Welcome
2012. július 2.Szóval van az a régi elv, hogy ha valaki belénk törli a lábát, annak viszketni fog a talpa. Úgy gondolom, erre az esetre is ez az érvényes, hát megírom. Emlékezetből, mert hát az eredeti szöveg megsemmisült.
Volt egy mozgitüntetés, ahol fölmerült a kérdés, hogy a kormány bocsánatot kér-e a mozgássérültektől. Ezt egy Kelemenné Iván Brigitta nevű facebookos „ismerősöm” közzétette, én pedig megjegyeztem, hogy abszolúte nem érdekel, hogy bocsánatot kérnek-e. Mivelhogy tényleg nem. Erre válaszul egy Molnár Imre nevű úriember lebarmolt engem, mondván, hogy ép lelkű ember ilyet nem mond, és akkor pofázzak, ha majd én is nyomi leszek. Valami efféle. Nem gondoltam rá, hogy fejből meg kellene tanulnom.
Akkor én válaszul elmeséltem neki a kis nacionálémat, de persze nem vártam, hogy „ja, bocs, hülye voltam”, mert Magyarországon ezeket a szavakat már nem mondja ki senki. Ez egy büszke ország, amely magasra tartott orral masíroz az aknamezőn, és senki semmiért nem kér bocsánatot.
Molnár se kért, válaszul jól leteremtett megint, de ennek a tartalmára bizony már tényleg nem emlékszem. Valami olyasmi, hogy én lenézem a sorstársaimat. Visszaírtam és visszautasítottam az értelmetlen és ostoba vádjait. Ennek több órája, már az egészre nem emlékeznék, ha valamiért nem kotorászok a korábbi tevékenységem logjaiban, és fel nem tűnik, hogy hiányzik ez a beszélgetés. Akkor utánanéztem. Kelemenné törölt az ismerősei közül.
Próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor is próbált bármiféleképpen hatni rám, az oldal tulajdonosaként moderálni vitámat Molnárral, vagy ilyesmit, de rájöttem, hogy ez nem így megy. Egyrészt nálunk a totális megsemmisítés divatja dúl, ha valami nem tetszik, akkor leromboljuk, ha valaki nem tetszik, akkor töröljük, kitiltjuk, kizárjuk, elvégre agyonlőni mégse lehet. Egyelőre. Másrészt ugye itt én voltam a sértett fél. Molnár vagdosott az én fejemhez mindenféle értelmetlen vádakat, amik abból indultak ki, hogy én olyan vagyok, amilyen egyáltalán nem vagyok, de nálunk az is rendszer, hogy az emberek nem olyanok, amilyenek, hanem olyanok, amilyennek óhajtjuk, hogy legyenek, és akkor lehet ordítani velük. Szóval én voltam a sértett fél, márpedig nálunk az is rendszer, hogy akit megbántunk, arra aztán rettenetesen haragszunk. Molnár tehát most rettenetesen haragszik rám, Kelemenné pedig segít neki haragudni, mert nálunk az is rendszer, hogy sose szabad egyedül haragudni, mindig segíteni kell egymásnak.
A dolog rendes körülmények között simán ment volna. Egy kis nyomi pofázik, egy felsőbbrendű rendreutasítja, a kis nyomi megszégyenülten elkullog és soha többé nem pofázik bele a felsőbbrendűek beszélgetésébe. Rá lehet keresni a Fiókszavakban arra a helynévre, hogy Galgamácsa. Még a folytatás is simán ment volna, mert ha a nyomi mégis tovább mer pofázni, akkor simán kizárjuk és vigyorgunk, hogy most aztán megadtuk neki.
Csak hát az a nyomi pont Attila volt. Régi olvasóink tudják, mi nálunk a policy. Szemétségre szemétség. Aki megharap, visszaharapjuk. A Facebookkal ez azért iszonyú ciki, mert ott gyakorlatilag egy nap a világ, másnapra a legtöbb sztorira nem emlékszik senki. A Facebook elszáll, a blogcikk megmarad. Ez évek múlva is itt lesz. Nem kellett volna kiprovokálni belőlem ezt a cikket.
|
Osztályzat: – |