Két találkozás. Egyszer.
Este volt. Sűrű sötét délután. Kint eső és villámok. Unalmas szerda, üres órák.
Csengetnek. Kimegy és kiles a kukucskálón.
Egy elég torz nő néz bele a nagyítóba. Ki lehet ez? Mit keres itt? Délután, eső, villámdörgés.
Nyitja résnyire az ajtót: Tessék! Kit keres?
Senkit. Elnézést kérek. Leveleket hordozok szerteszét. Az Elektromos Művekét. Számlák meg egyebek.
Igen. És?
Nehezen vettem rá magam, hogy becsengessek valahova, szemérmes is vagyok eléggé, de nagyon kell pisilnem. Beengedne?
Hát nemigen szoktam idegeneket fogadni.
Itt az igazolványom, nézze meg, de kérem, gyorsan, mert baj lesz.
Jöjjön. Tárta az ajtót. Balra a második ajtó.
A lány dobja le a sarokba esőkabátját, rá a nagy levelestatyót, lép ki a cipőből és rebben a „könyvtárba”.
Onnan kiabálja vissza: köszönöm, megmentette az életemet. Meg a nadrágomat.
Bentről kihallatszik illetlenül a csobogás, csepergés, majd nagy sóhajjal egy kis pukkanás.
Jön ki dolgavégezvén a lány, megy egyenesen a mosdóhoz. Mintha itt lakna.
Egy törölközőt kaphatok? Adja is neki a férfi, miért is ne adna?
Jön ki a lány, mosolyog. De jó meleg van itt. Már egészen átfáztam. Még egyszer elnézést és köszönöm. Kezdi összeszedni a cókmókot, látszik, hogy jobban van.
Nem inna egy melegítő gyümölcsteát, mielőtt elmegy a viharba?
Nem. Köszönöm, nem. Csak kellett nagyon pisilnem.
Na igyon egyet, én is iszom!
Köszönöm. Rendben van.
Milyet szeret? És miért áll a bejáratnál?
Nem mondta, hogy jöjjön, kedves, üljön le! És én jól nevelt lány vagyok.
Na, mit kér? És menjen be balra, ott leülhet bárhova addig.
Van valami rózsaillatú?
Biztosan. Itt van ebben a dobozban vagy százféle.
Jöjjön ki és válogasson!
Á, dehogy. Magára bízom a teámat.
Fekete tea balkáni rózsával- jó lesz?
Aha. Köszi.
Két perc és vitte is be. Tálcán, kicsi kekszekkel, ahogyan nővendéggel illő. Pedig nem vendég volt, csak látogató.
Huh! Ez aztán a kiszolgálás! Mindig így csinálja? Minden nővel?
Nem. Nem szoktam, nem szeretem a teát. Egyszer ajándékba kaptam a dobozt. Az első, hogy főzök belőle.
De akkor miért mondta, hogy teázzunk?
Nem volt más indokom, hogy itt tartsam.
Miért is?
Mit miért?
Miért akarta, hogy maradjak?
Csak megsajnáltam. Na meg nem akartam, hogy újból elázzon. És jól is esne egy kis beszélgetés a cudar időben.
Nem rossz trükk!
Ez nem trükk. Improvizáltam, és itt van. Itt, bár nem szokott, nem akart.
Na ezt meg honnan látja? Lehet, így szoktam ismerkedni.
Annál jobb emberismerő vagyok. Ha meg tévednék, hát így jártam.
Rendben. Talán bemutatkozhatnánk. Engem Rózsavölgyi Editnek hívnak. Bölcsészetre járok, irodalom, nyelv meg egyebek. Vidéken lakunk, de itt a kollégium a lakásom most. Kell a munka, kifizetni a dolgokat. Két helyen melózgatok, kijövök belőle. És maga?
Én újságíró voltam, ma semmi. Kirúgtak a laptól. Bene László az igazi nevem, de Beneffy László néven publikáltak. Az jobban megy manapság. De van munkám, megélek belőle.
Igya, mert elhűl a lé!
Maga nem iszik?
Én? Mondtam, hogy utálom a teákat.
Akkor mégis volt ebben valami trükk! Ügyes.
Maga meg bolond kicsit.
Az jó! Vagy nem?
Jó, csak zavaró. Egy bolonddal, bocsánat, nem lehet értelmesen beszélgetni. Én márpedig szeretnék magával csevegni. Unalmasak az estéim, végre kis változás.
Érdekes a neve. Régi hangulata van. Igazi?
Persze! Nem úgy, ahogyan a magáé. Egyetlen örökségem. És zsidó vagyok.
Látom ez egy érzékeny pont az életében.
Honnan látja ezt? Nincs rám írva.
Na ez igaz, de akkor nem mondta volna. Vagy csak később.
Húha, de elszaladt az idő. És nekem még van legalább hatvan levelem mára. Még jó, hogy itt a telepen végzek.
Segíthetek? Felezzük meg és akkor gyorsabban ér a végére. Aztán eldöntheti, hogy beszélgetünk még, vagy megy a dolgára. Oké?
Rendben. Köszi.
Szinte egy időben értek vissza. A kapuban összenéztek, a lány biccentett.
Rendicsek. Felmegyek dumálni. És megeszem az uzsonnát is végre.
Jó nagy sajtoskifli. Adott a srác tálcát.
Elvághatom, de látom semmi nincs hozzá.
Tudja, így a hóvégeken, nagyon meg kell gondolni, mire is költsek.
Azt megengedi, hogy egy kis sajtot meg sonkát hozzak?
Aha. Nem bánnám.
Két, műanyagos kaját bontott a fiú.
Látom, hogy nő nemigen van a lakásában.
Na igen. Honnan is?
Mert férfikaja. Zacskós vacak mind.
Hagyjuk ezt. Nincs kedvem főzni, na meg így elmarad, ha nem enném meg. Meséljen a családról, a Rózsavölgyi névről, rokonokról!
Érdekes ez. A dédapám volt a nagy Rózsavölgyinek az egyik unokatesója. Ennyi a rokoni szál. Kutatgattam kicsit itt-ott és találtam is valamit. Nem mindig voltak ők Rózsavölgyiek. Rosenthal voltak. És akkor ez is egy történelmi család lehet. Ugye vannak azok a híres aranyozott porcelántárgyak. Azok is Rosenthalok. Én meg baromi szegény, ilyen háttérrel!
Még csak egy tányérom sincs, amit eladjak. Egy porcelán kutyus se.
Mondjuk, sok ilyen család van manapság.
Igen, de vannak összetartóbbak is. Gondolok a Rothschildekre. Ott nemigen van szegény. Vigyáznak a renoméra.
Aztán miket nyomozott még ki? Van valami rokona, vagy csak szülők, tesók?
Apám él még, anya húsz éve elment tőlünk. Nem is tudom, él-e még. Tesim nincs. Na most maga jön, rajta, meséljen! De előbb tegeződjünk össze, könnyebben megy a duma. Az ismerkedés. Na meg jó beszélni veled.
Köszönöm.
Mit is?
A tegeződést. Megtisztelsz vele.
A lány elkezd bőgni. Adj egy zsepit, légy szíves!
Mi történt? Rosszat mondtam talán?
Á, dehogy! Csak olyan furi, hogy ennyire tisztelsz. Nem is ismersz. Hazudhattam is az életrajzomat.
Hülye vagy, bocsánat. Én megismertelek, mondhatom, kiismertelek. Nem vagy te olyan, aki hazudozgat. A szemed elárulna.
Nyertél.
Iszonyú eső jött valahonnan. Verte az ablakot, rázta az ereszt. Villámlott és hatalmasakat dörrent az ég. Jégeső kerekedett. Az ablak alatt az autók látták egész biztosan a kárát.
Tíz óra lett. Csilingelt szelíden a faliórám.
A kislány menni készült.
Elkísérhetlek?
Persze, de, csak ha eláll ez a vihar.
A srác nem akarta. Nem akarta azt, hogy az égiek elcsituljanak. Megtetszett a lány neki. Na meg elmaradt az ő életrajza. Volt mivel marasztalja.
Ugye érdekel az életem?
Persze. Egy : egy. Én is, te is.
Várj csak! Megkeresek valamit. A fiókok mélyéről előkotort egy kicsi képet. Fekete fehér fotót.
Ez én vagyok, két évesen.
De ez egy szőke gyerek, te meg korom fekete vagy!
Igen. Így alakult fejem.
Aztán mesélt két órán keresztül. A lány csak hallgatott, félrehajtott fejjel nézte.
Hirtelen az órára pillantott. Fél tizenegy! Anyám borogass! De elszaladt az idő. Már nem is megy busz Gödöllőre, csak éjjel kettőkor.
Borzasztóan sajnálom. Ha nem érted félre, hisz nagylány vagy, felkínálom a vendégszobámat. Legutóbb anyám aludt ott. Tavaly februárban.
Meggondolandó. De én nem készültem. Fogkefe, női dolgok, tiszta bugyi és egyebek. Egyébként köszi, nagyvonalú vagy. Villám csapott be valahol a közelben. Belerázkódott Edit, mintha őt érné az ütés.
Azt hiszem, el kell fogadnom. Köszönöm, rendes tőled.
Mondjuk, ez nem randevú, de megnézünk valami dévédét, ha nem vagy fáradt nagyon. Elég nagy a gyűjteményem. Aztán ha álmos vagy, nosza, alvás!
Jó. Nekem nagyjából tízre kell az órámra beérni. Van valami romantikus? Gondolom, nem pornót akartál nézni…
Nincs egy darab se. Nem fogyasztom ezeket. Mármint a pornót.
Régit vagy újabbat?
Kicsit régebbit. Van francia? Azt csípom.
Válás francia módra?
Jó lesz. Nem ismerem, de jó a címe.
Indul a film, megint villám. Leáll a gép.
Újraindítás után, mehet a mozi.
Kicsit unalmas, de nézhető.
Egy kis bort? Vagy semmit?
Vörös valami van?
Burgundi, bikavér?
Az előbbi. De max két deci, mert berúgok hamar.
Halk kacajok, sóhajok, néha szipogás. Jó választás volt a film.
A lány eldőlt kicsit. Arcát a fiú vállához nyomta. Elaludt.
Baj van! Most mit lehet tenni? Ha felébresztem, elmegy aludni. Ha nem, elzsibbad a karom.
Bocsi, elaludtam. Az eső az oka talán. Menjünk aludni, rendben?
Mehetek a fürdőbe? De addig, ha kimennél a konyhába, mert szégyenlős vagyok, és a törölköző lesz köztünk csak.
Természetes. Egy úriember nem leskelődik. Ígérem.
Alig tíz perc alatt elkészült a lány. Ment a szobába, kezében cseppnyi fehér bugyijával, tarka trikójával. Hova tehetem, hogy reggelre megszáradjon? Na meg a pólómat is kiteregetném. És kérhetek valamit, amivel fogat moshatok?
Sajna nincs vendégkefém.
Ez van. Passz akkor.
A pólót meg a bugyit a törölközőtartóra terítsed, fűthető. Bekapcsolom, reggelre csont száraz a cucc.
A fiú is készült, hogy rendbe tegye magát. Most én kérlek, hogy ne leselkedj.
Na igen. Egy úrilány sem leskelődik. De azért oltsd le a lámpákat, nehogy kísértésbe essek.
A lakásban nem volt ajtó, csak a fürdőnél. Logikus is volt a gondolat. A lány az ágyból rálátott a másik szobára.
Megborotválkozott, lefürdött, fogat mosott.
Kilépve a fürdőből, félhangosan, hátha elaludt a lány, jó éjszakát kívánt. Válasz nem jött. Ment a szobájába, bújt az ágyba.
Erre nem számítottam! Nagyon meglepődtem. Mondhatom, frászt kaptam.
Mitől? Nem érezted, hogy veled akarok lenni? Azt, hogy idebújok? Hozzád akarok bújni. Beléd szerettem valahogy. És ez, nagyon nagy dolog. Hidd el nekem!
Nem gondoltam. Eszembe se jutott. Mondtam neked, én tisztességes vagyok. Dehogyis nem gondoltam ilyesmire! Csak nem mertem végig gondolni. És a jéghideg lábad….
Hát melegíts fel, kérlek!
Azt hiszem, felmelegítette. Egész éjjel nem érezte azt a hideg lábat magán.
Reggel ébresztő és közös zuhanyozás. Mintha ezer éve együtt élnének. Szerelmes ölelések, kéjes borzongások.
Aztán búcsú. Megbeszélt talán találkozzunk. És búcsúcsók.
Amikor a temetőben felcsendül a halk Beethoven muzsika, mindig megilletődöm. Már négy éve dolgozom itt, de mindig beleborzongok ebbe a zenébe. A többi hidegen hagy. Miért is van ez így, nem tudom.
Ma két sírt kellett megásni, és egyet kibontani. Három temetés. Ez jó. Ez egy jó nap. Legalább hatvanezer forint. Szoktak adni nekünk a rokonok. Gyuri, a főnök meg becsületesen elosztja. Amit külön ad valaki, mert szoktak, azt nem osztjuk el. Az mindenkinek a maga jutalma. Ez a szokás. Mindig ez volt.
Az első az nem is volt rossz. A fiatalember, aki szervezte az egészet, valami rokon, hatvanezret adott. És megkérdezte, hogy meg vagyunk elégedve? Erre mit mondhat az ember? Adjon még negyvenet? Nem mond ilyet senki. Igen, uram és fogadja részvétünket az egész család.
A következő már más volt. Egy ismert orvost temettünk. Azaz temettek. Mi csak segítettünk.
Az özvegy nagyvonalú volt. Százas. És nekem adott külön harmincast. És kezembe nyomta a névjegyét. Halkan súgta, hívjon fel, legyen szíves! Mi van? Ilyen sosem volt még. Na mindegy is. Megvan a mai terv. A harmadik csak ráadás lesz.
Katonatiszt hamvait kell betenni a feleség sírjába. Megbontottuk a felső részt, oda tegyük a hamuját. Fiatal csaj kéri, hogy a másik végére tegyük. A nő lábához. Bontunk, mozgatunk. Öt perc és benn a veder. Helyretesszük, a dombot elsimítjuk. Jöhetnek a virágok. Rengeteg a koszorú. Valami nagy fószer lehetett. Még híres emberek is vannak a búcsúztatásnál.
Cókmókot összeszedjük, állunk, ahogyan szokás. Senki. Pénzt nem látunk.
Mindenki elmegy, mi elrendezzük a földet, hogy a takarókövet visszafordítsuk. Csak egy fiatal nő maradt. Odalép a főnökhöz és kérdi, mennyit szoktak kapni?
Nem kell félteni Gyurit, rávágja egyből. Mintha kalkulált volna magában.
Kétszer kellett elmozdítani a fedlapot, kétszer nyolcvan. Az sok?
Nem. És fizeti is ki a nő. Itt írja alá, hogy átvette.
Basszus! Ez nem semmi. A temetési jattot is könyvelik. Ilyen világban élünk.
Lehetek pofátlan, kisasszony?
Nos?
Miért kellett a lábához tennünk a hamvakat?
A feleség végakarata volt. Mert a most elhunyt férje úgy viselkedett vele egész életében, mintha ő a kutyája lenne. Csalta minden nővel, aki útba került. Most a lába előtt hever. És a végakaratot végre kell hajtani, még öt év után is.
Lemosom magamról a temetőt, a szagokat és a port. Megyek haza. Kezembe akad valami kemény lap. Ja, igen. Az a nő, aki kért, hogy hívjam fel. A szám nem hívható. Zengi többször. Nézem, közeli a cím. Mi lenne, ha körbeszagolnék, mi ez a sztori?
Körúti ház, lepukkant homlokzat.
A harmadikon lakik. Menjek, ne menjek? Lutri.
Felmegyek
Fény szűrődik ki, hangokat nem hallok. Csengessek, ne csengessek? Becsengetek.
Ki az? Kérdi egy női hang.
Elnézést kérek, de ma találkoztunk egy temetésen, Kopp Lénával. Őt keresem. Nyílik az ajtó, tessékel be a hölgy.
Mi a szösz hozta ide? És ha nem vagyok egymagam? Kértem, telefonáljon.
Nem hívható, többször is próbáltam.
Én hülye! A temetésen kikapcsoltam. Elfelejtettem visszanyomni. Na mindegy. Jöjjön beljebb, foglaljon helyet.
Leülünk. Csábosan keresztbe rakja szép lábait. Csinos ötvenes.
Térjünk a tárgyra. Én festő vagyok és témákat keresek, alakokat egy nagyobb képhez. Maga beleillik a képbe. Szeretném, ha modellt állna. Természetesen kifizetem az idejét. De ezt telefonon is… ja persze!
Még sosem voltam modell. Aktmodell lennék?
Dehogyis! Olyan egyenruha kell, amiben volt. A munka és a melósok a téma. Egy angol pasasnak lesz. Jól megfizeti, és én is a segítőimet. Gondolkozzon. Óránként ezer forint.
Az nem sok. Annál több jön ki a temetéseknél.
Akkor ezerötszáz?
Meggondolom.
Így gondolom én is.
Közben észre sem vettem, hogy rajzolgat.
Megnézhetem, miket csinál?
Nézze.
És ott vagyok a papíron egy az egyben! Persze grafittal, de élethű, mint a fotó.
Akkor már el is döntöttem, hogy rendben van. Odaállok a dobogóra.
Megegyeztünk a szerdában, minden héten, amíg el nem készül. Először a vázlatok, majd a kép. Ez kábé húsz-harminc szerdai napot jelent.
Jó pénz. Jól jön. Habár nem kerestem eddig se rosszul.
Az első hat héten csak a fejemet és a kezemet rajzolta. Később teljes alakot.
Aztán egy napos délután szólt, hogy a következő héttől már nem itt kellene megjelennem, hanem a műteremben, amit ehhez a képhez bérelt a Svábhegyen. Az időpontok ugyanígy, délután háromtól.
A Svábhegyen, egy nagyon eldugott villához kellett mennem. Ha nincs a kocsimban dzsípíesz, talán oda se találok. Sok fény és sok autó. Gyanús bolt nekem az egész. De a munka az munka, még ha kellemetlen is. Még be se csengettem, jött egy pipi. Kiöltözve házilánynak, persze modern változatban. Fekete kiskosztüm, fekete harisnya, mosoly és hófehér fogsor. Tessék befáradni. Kihez jött?
Kopp Lénához.
Vezetem, uram.
Üdvözlés, kézfogás. Udvarias mondatok. Van vagy negyven ember. Kiöltözve. Még jó, hogy mostanában öltönyben rajzolgatott.
Hölgyek és urak! Azért hívtam egybe önöket, hogy bejelentsem mindenkinek, hogy holnaptól eltűnök mindenki elől. Egy nagy festményen kell dolgoznom és, aki ismer, az már tudja, hogy ilyenkor nem szeretem, ha zavarnak. Itt szeretném megköszönni az összes modellemnek is a segítségüket.
És kérem, ne is telefonáljon senki ez idő alatt. Jó szórakozást mindenkinek.
Unatkoztam. Nem vagyok ide illő. Épp el akartam osonni, amikor valaki a vállamat érintette.
Maga még pár hétig járjon ide, kérem nem vagyok kész az alakkal. Valahogy nem megy. Nehéz megfogni, de akarom ezt a figurát.
Búcsúztam. Nem marasztalt. Kicsit elzsibbadtam. Valakivel beszélgetni szerettem volna. Kettesben. A kijáratnál a kislányt megkérdeztem, meddig kell lennie?
Még fél óra.
Megvárhatom?
Meglátjuk.
Megvárhattam. Az autóban halk zene, rejtvényeket fejtek. Már a hatodikat, amikor halk koccantás az üvegen.
Nyitom az ajtót, ül be a szépség.
Húzzunk innen! Nem szabad ismerkednünk a kliensekkel se meg a vendégeikkel. Ez egy ilyen hosztessz-szolgálat.
Megyünk lefelé a városba.
Meginnék egy pohár bort. Velem tart?
Autóval? Bort?
Igaza van. De a meghívás áll. Nálam?
Rendben. Mehetünk.
Bene László vagyok, ha már együtt fogunk borozgatni.
Rózsavölgyi Edit. De mi már két évvel ezelőtt egyszer találkoztunk. Megismertelek, ahogy kinyitottam az ajtót.
Emlékszem. Nagyon melegen emlékszem. Eltűntél reggeli után.
Igen. Nem akartam szerelmesnek lenni.
De nekem nagyon szerelmesnek látszottál akkoriban.
Majdnem száz százalék volt. De nem volt időm rá. Később meg nem mertem beleavatkozni az életedbe. Ki tudja, hogyan alakult az életed.
Jogos. És én se kerestelek.
És ma? Ma is megiszol velem egy, ha jól emlékszem, burgundit?
Meg. És ígérem, nem leszek szerelmes. És nem kell, hogy nálad vendégeskedjek. Eső se várható.
A burgundi jó volt.
És megnéztük megint a Válás francia módra dévédét. Most is könnyek, most is zsebkendő. Csak a vállamra dőlés maradt el. Hiányzott a mozdulat. Semmi hangulat. Izzás.
Jut eszembe! Lemoshatom a sminket? Ezt kell viselnem, amíg dolgozom, de utálom nagyon.
Menj a mosdóba, ismered az utat.
Pár perc múlva megjelent az a régi Edit. Az a hamvas arcú bölcsész. Gyönyörű volt. Ellágyultam. Azt hiszem, látta rajtam. És felizzott a parázs bennem.
Kérhetek valami kaját? Egész délután nem lehetett enni. Az a sok kaja! És mi csajok éheztünk.
Nincs sok. Zsemle meg a műanyagos sajt. Szalámim ma nincs.
Jó lesz így is.
Elfogyott két-három zsemle.
Tizenegy lett. Csilingelt szelíden a faliórám. Ahogyan ilyenkor szokott.
Mennem kell.
Igen. Menned kell. Kérhetek valamit?
Mit? Attól függ.
Hozzám jössz feleségül?
Kis sóhaj. Szapora pulzus. Egy pillanatra megállt a szívem. Van valakije.
Nagyon hosszú szünet. Egy óra? Két hét?
Igen! Erre gondolok két éve. Igen. A tiéd akarok lenni. A feleséged. A másik feled.
Azóta minden éjjel átölelhetem, minden reggel érezhetem illatát.
Szép az élet! Nagyon szép.