Ez a mese nem mese
Ez a mese nem mese
Kedves ismerős jelentkezett úgy négy évvel ezelőtt a Facebookon. Először nem is tudtam, ki ő. A neve ismerősen csengett, mégsem tudtam azonosítani arccal, történettel.
Elkezdtem kérdezgetni, finoman és udvariasan. Aztán elküldött egy fényképet. Régi, vagy negyven éves képet. A fotó engem ábrázolt (!) és két kiscsajt. Mellettem állt a haver. Végre beugrott ki is ő.
Egy suliba jártunk. Együtt csajoztunk, hülyítettük az osztálytársakat. A sok havi levelezgetés után kitalálta, hogy üljünk el kicsit dumálni.
Közben írta az életét, gondjait és örömeit egyaránt.
Találkoztunk a Gellértben. Kávé meg süti és duma.
Meséli, hogy elvált, külföldön él a lánya is meg a két unokája. Már évek óta nincs köztük semmiféle kapcsolat. Magányosan peregnek az évek, a Fb.-on matat egész nap, keresi a múltat. Unatkozik nagyon.
Volt hajózómérnök, autógyári munkás. Maszek zöldségesként agyon kereste magát. Most egy éve jött haza Amerikából, ahol két vendéglője volt. Az egyiket eladta, abból vett itthon egy csodás kis házat a Fertő tó mellett, hatalmas füves kerttel. Csak azért füves az egész telek, mert nem ér rá és nem is akar kertészkedni. Az a pénzt, amit havonta átutalnak, a megmaradt vendéglője és a kinti nyugdíja szép, kerek összeg. Ennyi nem is kell neki a napi életéhez. Befektette egy cégbe, ahonnan minden hónapban rendesen átutalnak neki másfélmilliót. Ez is sok már neki. Nincs, mire költse. Mindene megvan, utazgat, és éli a gazdagok életét. Most kutyákat tenyészt, csak magyar fajtákat. Ebből akar valami új üzletet.
Aztán kitalálta, hogy menjünk át valahova ebédelni. Itt is jó a konyha, mondja, itt szokott enni az üzletfelekkel. De valami mást is kipróbálna.
Ismerek egy kisvendéglőt a Svábhegyen, odataxiztunk. Az autót már nem akarta vezetni, mert talán egy jó bort inna és akkor …
Szóval jókedve volt, jól elbeszélgettünk.
Megemlítette, hogy egy éve találkozott egy finom nővel, akit fel is hívott rögtön, mondta neki, hol vagyunk, oda jöjjön.
Egy óra múlva jött is. Nagy bemutatkozás nem volt. Mire udvariasan álltam volna fel, a nyakamba ugrott és puszilt jobbról-balról. Azt se tudtam, mit csináljak.
Nem ismersz meg, Péter?
Mondom: kellene?
Közben a barátom elkezdett izzadni, feszengeni.
Hát persze! Egy iskolába jártunk. A Soroksári útra. Még mindig nem tudtam, ki ez a kicsi kerek nő.
Aztán mondja: én vagyok a Kati. A Kincses Kati. Akkor beugrott. Ő volt az a kiscsaj, akin majdnem összevesztem a barátommal. Igen, az Amerikából hazatérő haverral.
És akkor te, hogyan kerültél össze Palival?
Kivel, milyen Palival? Kicsoda Pali?
Nem értettem. Itt ül Pali, szemben velünk, engem ölelget, neki is ad egy puszit és nem ismeri?
Hát őt, persze ismerem. Egy társkereső oldalon akadtam rá két évvel ezelőtt. Neki vagyok a pesti barátnője. Ha jön Magyarországra, akkor egy pár vagyunk már majd egy éve. Remélem…
De Kati! Hiszen ő is abba az osztályba járt, ahova mi is.
Igen? Ott nem volt Daniel Libermann!
Nem. De őt csak amerikaiul hívják Libermannak. Idehaza a neve, legalábbis akkoriban, Tollas Pali volt. Ezt nem is tudtad?
Nem. Hiszen ez sosem került valahogy szóba.
És emlékszel rá? A Toci! Igen, most már nagyon is rémlik. Ti ketten, na meg néhanapján én is, mindig együtt voltatok, együtt csavarogtatok.
Pali végre levegőt kapott. Könnyeit törölgette. Neki sem volt ismerős a nő, ráadásul őt az asszonynevén ismerte meg.
Eszünkbe jutott az a híres kirándulásunk is, ahol többen közel kerültünk némelyik lányokkal. Érdekes, de sosem került szóba, hogy Katinak az első fiús emléke én voltam. Még szerelemféle is volt köztünk. Pali már akkor hátrahúzódva nézte a mi kapcsolatunkat.
Visszatérve a majd negyvenöt évvel ezelőtti történetre, egybehozva a mostanival, kikerekedett a mese.
Pali, akinek Amerikában új neve lett és gazdagodott, nyugdíjas életét itt akarta élni. Megismerkedett egy hölggyel valami társkeresőn a neten. Az a nő, most már kiderült, hogy Kincses Kati, elvált és két gyereket szült. A nő a férjezett nevét, Birkenwald Katit használja, Pali meg az Amerikait. Az élet márpedig nagy varázsló, nagy igazságosztó. Így kerültek össze. Így lettek egy pár.
A világ meg forog tovább.
Aztán pár hónappal a találkozás után cseng a telefonom, Kati szól benne.
Találkozni akar velem. Csak velem.
Baj van? Kérdezem. Nincs. Boldog vagyok Danival. Vagyis Palival.
Megbeszéltünk egy kávéházat, leültünk.
Mondja, hogy minden félreértés és egyéb nélkül akarta elmesélni nekem az életét. Hiszen csak összetartoztuk. Na meg mostmár ideje is a múlt tisztázására.
Kezdem az elején. Tudod, Péter, te voltál az első az életemben. Az első férfi, szó szerint. Hisz apám öt éves koromban otthagyott minket, két lánygyereket. Anyu sokat tett értünk. De mégis korán beleértünk az életbe. Nehéz volt. Na meg te voltál az első, első a szexben is.
Oké, ezt tudom. Szerettelek. Szerettél.
Nem kell szemrehányást tenni, nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásod legyen, hiszen én hagytalak ott. Én nem akartam veled lenni. Oka volt, az igaz. Férj kellett nekem, gyorsan, mindenáron. Téged nem akartalak egy életen át szomorúnak tudni.
Emlékszel arra, amikor már jóval az év végi vizsgák után összefutottunk a Hold utcában?
Valami rémlik, igen.
Akkor kerestelek, kutattam, hol is laksz. Hiányoztál baromira.
Miért is?
Na ezt lesz nehéz elmondani. De megtaláltalak a vendéglőben, a régi haverok segítettek. Tudták, hova jársz.
Te is emlékezhettél rá. Sokszor voltunk ott.
Mindegy. Megtaláltalak. Beszélgettünk és kiderült, hogy egyben vagy valami csajjal és nekem nem sok keresnivalóm van. Azért, ha kicsit piásan is, de felcsaltam magam hozzád. Valami olyasmivel, hogy későn érnék haza, vagy hasonló.
Igen. Erre emlékszem. Kellemes esténk, éjszakánk volt. De reggel alig tíz perc alatt összeszedted magad és elszálltál pilleszárnyakon.
Na ez volt a csoda, ez volt a mese. Jó volt veled. Nagyon jó. Örök boldog pillanat. Egy pici igazi boldogság. Hagytalak mégis a másiknak. Én meg hazamentem. Soha nem is gondoltam rád. Úgy két hónapig. Aztán már kellett, hogy rád gondoljak. Elmaradt vérzés jelzett valamit. És igen, megszületett a lányom. Soha senki nem tudta, hogy ki az apu. Még ő sem. Természetesen te sem.
Na, majd leestem a székről. Lebénultan és némán ültem a kisasztalnál.
Aztán rekedten kérdeztem. Ma is hallom a kívülről jövő hangomat. Talán az én lányom? Mi van?
Igen. A te lányod. Sosem akartam neked kellemetlenséget. Két évvel később férjhez mentem a világ legrendesebb férfijához. Aztán lett megint egy lányom. Boldog család voltunk.
És nekem semmi közöm nem lehetett mindehhez? Biztos vagy, hogy így kellett döntened?
Ez az én döntésem volt. Akkor ez volt az egyetlen, a helyes döntés.
Mesélj, mi van vele, veletek.
Vera, a lányom, illetve most már a mi lányunk Franciaországba ment húszévesen egy ösztöndíjjal. Ott is maradt, ott ment férjhez. Ott születtek az unokáim. Két fiú. Egy algériai mérnök volt a férje.
És? Mi van most?
Semmi. Évekig nem volt se levél, se telefon. Tudod, akkoriban még disszidens volt, annak számított. Aztán jött egy hivatalos távirat, amiben azt közölték, hogy mind a négyen meghaltak egy balesetben és engem jelöltek meg örökösként. Egy hatalmas ház, több jó festmény, három autó, részvények, papírok, készpénz- de senki sem. Nehéz volt megemészteni. Még a temetésükön se voltam, hisz nem is tudtam, hogy meghaltak. Egy ottani irodán keresztül mindent eladtam, szép nagy összeg lett belőle. Megforgattam, forgatom ma is. Jól élek belőle. Persze nagyon hiányoznak. Hiányzik Vera.
Ugye az anyukádat Verának hívják?
Igen. Pá éve meghalt. Suttogtam alig hallhatóan. Lebénultam öt perc alatt.
És most, azon kívül, hogy a régi barátommal élsz, mit csinálsz?
Szinte semmit. Általában lent vagyok a Fertőnél, vagy itt a kicsi lakásomban a Körúton. Nyugdíjas vagyok már.
A másik lányod?
Ő már rég kint él Angliában. Neki is van párja, egy izlandi lány. Ritkán látjuk egymást. Semmi baj vele, csak így alakult.
Kissé erőre kaptam. Nem ment könnyen.
Késő van. Nagyon örültem neked, nagyon szeretnék beszélgetni, de én kint lakom a város szélén, majd folytatjuk valamikor.
Nem érdekes. Itt az én lakásom, ott folytathatjuk. Két szoba, kényelmesen berendezve. Gyere, menjünk!
Taxit kértem, de nem akart kocsikázni. Sétáljunk, jó idő van.
Emlékek, örömök, szerelmek. Mire a Vígszínházhoz értünk már rengeteget tudtam az életéről. Csacsogott, dumált, élvezte a jó időt.
Éjfélre járt, kezdtem álmosodni. Gondolva a holnapra, meg magamra, kezdtem cihelődni. Kérdeztem, mehetek lefürödni?
Adott köntöst, papucsot.
Mire végeztem megágyazott a nagyszobában, fehér, friss ágyneművel.
Apró jóéjt puszi. Majd reggel beszélgetünk még. Kirebbent halkan a szobából.
Hallgattam a víz csobogását, a neszeit, mozgását.
Aztán csend. A villamos halkan suhant, autók berregtek.
Nem jött az álom. Járt az agyam.
Aztán egy kis koppantás az ajtón.
Gyere, Kati! Úgysem tudok aludni. Könnyedén csusszant mellém, bújt a takaró alá. Fejét a vállamra tette, aprókat sóhajtott. Jó illata volt nagyon.
Kis mozdulattal jelezte akaratát. Átöleltem. Finom volt. Kellemes gömbölyű teste, selymes bőre. Érezhetően figyeli, gondozza testét. Meglepően feszes és rugalmas csípője volt.
Reggel kellemes asszonyos puszival ébresztett. Reggeli, friss kávé illata.
Kezdtem öltözni, búcsúzni.
Most te mész el?
Nem, nem! De én jó házasságban élek. Lányaim és unokáim vannak. Csak valamit kellett mondanom magamról. Ne csak én ismerjem az életét Katinak, ő is értse, mi van körülöttem.
Semmi gond. Nem akarok én semmit elrontani.
Azóta kicsit megváltozott az életem. Palinál sokat időzök, néha családostul. Katival is nagyon jó, szinte pótnagyis kapcsolatunk van.
Tavaly kaptam egy Skodát Palitól a születésnapomra, ne kelljen vonatozni, ha összejönnénk nála. Együtt nyaralunk, utazgatunk külföldre. Sokat nem is kell költenem. Mindig vendégük vagyok. Egyszer Kati fizeti a nyaralást, máskor Pali barátom.
Jó kis társaság lettünk. Nagy a barátság közöttünk.
Gyakran vagyok vendég, családtag Palinál.
De Katinál, a Körúton is eltöltök pár napot évente. Sosem unatkozunk. Van beszélgetni való elég. Na meg egyéb is.