Nem mennek a Combinók

2006. július 31.

A csodavillamosok leálltak Budapesten. A szakértő szerint ilyen villamosok még Lisszabonban járnak, de ott tényleg járnak is.

Azt hiszem, tudom, miért. Lisszabonban lift is jár az utcán, nálunk meg a házakban levők is be szoktak dögleni. Merthogy az ott az Okcidens, tetszik tudni.


 

Egyéves a blog

2006. július 31.

Egy évvel és tizenkét perccel ezelőtt ültem neki, hogy megírjam legelső blogbejegyzésemet, tararam. Ez pedig a hétszázötvenötödik, az elmúlt esztendő során naponta kettőt írtam…
.: Tovább :.


 

Nem politikai társulás

2006. július 30.

Szívem csücske, a Fogyatékosok Pártja nagybecsű csapata új játékba kezdett: ÉCSJE-vonalon nyomulnak roppant ravaszul. Ugye a népszavazást, amit annak idején leszavaztunk és Goldner juszt…
.: Tovább :.


 

Itt tartunk most

2006. július 30.

Pár szépséghibától eltekintve minden kész, két területet kivéve. A Statisztika továbbra is helyesen mutatja a grafikonokat és a szöveges részben közölt számadatokat, ahol minden…
.: Tovább :.


 

Második felvonás

2006. július 29.

Következik az átállás második szakasza, kérném nem szitkozódni, ha nagyon rosszul menne.


 

Eddig megvagyunk

2006. július 29.

Úgy látom, a gép rendben forgott, míg az alkotó pihent, nagyon sokféle oldalt megnéztetek, és ahogy elnézem, többségük helyesen meg is jelent. Most befejezem az előző szakasz este félbemaradt munkálatait, aztán továbblépek.


 

Teszt van, sisak marad

2006. július 28.

A tesztidőszak éjszaka is tart, amíg én pihenek, úgyhogy csak óvatosan. Egyes oldalak esetleg nem jelennek meg vagy nem szépen.


 

Munka 31

2006. július 28.

Harmincegy fok van a szobában, új rekord, de a mesterek változatlanul dolgoznak a LAttilaD.org teljes felületén.


 

Elindulunk próbaüzemmódban

2006. július 28.

Az átalakított szerkezetet én is csak úgy tudom kipróbálni, ha élesben bekapcsolom, ezért ezt fogom tenni. Ha bármi nem működik, tessék nyugodtan engem okolni. Merthogy ki mást?


 

Átalakítunk, de működünk

2006. július 28.

Azt túlzás lenne mondani, hogy a LAttilaD.org az átalakítás alatt zavartalanul működik, de igyekszünk minél kevesebb kellemetlenséget okozni látogatóinknak. Sárga műanyagsisak mindazonáltal ajánlott.