hogy jövõ pénteken végleg mehet haza. Jó hír. Nagyon jó! :)
Aztán jöttem haza, mert kisvártatva megérkezett értem a szállítás. Eszembe jutott s megkérdeztem, miután a véradás a városban már számomra nem elérhetõ helyen van, be tudnak-e szállítani, illetve odafelé még csak-csak eljutok, de vissza mindenképpen kellene a fuvar, s azt a választ kaptam, hogy igen, sõt, az odafelé is beleférhet. De jó! Mehetek megint!
Na, de most már várom az ihajt kivizezett tagjaimban....