Fölnyitottuk a blogmotorháztetőt
2012. január 5.Hat évvel és öt hónappal ezelőtt azzal indult ez a kis blog, hogy nem akartam egy előregyártott blogrendszer fölinstallálásával és megtanulásával bíbelődni. Inkább írtam sajátot. Ennek eleinte sok volt az előnye és kevés a hátránya. Pillanatok alatt lehetett új funkciókat tenni bele, bármire meg lehetett tanítani, szóval üres lappal indult, akár egy újszülött. Később, ahogy egyre többet tudott, egyre nehezebb volt összehangolni a szerteágazó kódot. Amikor 2006-ban megírtam az Autort és rátettem a blogra, a lehetőségeink sokszorosára nőttek ugyan, de ennek az volt az ára, hogy minden változtatást egyeztetni kellett az Autorral. Ez is egyre nehezebb lett, de következetesen kitartottam a mellett a meggyőződésem mellett, hogy én igenis saját blogmotort akarok. Tavaly nekirugaszkodtam, hogy újraírom a motort, de ebből csak egy lebutított, gyorsabb verzió lett, aminek kevés az előnye és nemigen csökkentek a hátrányai.
Tegnap egyik pillanatról a másikra megváltoztattam a véleményemet. Most már profi blogmotort akarok. A motorom nagyon jó, de ésszerű erőfeszítéssel bővíthetetlen, átírhatatlan. Ideje váltani.
Az új motor üzembe helyezése percek műve lenne, ha nem kellene áttenni bele közel háromezer blogcikket, egy teljesen egyedi formátumról, no meg ha létezne szoftver, ami nekem megfelel úgy, ahogy lekerült a munkaasztalról. Ilyen még nem volt – most se van. Át kell alakítani.
Az olvasó még egy ideig nem vesz észre változást, a LAttilaD.org főépületében a blog és a többi szolgáltatás zavartalanul üzemel tovább. Az új blogmotor egyelőre itthon készül, csak később teszem trélerre és viszem ki a birtokra, amikor itthon már szépen berreg. Akkor még meg kell építeni az új kerti utat, ami odavezet, mert én meg akarom tartani a http://2851.lattilad.org típusú linkeket, sok van belőlük a neten, maradjanak érvényesek.