@t[Kocogás a világ körül]~~META:date created = 2012-04-01~~

Bösendorfer Lajos kishivatalnok – a barátainak csak Bőszendöfő – szeretett kocogni. Reggelenként belvárosi kis lakásából elkocogott a hivatalba, délután hazakocogott. Hétvégenként kikocogott a Városligetbe vagy át Budára, hogy körbekocogja a Városmajort, sőt egy ízben elkocogott a Lágymányosig is. Mégis meglepte barátait, amikor egy este ultizás közben bejelentette:
– Úgy döntöttem, körbekocogom a világot.
Barátai meglepve néztek rá, de Bösendorfer közölte, hogy nem viccel, igenis ezt fogja tenni. Az időpontot is eldöntötte már.
– Két hét múlva, az ötvenedik születésnapomon. Gyertek el és nézzétek meg.
Két hét nagyon rövid idő, de barátai értesítették a sajtót és néhány szponzort is felhajtottak. Így aztán a nagy nap reggelén több ezres tömeg vette körül a ház előtt megálló nyitott sportkocsit, és mennydörgő taps fogadta Bösendorfert, amint reklámokkal díszített, nemzetiszínű sportmezében kilépett a házból és beszállt. A kocsit a szponzorok biztosították. A rendőrség leállította a forgalmat az egész útvonalon, a városhatárig; onnan a megyeiek veszik át a feladatot. A reklámmatricákkal telerakott kocsi mégis lassan haladt, hogy a szurkolók tarthassák a lépést.
Hamar megérkeztek a Clark Ádám térre. Bösendorfer kiszállt, a nullás kilométerkőhöz lépett és szembefordult rajongóival. A tömeg elcsendesedett, az operatőrök beállították a képet, a riporterek igyekeztek minél közelebb juttatni mikrofonjaikat.
– Én csak egy bérszámfejtési ellenőr vagyok – mondta Bösendorfer szerényen a tízezresre dagadt tömegnek és a nézők millióinak –, de hiszek benne, hogy ha az ember nagy dolgot akar véghez vinni, akkor sikerül neki. Úgyhogy indulok is.
Egyszerű, keresetlen szavait hallva kitört a tapsorkán, s végigkísérte Bösendorfert, amint nyugodt, szabályos ritmusban körbekocogott a téren. Ezután a szurkolók már nem tapsoltak tovább, hanem követték a nagy embert, azon igyekezve, hogy minél közelebb kerüljenek hozzá és a kamerák látókörében maradjanak.
A Lánchídon végig embertömeg skandálta Bőszendöfő nevét, aki mosolyogva kocogott a felvezető kocsi mögött és időnként intett nekik. Végigkocogott a hídon, megkerülte a Roosevelt tér oldalát, végigkocogott a József Attila utcán, ahol a tévénézők időnként már alig látták a házakat, erkélyeket borító virágoktól és zászlóktól. Továbbkocogott az Andrássy úton, majd bekanyarodott a mellékutcába, ahol lakott, befordult a házba és eltűnt a szemek és kamerák elől.
A tömeg kissé meglepve, de türelmesen várakozott. Nem kellett sokáig, Bőszendöfő pár perc múlva megjelent kis lakásának erkélyén és felmutatta három ujját. A környékbeli házak ablakai megremegtek a százezres tömeg üdvrivalgásaitól. Percekbe telt, mire annyira csillapodott az éljenzés, hogy Bőszendöfő megszólalhatott a hosszú nyélen felnyújtott mikrofonokon és a sebtében felállított óriási hangszórókon át.
– Három dologra jöttem rá – jelentette be a tömegnek, és behajtotta két ujját. – Először: nyitva hagytam a gázt a kávéfőző alatt, és amíg távol vagyok, az egész ház felrobbanhatott volna.
Negyedórába telt, hogy az éljenző tömeg megint lecsillapodjon.
– Másodszor – nyújtotta ki Bőszendöfő a második ujját –: a világot nem lehet körbekocogni, mert az óceánokban nem ér le az ember lába.
Félóra kellett, hogy folytatni tudja, a rajongók egyes csoportjai felmásztak a háztetőkre és tűzijátékokat röpítettek az égboltra, a rendőrségnek kellett megkérni őket, hogy hagyják abba.
– Harmadszor – mondhatta végre el ezt is –: ha körbe lehetne kocogni a világot, akkor se lenne rá elég a születésnapom, mert az csak huszonnégy óráig tart. Egy kilométeres átlagsebességgel négy és fél év kellene hozzá. Várjatok!
A tömeg már készült ismét éljenzésben kitörni, de bálványának erélyes hangjára elnémult és feszülten figyelt a negyedik emeletre.
– Én az első ezerhétszázhatvanöt métert megtettem. Most már rajtatok a sor!
Az ünnepségek három napig tartottak. Bösendorfer hamarosan leszokott a kocogásról, mert a rajongók lesben álltak kedvenc útvonalain, hogy autogramot kérhessenek tőle. Inkább reklámokban szerepelt, sportfelszereléseket látott el aláírásával és tévéinterjúkat adott. Az állásából persze ki kellett lépnie, hiszen a hivatalban is tele voltak a folyosók rajongókkal. Limuzin szállította fellépéseinek helyére és testőrök védték a nevét skandáló tömegektől.
Húsz év múlva, amikor bejelentette, hogy nyugalomba vonul, tisztelői megajándékozták egy szobrocskával. Őt magát ábrázolta, amint könnyed mozdulattal a Clark Ádám téri nullás kilométerkőre könyökölve áll.
– Mama, ki ez a kövér bácsi? – kérdezte egy kisgyerek a tévé előtt.
– Ő a mi Bőszendöfőnk – felelte tiszteletteljes hangon a mama. – Nagy ember. Majdnem körbekocogta az egész kerek világot, és közben megmentette egy belvárosi ház összes lakóját is.
@blogf[sport irodalom politika]