Child abuse telefonnal
2010. augusztus 31.Azt hiszem, aki gyerekkel szemétkedik, az megérdemel egy alapos tökönrúgást úgy előlegbe, és aztán jöhet a többi. Hát ez az, amit Sztelluska nem fog kapni. Bár végeredményben neki is van töke, a nyakán.
A kislány haza akar telefonálni, és persze nem tudja, hogy azt Szlovákiából máshogy kell. Az, hogy Mikike nem szól, az egy dolog, megszoktuk már, hogy mindenkinek a fején tipor, Timuka is azért van életben, mert Mikikének eddig még nem állt érdekében, hogy egy hazugságról azzal terelje el a figyelmet, hogy az ő torkát nyisszancsa. De Sztelluka se szól, nyugodtan eszi a knédlit, ezt az őshonos szlovák eledelt (ami cseh ugyan, de kit érdekel, Sztellusnak se szlovák akcentusa van, hanem margitszigeti palóc), aztán amikor Timuci kimegy, kérdőre vonja Mikucit, hogy ő látta, hogy azt akarja, hogy föl ne hívhassa az anyáját, hát miért.
Timucinak isteni szerencséje van, hogy Mikike „csak” a hazatelefonálástól akarja megfosztani, mert ha esetleg letépné Timuci bugyiját és ráugrana, akkor Sztelluka ott állna az ajtóban karba tett kézzel, és később megkérdezné, hogy ő igazán nem akar beleszólni, de biztos, hogy helyes volt a lányát megerőszakolni? Mert őtőle bármit.
Emlékszem, amikor A.-ékkal sétáltunk az utcán, a kisgyerek előrerohant az utcasarok felé, én meg automatikusan utánasiettem, mert az azért nem úgy van, gyerek egyedül ne ugrabugráljon a kereszteződés közepén még kis forgalmú utcákon se. De úgy látszik, divatomat múltam, berényileg ez úgy ment volna, hogy megállítom a gyereket a kereszteződés közepén, várok, hogy jöjjön egy autó, aztán megkérdezem a sofőrt, hogy akarja-e elütni a gyereket.