Láng Péter blogja

metamorfozis

amikor én még kis srác voltam….

akkor volt az a bizonyos 56.

lakott a mi házunkban egy öregember, a szomszédunk. mindenki úgy tudta, hogy a nemzeti banknak volt valami tótumfaktuma, de a rákosi rendszerben nem dolgozott. néha kiült a gangra és nézett a semmibe. hogy mit látott, mit keresett az sosem derült ki.

a pincében dekkotunk, amikor kellett és amikor nem kellett akkor is. sokan féltek, sokan emlékeztek még a háborús időkre.

az öreg nem jött le a pinyóba. de egyre gyakrabban láttuk, amikor kiszöktünk a “börtönből”, hogy izgatottan sétálgat fel és alá. aztán egyik nap, éppen az alattunk lakó volt a kapuügyeletes, mert az is volt ám nálunk, a kapun sietve kislisszolt az öreg. hova megy az? néztek össze a kapuban állók, két-három férfi. sosem ment le mióta itt lakunk- gondolta az egyik. mindjárt meg is kérdezte a többieket erről. ők sem látták, még öt métert se tett soha az ajtójuktól.

pár napig nem jött az ember. már azt hitték, mert rossz hírek jöttek a térről, a városból, budáról, hogy elesett. vagyis lelőtték.

aztán egyik nap megjelent. széles piros-fehér-zöld szalaggal a karján, puskával a vállán. úgy kihúzta magát mintha húszéves lenne. ment az emeletre. senki nem törődött vele.

amikor vége lett az egésznek, az öreg megint kint ücsörgött a folyosón és nézte a messzeséget. de már nem összegörnyedten. feszesen ült a hokedlin.

szeptemberben iskolába mentünk. apámmal azért még kitakarítottuk a szenespincét. a halom szénpor alatt egy kartondobozt lapátoltunk ki. mi lehet benne?

felvittük, kibontottuk.

egy igazolvány, pár jelvényféle, egy oklevél, elég sárga már, na meg egy fényképes kiskönyv. ez volt a legérdekesebb!

annak az öregembernek a cucca volt. egy párt-tagkönyv, mszmp-s, na meg érdekes jelvény:vitéz t. /lényegtelen a név/, aztán egy nemzetőr igazolvány a nevére, és egy nagyon kopott nyilas párttagsági könyv. sokat gondolkodtunk, hogy miért a mi pincénkbe rejtette? és mikor?

nem sokkal a balhék után, talán 59-ben meghalt. később, tíz-tizenöt évvel, megkerestem a fiát és átadtam neki a dobozt. átnézte. majd némán felállt és hívta a titkárnőjét. halkan suttogott majd átadta a nőnek a csomagot. az kivitte, majd néhány perc múlva visszajött és mondta: igazgató úr! megsemmisítettük az egészet. csak akkor szólt hozzám és megköszönte.

gyáva féreg volt, az biztos, mert egy szót se szólt az apjáról. nem védte, nem magyarázta. valamelyest magas posztot töltött be, igazgató volt egy nagy múzeumban. volt mit veszítsen.