Mennyire pitiáner
Pár napot a Balatonnál töltöttünk.
Barátaink meghívtak, elmentünk. Összességében jól is éreztem magamat.
De nem ez a morgolódásom oka.
Bementünk meginni egy kávét a Boltba. Szándékoltan nem írom a nevét. A helyet sem.
A pincérnő, mikor elmeséltem a kívánságunkat a kávékkal kapcsolatban, elnézést kért és elsietett a hátsó ajtón. Nem tudom, hová ment. Pár perc után megjelent, kérdezte ismét a rendelést. Közben a pult mögé lépett a kollégája. A másik felszolgáló a pultról előszedett egy borosüveget és egy tölcsért. Majd két egydecis pohárból visszaöntötte a bort az üvegbe. Két, különböző színárnyalatú bort. Még túl is csordult. Meg is jegyezte, hogy a bor közben mennyire meghízott! Nem fért vissza az üvegbe. Majd ledugaszolta és elment.
Mi megkaptuk a kávénkat. Egész jó volt. Csak a körítés zavart kissé.
Más. Mármint másik eset. De ugyanaz a jelenség.
Balaton part, hoszonegynehány fok. Természetesen fagylaltozás.
Mellettem, míg rendeljük a fagyinkat egy udvarias fickó, halkan, hogy mi ne nagyon halljuk, mondja a kiszolgálócsajnak, hogy a csavart fagyi kicsit savanyú. Nem kellene másoknak eladni már. Nehogy gondjuk legyen belőle.
Köszi-mondja halkan a nő és hozzáteszi: igen, tudjuk. Már mások is mondták.
Ennyi. És nem történik semmi, soha. Így lesz a balatoni vendéglátás ezer év múlva is.
Új hozzászólás
Töltsd ki az alábbi űrlapot hozzászólás küldéséhez