@t[Mindent az ágyból]~~META:date created = 2013-02-11~~

@right[//„Én voltam az összekötő láncszem…”//]

**//Láng Attila D.-t// egy levelezőlistán ismertem meg, ahol érezhetően a társaság központja: adnak a szavára, és hozzá mindig lehet fordulni bármilyen kérdéssel. Hosszú hónapokig állandóan rohanó, nagyon elfoglalt embernek képzeltem, és letaglózott a hír: a 28 éves fiatalember ágyhoz van kötve. Mindebből semmit sem lehet észrevenni, kellemes és szórakoztató társaság a listán, a magánlevelekben és az IRC-n is. Számomra ő bizonyította, hogy az internet mennyire fontos lehet egy ember életében: nagy dolgokat vitt véghez a számítógép és a telekommunikációs szupersztráda segítségével. Először a gyermekkoráról kérdeztem.**

– Nem sokat tudok mondani róla, mert nem volt. Jártam a kórházakat, amikor pedig éppen nem voltam, akkor sem játszhattam a többi gyerekkel, mert gipszben vagy gipsz nélkül, de egy helyben voltam. Osteogenesis imperfectának hívják a betegséget, amivel születtem. Hibás gén okozta fejlődési rendellenesség. Nagyon könnyen, egészen kicsiny ütésre eltörik a csont. Két és fél éves koromban derült ki. Akkortól kezdve több mint tíz lábtörést „szereztem be”, összes töréseim száma megközelítheti a húszat. Tizennégy éves koromra a betegségből szerencsésen kigyógyultam egy nyugati gyógyszer segítségével, amit a rokonaim hoztak be. Attól kezdve azért jártam a kórházakat, hogy megtanuljak járni, helyesebben szert tegyek olyan lábakra, amikkel lehet, hiszen a rengeteg törés, a gipszben töltött hosszú idő nem múlt el nyomtalanul. 1985-ben aztán Angyalföldön karamboloztunk egy taxival. Egy Zil balról kivágódott: se jobbkéz-szabály, se tábla, csak rohant, mint az őrült. Ha a taxisofőr nem rántja el a kormányt, a teherautó alá kerülünk, és felborulunk. Ettől kezdve vagyok ágyhoz kötve.
//– Hogyan kezdtél el vonzódni a számítógéphez?//
– Úgy, mint minden kissrác, aki bolondul a technikai újdonságokért. Az autók és motorok engem sosem izgattak, de amikor kezdtek elterjedni a kis nyomogatós kvarcjátékok és a zsebszámológépek, az volt minden vágyam. Aztán jött a tévés Basic-tanfolyam, a magyar televízió első távoktatási kísérlete. Ettől keltezem számítástechnikai pályafutásomat. Két és fél év múlva beléptem a Commodore 16-tulajdonosok lelkes táborába, s öt évet töltöttem ott. Azután, mivel az egész családom nyomdász, nekem is nyomdai munkát találtak az akkor bimbózó korban lévő elektronikus nyomdászatban. 1989-ben belépett egy nyurga fiatalember, a hóna alatt egy akkora géppel, amilyet még soha nem láttam. Letette, bekapcsolta. „Tedd bele ezt a lemezt, és várd meg, amíg elindul a DOS” – mondta. „Aztán tedd bele a szövegszerkesztő lemezét. Így nézed meg, mi van a lemezen. Így töltesz be egy szöveget. Szia!” Ez volt PC-s képzésem kezdete.
//– És a net? Mikor ismerkedtél meg vele?//
– Ez a legnagyobb dzsungel, ami valaha létezett :-). 1997 nyarán vettem egy modemet, és a neten már otthonos barátaim kalauzolásával találtam rá az érdekességekre, fontos vagy hasznos dolgokra. Az első hely, aminek hasznát láttam, a HIX volt. Rövidesen megismerkedtem az IRC-vel. Az első hónapokban sok időt töltöttem ott, de kiábrándultam belőle. Csak akkor van értelme, ha van rajta ismerős. Mindmáig a levelezési listák körül folyó magánlevelezés a legfontosabb netes elfoglaltságom. Ezt követi az FTP, amivel a MEK és a Gutenberg könyveit meg a különböző programokat szerzem be. És az IRC újra, mióta néhány barátomat rendszeresen megtalálhatom ott. A net legnépszerűbb szolgáltatását, a WWW-t én alig tudom használni csigalassú, ósdi gépem miatt.
//– Mivel telik egy átlagos napod?//
– Olvasok, tévét nézek, könyvet vagy programot írok, megválaszolom a leveleimet. Néha dolgozom is egy kicsit, ha nagyon muszáj.
//– És amikor úgymond dolgozol, voltaképpen mit csinálsz?//
– Fényszedő vagyok. Én csinálom a könyvet, ami a nyájas olvasó számára a költő lantpengetését, az író okos, tanító szavát, a mesemondó vidámságát nem nyújtja, mert az én kezem alól nagy többségben unalmas tudományos könyvek kerülnek ki, amiket csak az a néhány tudós olvas el, aki írta. Sosem szerettem, ám meg kell élni valamiből. De szedtem én már mindent. Első munkaadóm egy egyesület volt, amely rejtvényújságot adott ki. Azután készítettem autósoknak szóló magazint, amit az utakon árultak, politikai lapot, verseskötetet, életrajzot, irodalmi folyóiratot, szakdolgozatot, pornóregényt, szabásmintát. Dolgoztam latinul, franciául, angolul, németül, eszperantóul, ógörögül, arabul, héberül, occitánul, vietnamiul, ófelnémetül. Egyvalamit nem szedtem soha. Olyan regényt, amit én magam is megvennék, és elolvasnék. Ezért szoktam arról panaszkodni, hogy nincs regénykiadás Magyarországon. Gyerekkönyvkiadás pedig még kevésbé.
//– A műveltséged a sok olvasásból származik?//
– Nem vagyok én olyan nagy tudású, mint gondolod. Sok mindenről tudok – keveset. Azt pedig úgy szereztem, hogy folyton olvasok valamit, tévét nézek, így csordogálnak a dolgok a fejembe. Annak idején az iskolában rosszul szerepeltem, nem érdekelt a tananyag, a tanárokat meg én nem érdekeltem. Kevesen tudják, hogy iskolai végzettségem mindössze hét általános.
//– És a könyvírás? Hogyan lett belőled író?//
– Ez érdekes történet. 1992-ben megismerkedtem egy emberrel, aki pár hónap múlva egy színes szabadidő-magazint indított. Kisvártatva én lettem a fél magazin, tördelő, főszerkesztő-helyettes, három rovat vezetője. Egy nap megállapodtunk, hogy végső formába öntöm az első számot, és ő másnap viszi a nyomdába. Többé nem láttam. Azonban még a munkálatok közepén felmerült a kérdés: van sci-fi rovat, van rovatvezető, de ki fog sci-fit írni bele? Találtunk is egy gimnazista fiatalembert, akivel addig folytattunk magvas eszmecseréket a sci-firől, amíg fogtam magam, és írtam egyet. A Kitaszítva a legelső novellám, azóta is a kedvenceim közé tartozik. Azután írtam még egy csomó novellát meg kisregényt. Van hat használhatónak tekintett novellám. Az 1992-ben elkezdett regényem az elrontottak közé került, de amíg írtam, kialakult bennem egy már régóta formálódó eszmerendszer, egy társadalomutópia. Idén elkezdtem a könyvet – Saunis a címe – negyedszer is. :-) Ez fejezi ki véleményemet a mai világról és annak a – valóságban természetesen megvalósíthatatlan módját, hogyan lehetne jobb világot építeni.
1994-ben belefogtam egy történetbe egy kislányról, aki a jövőben él, egy csendes városkában, szerető családja körében. Noha főszereplőm robot, a könyv inkább szépirodalom, mint sci-fi, de megtalálhatók benne a családregény, az ifjúsági regény és persze az utópia elemei is. Ez a könyv, a Nicky most két vaskos kötetre valót teszi ki – alaposan át kell dolgozni, írni akarom évtizedekig. Ismerőseim, akik elolvassák, elismeréssel nyilatkoznak róla, olvasmányosnak találják, és várják a folytatást.
Idén februárban elhatároztam, hogy egy időre szakítok a sci-fivel, és másik nagy kedvencemmel, az ifjúsági irodalommal fogok foglalkozni. Eldöntöttem, hogy olyan ifjúsági regényeket akarok, amelyek tudományos-fantasztikus elemeket is tartalmaznak, és olyanokat is, amelyekben ezeknek nyomuk sincs. Rövidesen belekezdtem egy újabb regénybe, ez ifjúsági regény, nem sci-fi, és valamelyest legújabb kedvencem, //Szabó Magda// nyomdokain próbál haladni. Ez a Sophie, amely pár hónapja folytatásokban jelenik meg a HIX Otthonban, és úgy látom, szeretik.
Mindig sok ifjúsági regényt olvastam. Szeretem ezt a műfajt, nehéz lenne megmondani, miért. Eddig csak olvastam, most már írni is szeretném. Azt tervezem, hogy a neten fogom terjeszteni a műveimet. Gyerekkönyvkiadás úgysincs, nem esek el milliós honoráriumoktól. Jelen pillanatban csak egy-két novella van a honlapomon, de ha elkészül valamelyik regényem, be fog kerülni a MEK-be is.
//– Tudott a könyvírásban segíteni az internet?//
– Rengeteget. Bármilyen lexikális jellegű kérdésem van, megtalálom rá a választ. Kapcsolatba tudok lépni szakértőkkel, akik ismerik a tárgyalt területeket, kérdéseket. De a legfontosabb: olvasókra találtam. A Nickyt sokan olvasták már így, félkész állapotban is, elmondták róla a véleményüket, rámutattak a hibákra, hiányosságokra. Ezeket így ki tudom javítani. A Sophie-ról is véleményt mondanak az olvasók. Megpróbálják kitalálni, hogyan alakul a cselekmény, és javasolatokat is tesznek a folytatásra. Ezzel óriási segítséget kapok az íráshoz, nem kell a magam szegényes tapasztalataiból felépítenem mindent.
//– Mondtad, hogy programozol is. Hogyan tanultad meg?//
– Az alapokat még a tévés Basicből, majd rengeteg szakkönyvet vettem, s előfizettem egy csomó szaklapra. És mindenekelőtt programoztam, hisz ezt csak menet közben lehet megtanulni, a gép előtt ülve. Ma is meggyőződéses Basic-hívő vagyok, noha ezt a nyelvet sokan már akkor elavultnak minősítették, amikor én tanulni kezdtem. De ismerem az előnyeit és a hátrányait, s nekem megfelel. Amatőr programozó vagyok, nem is akarok más lenni. A Pascalt csak egészen alapszinten tanultam meg, a kilencvenes évek sikernyelvét, a C-t pedig egyáltalán nem. Kizárólag a saját szórakozásomra programozok, vagy ha valami kisebb feladatot kell elvégezni, ami csak így oldható meg. Ilyen például az a szövegfeldolgozási feladat, amit most csinálok a MEK-nek. Mindig ingyen adom a programjaimat, több okból. Örülök neki, ha használják azokat, és az én kezem munkáját dicsérik benne.
//– Nagyon sok dologgal foglalkozol. Vagy ez még nem minden?//
– Mivel nem rohanok a pénz után, ráérek gondolkodni, új dolgokat kitalálni. Tudok figyelni az emberi értékekre, és az emberiség javán töröm a fejem. Nem tudok csoportokban gondolkodni, számomra a nemzetiség, kor, nem, bőrszín lényegtelen dolog. Emberekben tudok csak gondolkodni.
Azt hiszem, afféle tudósember vagyok. A tudós gondolkodása feladatokból és megoldásokból áll. Lát valamit, és nyomban megoldandó feladatot csinál belőle. Amikor látom a híradóban, milyen képtelenül intézik a dolgainkat a fejünk fölött, tudom, mit kellene tenni. Vagy legalább azt, mit nem kellene tenni.
//– Hány levelet kapsz egy átlagos napon?//
– Mondjuk húsz körül, de ebben benne vannak a listák is. Magánlevéből öt darab már jó napnak számít, de ezek többsége sem rendszeres levelezés része, csak reagálás valamire, amit írtam egy listán, vagy kérdés valamivel kapcsolatban. Sok emberrel leveleztem már; változó, hogy mikor hányan vannak az aktív partnerek. Megtalálható köztük mindenféle korú, nemű, foglalkozású, két kontinens minden tájáról. Sokszor egészen jelentéktelen kérdésekből lehetnek komoly ismeretségek. S mielőtt megkérdezed, mi történik, ha interjúd olvasója arra a gondolatra jut, hogy levelezni szeretne velem: nagy örömmel fogadom, e-mail címem megtalálható a honlapomon.

@right[**Kéner Eszter**]

//Megjelent az Internet Kalauz 1999. szeptemberi számában.//

@blogf[! irodalom politika számtech]