Nincs mese
Kitakarította a lakást.
Egyedül tette. Még sosem kellett egymagában takarítani. Amikor egymaga maradt, amikor elment a társa, napokig sírt. Aztán hozott egy döntést. Nem teszi tönkre az életét senki miatt!
Ehhez tartotta is magát. Amikor végzett a munkával, levitte a zsákokat a pincébe, lefürdött. Megebédelt. Igaz, mélyhűtött vacakot kellett ennie, nem volt más. A párja jól főzött, finomakat. Ez is elmúlt. Már csak álom. Egy íz, egy illat.
Elindult a városba. Kigondolta, hogy azt a napot mindenképp a mások megsegítésével tölti. Az kiüríti a lelkét, megtisztítja a fejét. A Keletihez sietett.
Körbenézett, kérdezősködött. Találkozott más segítőkkel. Tőlük kérdezte, mit hozzon, mivel tud könnyíteni a menekülteken. Mondták, hogy hozzon vizet, buborékmenteset. Rögtön elindult a boltba. Megrendelt 100 darab ásványvizet. Mondta, hogy kéri a házhoz szállítást. Kérdezték a címet, hova menjen az áru. Mondta, hogy a Keletihez. Az indulási oldalon lesz. A boltos elhűlt, látszott rajta a rémület. Nem tudom pontos cím nélkül elirányítani. Hát kell pontosabb cím annál, hogy a pályaudvar előtt csoportosuló szegényeknek kell a víz?
Kötötte az ebet a karóhoz a boltvezető.
Egy idősebb hölgy, hallgatván a vitatkozást, megkérte az eladót, hogy az ő címére szállítsák a vizet. Ő éppen a Keleti mellett lakik.
Érdekes, harminc méterre már tudja szállítani!
Lerendezte és kifizette az ásványvizet, a hölgynek köszönte a segítségét.
A boltvezető utánaszólt, kissé pikírten: nem kéne a koszmatyikat meg azokat a bűnözőket itatni, még itt maradnak!
Az eszébe se jutott, hogy a tizenegyezer forint az bevétel a boltnak.
A vizet szétosztotta, hagyott még egy kisebb összeget a szociális munkásoknál, majd elindult haza.
Nehéz nap volt a mai. Nehezebb ne legyen többé.