Az első hajvágás
Ahogyan szokás volt a zsidó kisfiúknál, nekem sem vágták le a hajamat három éves korom előtt.
Annyira nem, hogy az oviban még kedves kislánykának nézett mindenki. A napi fürdetésnél persze első nap kiderült az igazság. Minderre nem emlékszem, anyámtól hallottam a történetet.
Sokáig vacillált a hajvágással, már előbbre is tette volna, de mégis…. A hagyomány az hagyomány! Azt nem lehet megerőszakolni. Ki kell várni a megengedett időt. Az pedig a harmadik születésnap után jöhet csak. Lehet magyarázni a Tórával, lehet(ne) mással, de anyám ezt betartotta a zsidó emlékek, szokások szerint. Az ő szokásai szerint. Lehet, hogy a nagymamák tisztelete is benne volt ebben.
Tehát, elvitt a fodrászhoz. Azt tudom ma már, hogy rituálisan kell levágni a három éves fiú első tincseit. Akkoriban, valószínűleg, túl bonyolultnak bizonyulhatott a rabbit felkeresni. Elvitt egy kedves ismerőséhez, de előtte, még odahaza, három szőke loknit levágott saját kezűleg. Mert szőke voltam, mint a tej! Összekötötte egy kék zsinórral és eltette egy vastag borítékba. Ráírt valamit jiddisül, mert ezen a misztikus nyelven is beszélt, és mondta, hogy ez a te hajad, és mondott valamit még, ami a nevem lehetett. Talán a Jiddis nevem. Vagy azt a nevet amit nekem ő akart adni, de a nagymama akarata volt erősebb. Így lettem Károly Péter. Még nem is Péter Károly!
Nem emlékszem rá. A boríték rég elveszett. Azóta is azon jár a fejem, hogy miért is nem kérdeztem rá legalább arra a névre. Valahol, egyszer azt is említette, hogy én benne vagyok a könyvben. Melyikben? Kinél? Ezek mind valamiféle varázslatok lehetnek.
Elvitt a fodrászhoz. Rudikám, mondta, szép, nagyfiús fejet csinálj neki!
” Rudikám ” nézett, körbejárt, morgott valamit. Még tán el is mosolyodott. Aztán nekiállt az ollóval csiribálni. Megcsinálta. Azóta is ezt hordom. Elég nagyfiús lett, nem kellett rajta igazítani azóta sem.
Fodrászhoz a mai napig is utálok menni. Talán a mese hiányzik belőle. A varázslat.