Szentkoronatan

2010. június 24.

Varga Béla írta, engedélyével közzéteszem:


Ez az egész szentkorona tan a magyar köznemesség nemesi előjogainak, a nemességbe beemelésének, renddé szerveződésének ideológiai alapja volt, amelyben az uralkodót elválasztották a koronától, annak alárendelve és a koronát mint személyt definiálva, amely végső forrása minden hatalomnak és amely a királyi hatalmat korlátozza és e korlát kifejeződése a nemesség előjoga a királlyal szemben is, melyet a szent korona képvisel. Ez tehát egy olyan közjogi konstrukció, amely Zsigmond uralkodása idején kezd kialakulni, jóval 60 évvel az ősiség törvény után és végül Werbőczy Tripartitumában fogalmazódik meg koherens jogi rendszerré. Ez tehát egy feudális tan, amelyből a mai közjogi berendezkedés nem vezethető le,olyannyira nem hogy a reformkor nagyjai, Széchenyitől Kossuthig egy hátast dobnának, ha valaki erre akarná alapítani a magyar államiságot. Ezt a tant elevenítette fel és tette államelvvé a Horthy rendszer, de mint tudjuk maga a rendszer a korabeli Európában is egy kövület, egy anakronizmus volt. Manapság a tanra való hivatkozás a kreténségen, és végtelen bornírtságon túl veszélyes és nevetséges is egyúttal. Veszélyes, mert egy olyan állameszményt favorizál, amely a magyar rendiség, a magyar későfeudalizmus állameszménye volt, másrészt nevetséges, mert a felvilágosodás óta az állam felfogása és a közjogi tanok egészen más irányból indulnak és a mai modern államot eredményezték. Erre hivatkozni a ma Magyarországán kreténizmus és a múltba fordulás, olyan korszerűtlen eszmék felelevenítése, melyekre modern parlamentáris demokrácia közjogilag nem alapozható.

Ez messze nem a teljes és koherens kifejtése a tannak és ráadásul még a dolgot az is bonyolítja, hogy hasonló konstrukciók más államok közjogi berendezkedésében is fellelhetők, de azok folyamatosan fejlődtek az állam modernizációjával együtt, annak hatásaként vagy egymás kölcsönhatásaiként, azaz végül organikus módon átnőttek a felvilágosult, majd a modern közjogi felfogásba. Ezekre a konstrukcióra a szentkorona tan hívei - akik valamiféle feudális eszme tudatos vagy tudattalan hívei - rendszeresen hivatkoznak, mint olyan analógiákra, amik igazolják a szentkorona tan létjogosultságát, de ezek valójában hamis analógiák és mint ilyenek nem alkalmasak a tan használhatóságának és létjogosultságának az igazolására, bár itt ezt nem fejtettem ki sem az előzőekben, sem most. Ráadásul a tannak van egy szakrális jellege is, ami végképp nem lehet alapja egy szekularizált modern államfelfogásnak. tehát, aki ma a szentkorona tan használhatóságáról és felhasználásának szükségességéről beszél, az valójában egy múltba fordulásról, a modernitástól való elfordulásról beszél. Amire ennek a társadalomnak, amiben igen erős a rendies, dzsentroid, azaz középkorias elem legkevésbé van szüksége az a szentkorona tan.


 

Osztályzat: 5


(1: legrosszabb, 5: legjobb)
5-ös: 2