Most avagy akkor, vagy holnap, vagy mikor is?

október 4, 2017 10:25 LKP 772 visite Új hozzászólás
A novelláim

most jól vagyok. kipihenten ébredek. azt hiszem sokat aludtam. azt nem tudom, miképp kerültem ide, de ha jól látom, ez egy kórház. a csuklómon egy nagy kötés, a bal lábam meg odakötve az ágyhoz. ez biztosan egy diliház. miért vagyok itt? nem tudom. mielőtt elaludtam, szerdán, a kedvenc éttermemben ettem egy rántott kaját. mint mindig, most is finom volt. a sört is megittam, pedig nem szeretem. de mindig iszom egyet. az előbb volt itt egy nagyon helyes kis szőke nő. azt mondta, hogy ő a kezelőorvosom és pszichiáter. vagy pszichológus. vagy nem tudom. elmekurkász, az biztos. kérdezett sok dolgot. érdekelte, hogy hogyan élek, mit csinálok. meg ilyeneket. egy órát beszélgettünk. mondtam neki, hogy tegeződjünk, hiszen a lányom lehetne és amúgy is könnyebb beszélgetni. nem ellenkezett. pedig megtehette volna. hiszen ő doktor, én meg azt hiszem páciens. de miért vagyok a kórházban? hogy kerültem ide? azt már kiderítettem az álmomban, hogy nagy a baj. de mi? erre nem emlékszem. aztán nem is most, talán tegnap történt?… erre se emlékszem. volt itt az elvált feleségem. vagy csak álmodom az egészet. lehet. itt volt és ez sokat jelent nekem. ugyanis legalább húsz éve elváltunk. azóta nem is láttam. de hiányzik. leginkább esténként. régen minden este beszélgettünk. mostanában, húsz éve is talán, csak én beszélek esténként hozzá. és kaptam valami gyógyszereket is. azt egy kis duci ápolónő hozta és előtte kellett lenyelnem. de kiszúrtam vele, mert nem nyeltem le. a nyelvem alá raktam és most itt van a párnám alatt mind. a duci is kedves. mindenki úgy beszél hozzám, mint egy kisgyerekhez. jól van sándor, okos sándor, rendes sándor… kellemes érzés. olyan mintha szeretnének. de nem szeretnek. csak mímelik. ezért kapják a fizetést. csak azt nem tudom, miért vagyok kikötve egy kórházi ágyban. meg is kérdezem, ha majd jön a fejdokinő. ő nagyon kedves, kellemes. lehet, bele is szeretek holnap. persze ezt ki kell érdemelnie. egy nagyon rendes srác visz át egy hosszú folyosón. olyan bénás kerekesszékben ücsörgök és ő meg tologat. be vagyok szíjazva, nehogy a kanyarban kiessek. na meg azért, mert így nem tudom megtámadni. ismerem ezeket! félnek tőlem. pedig nem kell. sosem tudok bántani senkit. ez volt a baj mindig. engem bánthattak, sosem vágtam vissza. az utolsó szobába mentünk és várt már rám a dilidoki. tudtam, hogy hozzá megyünk, pedig az ápoló nem is mondta. de kitaláltam. beleláttam a fejébe. gondolatolvasó voltam már kiskoromban is. kérdezi a nő, a doktornő, hogy tudom-e, miért vagyok itt? kérdezem is, hol vagyok? kórházban. hát akkor mondja nekem meg, ki hozott ide és miért is. mert az utcán összeveszett minden járókelővel és egy nagydarab pasas leütötte. erre nem emlékszem. pedig így volt. a rendőr el is vitte és magát meg ide hozták be, mert nem tudott válaszolni a kérdésekre. gondolták a fejét nagy ütés érte és azért. lehet. bár nem fáj a fejem. nincs semmi bajom. és ma hányadika van? ó, én azt sosem tudom! de mégis. hát lehet szeptember másodika? lehet. de október kilenc van ma. és a nevét tudja? tudom. de maga is tudja. miért kérdezi tudni akarja, hogy hülye vagyok, vagy nem? nem! csak az ütés miatt lehetnek kimaradások. akkor meg miért nem csinálnak egy cétét? már csináltunk. pár nappal ezelőtt. akkor úgy látszott, hogy alszik. de ébren volt. csak nem…. akkor kómában voltam? igen. de felébredt, visszajött három nap után. és azt kellene kivizsgálni, hogy nincs-e valami visszamaradt dolog. és miért van a lábam kikötve? jaj, az csak megszokásból. szólok a főnővérnek, hogy nem kell. köszönöm, mert így nem tudok megfordulni és már zsibbad a hátam. azt tudja, sándor, hogy kik voltak bent látogatóban? hát… talán a feleségem, akitől elváltam régen. igen. itt volt. akkor nem álmodtam! azt hittem csak álom. hogyan került ide? azt nem tudom, de majd kérdezze meg. holnapra mondta, hogy bejön. de én nem akarok itt lenni addig. ma haza akarok menni! elmehet, nem akadályozzuk meg benne. de azért várjuk meg amíg felszívódik a fejében az a kicsi vérömleny. és akkor majd jobban látok? egész biztosan. nem hinném. miért nem hiszi? mert nincs meg a szemüvegem. azért látok rosszul. na jól van. látom a humorát nem vesztette el. nem. de miért van a kezem bekötve? mert elvágta valamivel. amikor fejbe vágott a pasas? nem. valószínű, hogy előtte. a kezében volt egy éles penge, a másik keze meg vérzett. én nem szoktam felvágni az ereimet! nem vagyok bolond. akkor nem értem, de kiderítjük. érdekli magát is, gondolom. aha. és órákon át dumálunk már egy hete. minden nap. és mindig addigra jutok, hogy nem tudom, ki és miért vágta meg a kezem. nem vagyok alkesz, nem vagyok pszichopata, sem dilis. nem szokásom az öngyilokra gondolni. pláne megtenni nem szokásom. de tegnap, vagyis ma, már nem tudom, néha összefolynak az órák, napok, de mostanában belehabarodtam a doktornőbe. erzsébetnek hívják és nincs férje. nagyon kedves velem, és én is vele. ma este ő lesz az ügyeletes. biztosan szerelmes verseket mondok neki. van idő rá. éjjel még a dilisek is alszanak. de a főnővért is szeretem. majd meglátjuk melyiket fogom jobban. és akkor erzsike megsimogatta az arcomat. a vacsora után lefürödtem és olvastam. bejött és megkérdezte, hogy vagyok. mondtam, nagyon jól és nagyon szerelmesen. akkor simogatott meg. persze nem lehet lerohanni egy ilyen nőt, tudom. majd finoman jelzem a szerelmemet. megértette. egész hajnalig beszélgettünk. én verseket mondtam ő meg ezen csodálkozott. honnan tudok ennyi szép verset fejben tartani. hát egy színésznek ez megy, menni kell. ebből élek. aztán amikor anyegin levelét mondtam elsírta kicsit magát. mi a baj? semmi, csak olyan szép vers és olyan szépen mondta sándor. nem mondtam meg neki, hogy nem sándor vagyok. illúzióromboló lenne. én megcsókoltam a könnycseppet a szeme sarkában. ő hagyta. nem húzódott el, nem lökött el. amúgy én is elgondolkodtam azon, hogy honnan tudom például az anyegint, hiszen sosem tanultam meg, egyszer olvastam még főiskolás koromban. megmaradt a fejemben. ugyanúgy, mint a többi vers. volt persze amelyiket megtanultam, de többségét csak olvastam. érdekes. meg kellene kérdezni, hogy ez hogyan lehet. majd holnap. most egy kicsit még csókolóztunk is. de mondta erzsike, hogy ezt nem szabad. itt nem szabad. majd ha hazamegyek, akkor talán. ebben maradtunk. úgyis nemsokára kimehetek haza. de a hó esik és ma nem lesz hazamenetel. már két hónapja vagyok itt és még nem is gondolják, hogy hazamenjek. tudom, megfigyelés alatt vagyok. vizsgálnak. de ennyi időn át? aztán volt már itt sokszor a feleségem, az ági is. hetente jön és hoz nekem cigit meg tiszta ruhát, ilyesmit. olyan gondos velem, mint soha azelőtt. és nem tudja megmondani, hogyan jött ide a kórházba. valamit álmodott és akkor felhívta a munkahelyemet, a színházat. ott mondták neki, hogy a kórházban vagyok. azóta mindig jön. és nagyon kedves. és vele is csókolóztam. sokat. egyszer még szeretkeztünk is. az nagyon jó volt, de nem szeretném, ha ismétlődne, mert akkor az erzsikével miképp lesz, ha kikerülök innét? persze az ági is finom… kellene egy háremet csinálni. vagy inkább egy kommunát. én lennék a férfi és körülöttem lennének a szerelmeim. erzsi, ági, meg talán a duci nővér is. őt is szeretem, de nem igazán. csak mert kedves velem. aztán már a szabadságomon is kint voltam. a lakást kitakarította az ági, és még a hűtőt is felpakolta. két napot voltam itthon. és felhívtam az erzsikét is. azt mondta, hogy vasárnap jön. és itt is aludt vasárnap velem. nagyon ügyes volt. segített a hátamat megmosni. aztán olyan finom illatosan feküdt mellém, hogy elvesztettem a fejem és megharaptam véletlenül. de nem haragudott meg, csak fájt kicsit neki. én bocsánatot kértem tőle, majd szerelmeskedtünk is egész éjjel. a válla fájt reggel ahol megharaptam, de azt mondta, hogy ez a pecsét a szerelmünkön. és holnap kilép a kórházból, átmegy egy másikba, hogy ne legyen összeférhetetlen a dolog. és akkor nem látom többé! de, te csacsi! amikor hazajössz, én itt leszek neked mindig, mondta. azt azért tudom, hogy az egészet azért is akarja, mert a nagydoktoriját az én esetemből akarja megírni. na meg tegnapelőtt volt egy kis affér. kellett menni a tornára, hogy erősödjön a hátizmom, mert mindig fáj, de én nem mentem. beszélgettem a kis ducval. neki is szerelmet vallottam, de nem tetszett neki. van vőlegénye, azt mondta. én respektálom ezt. azért én megpróbálom. sokat kell udvarolni, és akkor megnyerhetem magamnak. szerelemből. hát persze… ahogy szoktam mondani, őt is elkaptam. pedig már akkor nem is akartam igazán. elkeseredett volt, kisírt szemmel dolgozott. kifaggattam és elmesélte, hogy amíg ő éjszakázott, dolgozott, addig az a nyavalyás párja felvitt csajokat és éppen amikor hazaért akkor is dugta az egyik ismerősét. kidobta, de sír egész nap. én vigasztaltam. nem volt nehéz, hiszen nagyon sajnáltam. aztán amikor letöröltem a könnyeit, adtam egy kis apai puszit az arcára. elmosolyodott és rám nézett azzal a csodaszép kék szemével. én teljesen elolvadtam. persze, nem akarok rosszat, nem akarok bántani sosem senkit, nem is támadtam le. amikor ügyelet van, és az mindig van, én nemigen alszom. elszórakozom az ébren lévőkkel. főképp a nőkkel. nagyon csípik a humoromat. meg tetszik nekik, hogy egy országos hírű színész teszi a szépet nekik. a zsanett is ilyen. tetszik neki a borostás puszim, na meg a dohányfüstös hangom. majd lesz a hét végén ügyeletben, akkor bekerítem. sajnálatból persze. de nem volt ma ügyeletes. elment a barátnőjéhez, mert annak kisbabája lett. de majd kedden ő lesz éjszakás. na igen- mit szépítsem a dolgot- megint sírt és én megvigasztaltam. nekem ezek az éjszakai, meg hétvégi programok tetszenek. az utóbbi időkben sok nőt sikerült becsalnom az odúmba. mióta egyágyasban vagyok, a doki néni, erzsi intézte el, azóta nagy a forgalom nálam. ez a zsanett is hálásan vigyorogva jön-megy kedd óta. most számolom, hogy ez alatt a fél év alatt már hat szeretőm volt. vagyis majdnem mindegyik még van. legszívesebben erzsivel vagyok, de egy hónapban csak egy hétvégére engednek ki. ágival inkább itt, a kórteremben szoktunk ölelkezni. elég gyakran jön mostanában. azt mondja, hogy belém esett újra. mondtam neki, hogy mást szeretek, de nem baj, azt mondta. ő érzi, hogy szeretem. persze. szeretem ahogyan lágyan kényeztet. de azt mindegyik barátnőm, szeretőm, szerelmem megteszi. sokat kell aludnom, hogy ne felejtsek el semmit. mert amióta itt lakom, ez az otthonom, sokat felejtek. de a verseket sosem! a múlt héten is elaludtam, pedig egy régi színházat adtak a tévében. én is szerepeltem benne. az aztán most, mikor már végleg itthon vagyok és nem kell bemenni csak fél évente a kontrollra, csakis erzsivel vagyok. se ági, se zsanett, se másikak a kórházból, akikkel volt kapcsolatom- nem keresnek. tudják, hogy egyben vagyok a dilidokimmal. ma egy kicsit csaltam, mert a színházban kaptam egy szerepet és a kis főiskolás lány, vagyis egyetemista, aki a szeretőt játssza a darabban, annyira felizgatott, hogy megkérdeztem tőle, nem akar-e velem egyet dugni a jelmezraktárban. akart. a nagy színésszel neki ez egy óriási öröm. vagyis kitüntetésnek érzi. az se baj, ha nem lesz jó. biztosítottam, hogy jó lesz. jó is volt. nekem biztosan. ő sikoltozott. annyira, hogy berekedt. na ennyi az én elmebajom. az, hogy amióta fejbe csapott az az ipse a körúton, azóta könnyen tanulok szöveget és sokkal férfiasabb vagyok az ágyban. ennyit megért. a fejemben még mindig van valami alvadt vér, megmarad örökre. remélem sokáig. örökké naná! majd kiveszik onnan és elmúlik a tehetségem a színpadon is, az ágyban is. a héten voltak itt a rendőrségtől is. azt mondta az őrnagy, hogy tanú vagyok és sértett. az nem jó jel. ismerem a politikát. de mégiscsak engem vágtak fejbe és nem én valakit. mindig visszatért a késre, hogy honnan volt, honnan szereztem. mondtam neki, egy év alatt legalább hatszor már, hogy az nem az enyém. nem tudom kié. talán azé, aki fejbe vágott. ő tette a markomba amikor elestem, hogy kivédje magát. mert akkor azt mondhatja, ő csak védekezett és ellökött. láttam, hogy ezen elgondolkodott. aztán elment és jó egészséget kívánt nekem. és megint hallom azt a szép dallamos hangját a nővérnek, ami olyan mintha bombardont fújnának: ébresztő! lázmérés, reggeli, aztán mosakodás kedveskéim. gyerünk, ki az ágyból lustaságok! aztán jön a vizit. kedd van, ezért korábban jönnek. már kilenckor itt lesznek és addigra mindenkinek vigyázzba kell állnia. persze ezt csak a doktorok, a kivégzőosztag akarja. sem mi a beutaltak, sem az ápolók. amikor megkérdezi tőlem a kopasz és vén doki, hogy tudom-e mi a nevem és azt, hogy mikor születtem, mindig becsapom. azt mondom, hogy tudom. pedig a fene se emlékszik rá. olyan sok év eltelt azóta mióta birtokolom ezeket a digitálisnak nem mondható adatokat, hogy rég elfelejtettem. megkérdezi újból. mondom, szabó sándor, ezerkilencszázhatvannyolc, május hat. és villamosvezető vagyok. pedig színész vagyok, lantai rezső, de nem ezt mondtam direkt. nem tudom, elhitte-e, de mosolygott. közben én megterveztem már a hétvégémet is. elhívom egy vacsorára a zsanettet, aztán másnap majd erzsivel nézünk valami filmet és talán még az ágit is felhívom teázni. de ő mindig azt mondja, hogy egyetlen szerelmem, és én nem tudom ezt mondani neki. nem ő az egyetlen és nem is ő a szerelmem. az a nagy szerelem most már az erzsi. aki a doktor nénim volt. tegnap megtalált a folyosón egy nagyon fiatal kislány. mindig operett slágereket énekel. jó hangja van. látott egy színdarabban, de olyan rég volt, hogy nem emlékszik a címére. nagyon tetszett neki, vagyis tetszettem. így ki is alakult egy kis szimpátia közöttünk. neki sajnos nincs kimenője, még nem régen van itt és nem tudják, hogy ártalmatlanul tud-e élni. mert leszúrta a papáját. nem az igazit. az a nevelőapja volt. megerőszakolta kilenc éves korában, de mostanáig várt, hogy ledöfje. azért van idebent. szerintem ez tök normális. mármint az, hogy bosszút áll. mindegy az, hogy az apja vagy egy idegen. bátor csaj, az biztos! persze a beszélgetés vége az lett, hogy nyakamba borult és sírt. zokogott nagyon. én meg azt nem bírom. meg kellett vigasztalnom. sikerült, hiszen aznap népdalokat énekelt egész lefekvésig. aztán délután az osztályos doki, az új, behívott, hogy a héten hazamehetek. meggyógyultam. és a kezembe is adja a zárójelentést. olvasom gyorsan: szabó sándor, villamosvezető negyvenkilenc éves. jól becsaptam őket, mert én tudom, hogy színész vagyok. országos hírű. tegnap, vagy valamikor, most se emlékezem arra, hogy mikor volt. érdekesen keverednek az idősíkok a fejemben. ha valamit elhatározok, hogy kell tudnom, nem szabad elfeledni, akkor stimmel, de ha nem fontos, akkor mindegy. lehet egy hete, lehet tegnap, nem tudom összerakni. tegnap volt egy mozifilm. tetszett. azt gondolom, hogy erről majd egyszer írok is valamit. ugyanis sokat sírtam a filmen. azelőtt sosem sírtam a filmeken. most vagy azért sírok, mert öregszem, szentimentálisabb vagyok, vagy azért, mert beleérzek a szereplő lelkébe. lehet ez is, lehet az is. majd kielemeztetem a doki nénimmel, ha jön vasárnap. vagyis már pénteken is ott lesz. otthon, a lakásban. adtam neki kulcsot, jöhet akármikor. azt hiszem minden nap ott van, amíg én meg itt bent vagyok. szeret a házamban lenni, azt mondja. olyan, mintha a lelkemmel lenne. olyankor pakol, takarít, néha még főz is. pedig sosem csinált ilyeneket. ő doktor és azok nem vezetnek háztartást. van bejárónő meg hasonló. a legtöbbnek van. ennék is egy jó paprikás krumplit! majd holnap. Itt nem rossz a kaja, de nem szeretek az ebédlőben enni, mert sok beteg nagyon ocsmányul eszik. nem tudnak úri módon. na jó, sosem tanulták.

vége! megyek véglegesen haza! itt volt erzsi, összepakolt mindent, rendelt egy taxit. végül csak meggyógyítottak ezek az agyasok. de azt sosem tudják meg, tőlem legalább is nem, hogy ki is vagyok igazán. majd csodálkoznak ha látnak a nemzetiben fellépni az új darabban. már próbálunk két hete. kis szerep, de hatásos. és nagyon jó vagyok benne. modern darab. egy skizofrén ember töprengései. adom magam, nem is kell játszanom nagyon. minden barátot és barátnőt, szerelmet, szeretőt meghívok a szeptemberi premierre, még a diliházból is lesznek. szerettem ott lenni. biztonságban voltam. nem álmodtam soha hülyeséget. és nem kellett félnem, hogy valaki megint fejbe vág, hogy elveszítsem a tehetségem. nem kellett semmi olyat …….

Új hozzászólás

Töltsd ki az alábbi űrlapot hozzászólás küldéséhez

Felhasználói adatok





Az üzeneted