Putyin

február 17, 2015 07:15 LKP 293 visite Új hozzászólás
Észjárató

Most őszinte leszek.

Én nagyon örülök, hogy Putyin Magyarországra látogat.

El is mondom, hogy miért.


Elsőre azért, mert ma legalább kitisztul kicsit a belváros levegője. Remélem, csak remélni tudom, hogy sokan nem is próbálnak autóval menni a belső kerületekbe.

Aztán azért is tetszik nekem, mert végre kitakarította a főváros azokat az utcákat amerre elrobog majd a konvoj.

Na meg azért is, mert én sem megyek be a városba. Igaz, most Ferihegre sem tudok simán eljutni, de még van pár napom az indulásra. Addig a csatornafedeleket is szétvágják talán.

De legfőképp annak örülök, hogy most kiderült fehéren-feketén, hogy a viktorgyerek kit tart példaképnek, követendőnek. És ez megindítja az országban az őrá szavazók mérgét. Aki, saját agymenése szerint, kizavarta az oroszokat, most bratyizgat velük. Persze az orosz elnöknek nehéz ellent mondani. Ha ő kiadja a parancsot, márpedig kiadta, nem felkérte orbáncot, hogy látogat és passz, akkor azt nehéz nem teljesíteni. 2006 már régen volt, ideje megnézni a kedves családot. Már csak a fegyelem miatt is.

Nem tudom mi lesz a hozadéka ennek a rapid látogatásnak, de ha jól felkészültek a magyar politikusok akkor még egy operettet is megnézhet este az orosz delegáció. Putyin, a hírek szerint szereti az operetteket. Lehet, tervbe is vették mert az operák házát úgy kitakarították, annyi fegyveres ipse, meg civil kereng körötte, meg a szomszédos házak felett…… Majd kiderül. Amúgy egy nagyon aktuális darab megy ma. A Háry János. De az is lehet, hogy ez egy elterelés és éppen a város másik felén lesz a nagy jelenés.

Egy hete mást se hallok, hogy Putyin így, Putyin úgy és ez még egy hétig az elemzők slágere lesz.

Aztán a szívem szerinti műsor következhet: az orbán takarodj! című nagy népi játék.

És ezért örülök leginkább, hogy jött a Putyin!

Új hozzászólás

Töltsd ki az alábbi űrlapot hozzászólás küldéséhez

Felhasználói adatok





Az üzeneted