@t[Az őszinte részvétel]~~META:date created = 2010-08-14~~ Ez jelent meg a Facebookon: //Krizsó Szilvia pénteken a Reggeliben megkérdezte a riportalanyától, helyes-e, hogy a köztársasági elnök részt vett a kormányülésen. A választ szó szerint idézem: „A Köztársasági Elnök Úr NEM VETT részt a kormányülésen.Találkozott a kormány tagjaival, akik épp kormányülést tartottak.”// Többen hangot adtak megdöbbenésüknek. Én pedig közöltem velük: Nem értem, mi a problémátok. Ha a kormány tagjaival találkozott, akkor velük találkozott. Ha ők éppen kormányülést tartottak, akkor azt tartottak. Miért vett volna részt Schmitt Akar Pál az ülésen? Csak találkozott velük. Sokakkal találkozott már, például két focicsapat tagjaival is, akik éppen a pályán voltak és meccset rendeztek. Schmitt Tehetne Pál nem nézte meg a meccset, csak a focistákkal találkozott és ők éppen fociztak. Én nem öltem meg a Bélát, tisztelt bíróság. Csak úgy volt, hogy éppen találkoztunk és ő éppen akkor meghalt. Nekem éppen az a kés volt a kezemben, ami a Bélába úgy beledöfődött, éppen ott akkor. De nem, nem öltem a Bélát meg, tisztelt bíróság, csak jelen voltam az esetnél. Ezt így tessék elhinni, kérem. Mi?! Hogyhogy huszonöt év?! @blogf[! Schmitt_Pál politika]