Rózsaszín zsarolás
2010. október 27.A pornóipar két éven belül ki akarja nyírni mindazokat, akik pornót csereberélnek a neten. Pontosabban a hír szerint csak a cserélgetést, de tessék elolvasni még egyszer figyelmesen.
Törőbirka
2010. október 27.1980
– …és akkor fölmentem hozzá és nála töltöttem az éjszakát.
– Védekeztetek?
2010
– …és akkor beültünk egy netkávézóba és benéztünk a Facebookra.
– Védekeztetek?
Morvai, a kurva
2010. október 25.Ezt mindig murisnak találtam, nagyképűségnek. Szembejön egy ember, Laci megkérdezi tőle, hány óra van, az ember megmondja és továbbmegy. Soha többé nem látjuk, csak a színlapon, és…
.: Tovább :.
Leánykórus
2010. október 24.Kezdjük találós kérdéssel. Mi az összefüggés a következő öt név között, ebben a sorrendben?
Somlai Edina
Bogdányi Titanilla
Szőnyi Juli
Zsigmond Tamara
Molnár Ilona
Az öt hölgy a…
.: Tovább :.
Volt egyszer két gyilkosság
2010. október 24.Az imént restauráltam a Volt egyszer egy gyilkosság című filmet, ami épp egy hónapja ment adásba a Viasat hármon. Ezzel a címben említett gyilkosságok egyikét már azonosítottam;…
.: Tovább :.
És a végén nem adnak sajtot
2010. október 20.Leginkább azért nem hiszek én az egymást váltogató kormányok csodatevő erejében, mert a lényeg mindig marad. Az elvágólagos körülintézkedményi rendbeszabálykodás.
A minap írtam…
.: Tovább :.
Ha én vezetem az országot, minek a parlament?
2010. október 19.Jelentem, én, Láng Attila Dávid irányítom az országot. Tessék ezentúl nemzeti főlátnok úrnak címezni. A parlament fizetését mostantól én óhajtom fölvenni.
Holnap lesz egy éve, hogy…
.: Tovább :.
A kis lábas
2010. október 19.Szóval úgy történt, hogy Meri-Ann megsértette az ujját és Dafydd, a szolga se volt jól. A baba sírt a bölcsőben, a cica pedig megkarmolta a kis Jonit. Egy kis lábas forr a tűzön, egy…
.: Tovább :.
Így fordul a dalszöveg
2010. október 18.A dallal teljesen véletlenül akadtam össze a Youtube-on; mint megtudtam, három évvel ezelőtt volt nagy sláger. Én valahogy kimaradtam belőle, nekem teljesen új. Aranyos. De inkább…
.: Tovább :.
Color Hexagon
2010. október 18.Tegnap hosszabb idő után programozhatnékom támadt, és összeütöttem egy kis segédprogramot. A neve Color Hexagon, és az úgynevezett webbiztos színek kikeresésére szolgál. Windows alatt,…
.: Tovább :.