Séta. Jókedv.
Mászkálok Óbudán, mert jó idő van és ha megyek, nem fáj a lábam.Szép rendezett utca, gyönyörű zöld gyep, nyírott fák. Szép és hangulatos. Modern épületek, egy szobor a parkban. Gondolom, csinálok pár képet.
Elém ugrik a semmiből egy fekete öltönyös egybenyakú.
Jó napot! Itt nem lehet fényképezni.
Első ijedtemben lebénulok.
Tessék elzárni a fényképezőgépet, itt nem lehet a fotózás!
Miért nem lehet? Lehet, hisz nekem is sikerült. Vagy azt akarta mondani, hogy nem szabad?
Hát nem szabad!
Miért is nem?
Mert nekem kiadták, hogy ne engedjek fényképezni.
Ki nem engedte?
A főnököm.
És mi lesz ha mégis fényképezek? Amint látja, csináltam is közben legalább hat képet. Mit csinál velem? Letartóztat? Felnégyeltet? Vagy fejbe lő?
Nem tudom. Megkérdezem a főnökömet.
Én, mondjuk, mennék az utamra. Nem érek rá a főnökre várni. De próbáljuk meg.
Főnök! Van itt egy úr aki fényképezget. Mit csináljak?
Azt mondta a főnököm, hogy ne hagyjam.
És!? Fogja le a kezem?
Nem tudom.
Na hagyjon, ember! Nincs kedvem ácsorogni.
Azt nem engedhetem, mert fényképezett.
Hívja a főnököt, jöjjön ide és magyarázza el, mi a tiltás oka, büntetés meg egyebek. Adok két percet neki. Mert mennék utamra.
Természetesen nem jön a főnök, csak utasítgatja a fószert. Szegény izzad rendesen.
A vita közben megjelenik két rendőrautó, ejha! Mercedesek!
Kiszáll öt és fél rendőr. A fél az egy negyvenkilós és 150 centis szőke csaj. Csinos.
Jó napot! Mondja. Ő lehet a főnök. Mi a gond?
Nem enged ez az úr fényképezni.
Miért nem engedi?
Mert a főnököm kiadta utasításba.
És van valami tiltó tábla? Vagy egyéb?
Nincs.
Na akkor viszlát, fotózzon tovább, menjen amerre akar.
A maga főnökét meg szeretném látni. Beszélgessünk a hatalom gyakorlásról kicsit.
/Érdekelne, hogy a rendőrök miért és milyen parancsra ugrottak. Rendesek voltak. Végezték a dolgukat./