Néma betűk
2010. március 7.A mondás szerint egy francia újságíró élete egyharmadát néma betűk leírásával tölti. És tényleg, a francia nyelv nagyon szereti a néma betűket, akárcsak például az angol. De más nyelvekben is előfordulnak bőségesen. Érdemes megnézni őket közelebbről. Ki fog derülni, hogy a néma lehet néma, de ritkán nélkülözhető.
Kezdjük rögtön a magyarral. Anyanyelvünkben is van néma betű, ha nem is sok. A helyesírási szabályzat külön megemlékezik róluk a 75. pontban: „A céh, cseh, düh, juh, méh, pléh, rüh stb. névszóban a h-t csak akkor ejtjük, ha a toldalék magánhangzóval kezdődik, vagy magánhangzóval járul a tőhöz. A kiejtésben tehát néma a h ezekben: cseh, Csehszlovákia, csehnek, csehvel, csehtől; méh, méhkas, méhnek, méhvel; juh, juhval, juhtúró, juhakol; stb. – Hangzik a h ezekben: csehek, csehet, csehül; méhek, méhes; juhok, juhász; stb. Az írásban azonban, mint a példák is mutatják, a szavak minden alakjában jelen van a h.” Vagyis ez a h néma betű, de nem fölösleges, őrzi a szó eredeti alakják, hogy a csehek, juhász típusú alakokban visszaállíthassuk. (Más szavak végén viszont ejtjük a h-t, a szabályzat azokról is beszámol.)
Lássuk akkor az angolt. Az angolban a leggyakoribb néma betű a szóvégi e. Rengetege vane belőlüke, de mi még jól is jártunk a mai angollal, Shakespeare korában sokkale többe volte. Maga a költő neve is, ami ugye lándzsarázót jelent, egy néma e-vel végződik, de a spear mostanra elvesztette ezt a betűt. (A shake viszont megtartotta.) Hogy akkoriban a néma betűk befolyásolták-e a kiejtést, azt nem tudom, de ma, évszázadokkal az angol nyelv Nagy Magánhangzó-változása után befolyásolják, a szóvégi néma e-ket „bűvös e”-nek is hívják, mert megváltoztatják az előttük álló magánhangzó kiejtését, holott van köztük egy mássalhangzó is:
mad [mæd] – made [meɪd]
bit [bɪt] – bite [baɪt]
Más szavakban nincs ilyen hatása, ehelyett a mássalhangzó kiejtését változtatja meg, például edge. De persze vannak szavak, ahol az e teljesen „hatástalan”, például a come és a captive.
Sok olyan néma betű is van az angolban, amikről nem is tud az, aki könyvből tanult angolul és sok szót csak indoeurópai rokonai alapján ismer fel – mint jómagam. A phlegm ejtése csak flɛm, a subtle-é sʌtl. Én habozás nélkül kiejtem az összes betűjüket, hiszen csak most értesültem róla, hogy nem lenne szabad. (Viszont jártam tanfolyamra is, ahol ez a két szó aligha került elő, de az answernek szerepelnie kellett, s mégis csak most tudtam meg, hogy a w néma, a kiejtése ænsər vagy ɑnsər.)
Fontos jelenség még a szókezdő néma k, ami a Wikipédia szerint „leggyakrabban” n előtt áll, de a Wiki se tud olyan szóról, amiben nincs n a néma k után. Például knight és knife az óangolban még kn-nel kezdődött a kiejtésben is.
A leghíresebb angol néma betű természetesen a P a Psmith név elején. Egyúttal ez az egyetlen néma betű a világon, aminek jelenlétét semmilyen etimológiai, hagyományőrzési vagy fonetikai szempont nem indokolja. Csak ott van és kész.
A franciában mindössze hét betűről tudunk, ami soha nem lehet néma: a, c, i, o, q, v és y. A szóvégi e mindig néma, kivéve, amikor nem néma, és hogy melyik eset áll fönn, az sokszor hangulat kérdése. Ejthető ə-nek is, ugyanabban a szóban, amiben esetleg a következő mondatban néma. A költészet rengeteg hasznát veszi ennek a tulajdonságának.
A franciában is van „bűvös e”, ami leginkább az -in (ẽ) végű szavak nőnemű -ine (in) változatát szereti előállítani.
A szóvégi mássalhangzók, sőt egész mássalhangzó-torlódások is némák, például temps (tã), három néma betű, illetve az m az a nazális ejtését jelenti, tehát van tennivalója, az s pedig a latin -us végződés maradványa, tehát neki is van dolga. Általában nem néma a szó végén a c, f, l és r, de sok esetben azok is.
Sok az azonos ejtésű betűkombináció. Az au betűkapcsolat ugyanúgy o-t jelent, mint az o, de előbbit elölről meg lehet toldani egy e-vel, hátulról egy x-szel vagy mindkettővel, eau, eaux, aux ugyanazt jelenti a kiejtésben (de persze mást az etimológiában, tehát a Paul nevet nem célszerű Peauxl alakban írni). A Renault családnévnek, amiből az autómárka is lett, van Renaud, Renauld, Renaut és Renaux alakja is, és mindet [#u 281#]ənɔnak ejtik.
A kettőzött mássalhangzók is rövidek, akárcsak a szimplák, csak persze nem lehet tudni, hogy a két egyforma mássalhangzó közül melyik a néma. (A kettőzött s viszont mást jelent, mint a szimpla.)
Vannak „eredendően néma” betűk is, amik egy-egy adott nyelvben mindig némák. Így a nyugati újlatin nyelvekben a h, mint köztudott, néma, de etimológiai okokból mégis szerepel, és sokszor fonetikai szerepe is van, például elkülönít két magánhangzót vagy nyomatékosítja a szókezdő, magánhangzót megelőző u ejtését w-ként (spanyol huilco [wilko], portugál Huambo [wambu]).
De vannak néma betűkapcsolatok is: olyan kettős betűk, mint a magyarban a cs vagy az angolban az sh, de ezek némák. Mindig. Az angol gh is sokszor néma (például a light szóban), máskor viszont jelöl valami hangot, szó végén f-et, szó elején g-t stb.
Teljesen néma betűkapcsolat csak egy van, és még egy, ami néma ugyan, de hatással van a kiejtésre.
A teljesen néma betűkapcsolat a gaelben az fh. Ejtendő úgy, hogy – nem ejtendő. A leníciónak nevezett jelenségnél keletkezik az f-ből. Leníció történik bizonyos elöljárók és számnevek után, és azzal jár, hogy a szó első mássalhangzója után (ha az b, c, d, f, g, m, p, s vagy t) tesznek egy h-t, ami megváltoztatja a betű kiejtését. Például fear (fʲaɾᵞ) „férfi” lenitálva don fhear (dɔn aɾᵞ) „férfihez”, beirt fhear (bɛɾtʲ aɾᵞ) „két férfi”. (Viszont két ajtó, doras, az nem beirt, hanem dhá dhoras [ɣaː ɣoɾᵞəs].)
A másik betűkapcsolat a máltai għ. Ő maga néma, de elméletileg az utána álló magánhangzó hosszú vagy faringalizált ejtését jelöli. Elméletileg, mert a máltai ábécé összes leírása ezt mondja, de máltai nyelvészek kianalizálták és nem ezt kapták. Azt kapták, hogy például tgħammar és tgħammir (élsz, illetve szolgáltatás) kiejtése tɐːmmɐr, illetve tɐmmiːr, vagyis az egyik esetben az első magánhangzó hosszú, a másikban rövid, pedig az írásban mindkétszer ott van a għ. Avagy: ra és ragħa (látott; felhorzsolt) kiejtése egyformán rɐː.
Persze vannak helyzetek, amikor mégis kiejtik a għ-t, ilyenkor a sima ħ betűnek felel meg (ami IPA-ban is ħ), vagyis a g-je lesz néma. De úgy tűnik, már egyetlen nyelvjárásban sem őrzi az eredeti arab [#ar g#] ʕ hangot, aminek a jelölésére valaha kitalálták.