@t[Tévedés]~~META:date created = 2012-12-09~~

Vasárnap volt, reggel hét. Juli éppen a másik oldalára fordult, amikor a kisszekrényen fölcsipogott a telefon. Álmosan nyúlt oda – ki lehet az, a bankból ilyenkor nem jön SMS, a szülei tíz előtt föl se kelnek, a barátnői pláne nem –, megnyomta a gombot, pislogott, és ezzel vége volt az aznapi alvásnak.
@caps[TETSZEL NEKEM. PÉTER.]
Ez állt a kijelzőn. Juli szíve megdobbant. Ezt soha nem gondolta volna. Ami azt illeti, Pétert vonzó fiúnak találta, igazán kellemesnek, magas, szőke, kisfiús mosollyal, pont az a típus, aki neki tetszik… de soha nem beszéltek többet, mint hogy szia-szia, hogy vagy, ilyesmiket. No persze…
Péter a télen Marival járt, és Mari eléggé hasonlít őrá. Ha ezt a típust kedveli, akkor érthető. De miért pont vasárnap reggel hétkor… miért pont SMS-ben? Péter nem az a srác, aki nem mer odaállni egy lány elé, és megmondani szemtől szembe.
Juli agyában vadul cikáztak a gondolatok, de két perc múlva megint csipogott a telefon. Gyorsan megnyomta a gombot.
@caps[A HÍDNÁL TÍZ PERC MÚLVA JÓ NEKED? PÉTER.]
Döbbenten nézett a kijelzőre. Tíz perc múlva? Reggel hétkor fölcsöngeti és kirángatja a hídhoz? Mégis hogyan, talán béreljen repülőgépet? És miért pont a hídnál, közelebb miért nem jó?
Gyorsan írni kezdett.
@caps[LEGYEN INKÁBB NYOLCKOR.]
Egy perc múlva ott volt a válasz.
@caps[OKÉ.]
Juli kiugrott az ágyból, kirohant a fürdőszobába, és olyan gyorsan készült el az öltözködéssel, mint még soha, egyetlen randi előtt sem. Negyedkor már a buszon ült.

A másik busz persze késett, az átszállással vagy öt percet veszített. Mindegy, az a legkevesebb, hogy a fiú megvárja. Péter komoly srác.
Míg átvágott a parkon, egyre a járókelőket figyelte, de Pétert nem látta. Az nem létezik, hogy Péter nem bírt ki… az órájára nézett… hét percet! Valahol itt kell lennie. S ekkor, végszóra, fölcsipogott megint a telefon.
@caps[MERRE VAGY?]
Írni kezdett.
@caps[ITT VAGYOK A PARKBAN, TE HOL VAGY?]
Lehet, hogy elbújt egy fa mögé vagy ilyesmi, és az alkalmat várja, hogy előlopózhasson és hátulról befoghassa a szemét. Mindegy, essünk túl rajta. Továbbment, elhaladt egy babakocsit toló anyuka és egy alacsony, barna srác mellett, és kiért a park végébe, innen már látott mindenkit.
Hirtelen megcsörrent a telefonja. Fölkapta.
– Szia, én vagyok! Itt vagyok a parkban, merre bujkálsz?
– Hogy én bujkálok?! – csattant föl Juli, és megfordult. – Itt mentem végig a…
Vele szemben, két méterrel arrébb az alacsony, barna srác állt telefonnal a fülén, és döbbenten nézett rá.

– Te nem Pircsi vagy – motyogta az alacsony, barna srác, és zavartan forgatta kezében a telefont.
– Te meg nem Péter! – vágott vissza Juli.
– De… én Péter vagyok… egész héten Péter voltam… vagyis miket beszélek, mindig Péter voltam…
Juli önkéntelenül is elmosolyodott.
– Szóval te egy Pircsinek akartál írni?
– Igen… itt lakik a… a… valamelyik házban – intett a srác bizonytalanul körbe.
– És honnan volt a szám?
– Egy havertól… várj…
A zsebéből előkotort egy gyűrött cédulát és megmutatta. Juli telefonszáma volt rajta.
– Ez az én számom. A haverod elírta.
– Hát… én most… nem is tudom, hogy mit mondjak…
– Szerintem menj vissza a haverhoz és kérd el a jó számot – vágta rá Juli, és keményen összeszorította a száját. Most bumlizhat vissza, át megint a fél városon, csak azért, mert valakinek az ismeretlen haverja nem tud rendesen leírni egy telefonszámot.
– Á… hagyjuk… minek menjek egy csaj után… mikor van itt helyesebb is…
Hm, gondolta Juli.
– Voltaképpen hogy hívnak?
– Juli – bökte ki.
– Meghívhatlak valamire? Esetleg beülhetnénk amoda a cukiba valami sütire…
@blogf[telefon irodalom]