Félek, mert félnem kell!
A tegnapi Budapest Pridon a hangulat valahogy nem olyan volt mint amit vártam. Beszélgetve többekkel, ők is éreztek valamit. Valaminek a hiányát, valaminek a nyomát. Nem volt igazán boldog a tömeg. A hangulat sem tetszett. Hiányzott a szabadság vágya, a hippik jelszava: a szeretet.
Beszélgettem egy kislánnyal. Húsz éves, van barátja, munkája. Saját albérletet fenntartva él. Dolgozik és tanul.
Kérdeztem, miért nem táncol énekel a többiekkel?
Nem szeretném ha a főnököm és a barátaim, na meg a szüleim is megtudnák, hogy ilyen helyre járok.
De az itt készült több ezer fotón szerepelhetsz és akkor kiderül pillanatok alatt.
Hát ha nem vagyok feltűnő akkor nem engem fotóznak. Nem vagyok fontos, érdekes nekik.
Mit dolgozol? Mit tanulsz?
Az egyetemen vagyok adminisztrátor. Alapjában mindent tanulok. Bejárok előadásokra, beszélgetésekre.
Persze nem akarod, hogy tudják, kikkel értesz egyet….
Hát igen. Félek, hogy elvesztem ezt a jól fizető munkát. A lehetőséget a kapcsolatszerzéshez. Meg mindent. Mert kirúgnának, az biztos!
Mert?
Mert a jogi egyetemen, ahol dolgozom, ilyen a hangulat. Ilyenek a tanárok, a diákok….
Elkezdtem félni. Mert ahol a fiatalok, akiknek éppen a lázadó bátorság kellene, hogy legyen a vezérszó, ők félnek, akkor mi van?
Beiratkozom a héten egy tanfolyamra. Olyan fitnesz tanfolyamra ahol megtanítanak arra, hogy miképp tudom hosszú percekig feltartani, rézsútosan persze, a jobb karomat. Közben könnyek között mormolni az -orbán viktor a szent. Az Úr.- című imát.
Természetesen gyakorlom a heil hitlert is. Ez lesz a legnehezebb.
Rákényszerülök, hiszen élni akarok még sokáig. A gyerekeimet és az unokámat akarom szerethetni. Szabadon. Ha nem megy, tanulok. Kényszerből.
És segítek mindenkinek aki kéri abban, hogy minél előbb elmehessen ebből a náci országból.
Új hozzászólás
Töltsd ki az alábbi űrlapot hozzászólás küldéséhez