Olvasótáborunk szerkezete
2010. február 12.Tíz nappal ezelőtt próbaképpen föltettem a LAttilaD.orgra a Google Analyticsot, miért ne, hátha kijön belőle valami érdekes. Ez a rövid időszak csak mintának tekinthető, de egyrészt alátámasztja a házi statisztika adataiból leszűrt következtetéseimet, másrészt érdekes további adatokkal szolgál, hiszen olyasmiket is monitoroz, amiket a LAttilaD.org önmagában nem képes, illetve eszembe se jutott megfigyelni.
Kezdjük látogatóinkkal. Most nem olvasót mondok, mert nem minden vendég olvas is egyben. Igen magas a visszapattanási arányunk, vagyis az olyan látogatások aránya, amikor a látogató nem kattint rá egyetlen linkre sem az oldalon, hanem megnyomja a böngi visszalépés gombját vagy becsukja a fület. Később megnézzük, hogy miért.
Vendégeink elsöprő többsége természetesen Magyarországról érkezik, s egy-egy számottevő kisebbséget delegál Románia, Olaszország, Szlovákia, Japán (!) és Szerbia. Összesen huszonkét ország képviselteti magát, persze a lista végén állók már csak elvétve egy-egy látogatással. Hosszabb idő alatt ez a rangsor alighanem sokat változhat.
Ami a böngészők nyelvét illeti, ebből tizennégyféle van, de kettő a magyar (hu és hu-hu), három pedig az angol (en, en-us és en-gb). 84%-ot tesznek ki a magyar böngészővel érkező látogatók. Azt persze nem tudhatjuk, hogy a maradék 16%-nak csak a böngészője nem tud magyarul, vagy maguk a felhasználók sem.
Ez idő alatt a látogatók egytizede tért vissza, 90%-uk csak egyszer járt nálunk. Ez kétségkívül olyan adat, ami föl-le változik aszerint, hogy milyen időszakot nézünk. A LAttilaD.orgra nem jellemző, hogy ugyanaz az olvasó szabályos időközönként visszatérjen, hiszen a blogcikkek se szabályosan jelennek meg, és a megjelenés után tetszőleges időtartam telhet el, amíg egy adott olvasó megnézi őket; akik RSS-en követnek minket, azok bizonyára hamarabb jönnek, mások időnként belépnek és megnézik, van-e újdonság. Mindenesetre az feltehető, hogy az egyszeri látogatók száma bármely adott időszakban sokszorosa a visszatérőknek.
Vendégeink átlagosan 2 oldalt néznek meg egy látogatás alatt; ennek a számnak a napi rekordja 2,83. Tehát elég keveset. Az átlagot persze igencsak lerontja a magas visszapattanási arány, hiszen aki visszapattant, az csak egyetlen oldalt nézett meg (és annál kevesebbet ugye nem is lehet). A visszapattanási arány az egész időszakra vetítve 69%, egy-egy napon volt már 63 és volt 75 is. Van egy látogatás mélysége rovat is, ahol részletesebben kapjuk meg, hogy hány oldalt néztek meg egy-egy látogatásnál. Ahol ez egy, az a visszapattanás. Ahol több, ott jellemzően kettő vagy három, de előfordulnak jóval nagyobb számok is, egészen a húsznál több oldalas, hosszas barangolásokig.
Mint mondtam, látogatóink 90%-a nem jött vissza a kérdéses időszak alatt. Aki viszont igen, azok némelyike sokszor, akár tíznél többször is. 7%-uk még ugyanaznap visszatért, a maradék 3% később.
Ha mármost ezt a látogatások időbeli hosszával árnyaljuk, még tisztább lesz a kép. A látogatások 77,5%-a legfeljebb tíz másodpercig tartott. Ezek nagy része kétségkívül visszapattanás, a felhasználó megállapította, hogy nem erre van szüksége és távozott. A visszapattanások azonban csak 69%-ot tesznek ki, és nyilván voltak visszapattanások, amik tovább tartottak tíz másodpercnél. Tehát voltak, éspedig számottevő mennyiségben, olyan látogatások, amik legfeljebb tíz másodpercig tartottak és nem voltak visszapattanások, a felhasználó rákattintott legalább egy oldalra és csak aztán távozott.
Másfelől viszont a fennmaradó látogatások nagy része nem csak egy kevéssel lépi túl a tíz másodpercet, hanem kimondottan hosszú, jellemzően 3-10 perc közötti ideig tart. Vendégeink egy kis része tíz, sőt harminc percnél is tovább marad, de ezt már hajlamos vagyok a nyitva felejtett böngészőknek betudni. Az átlagos látogatás hossza 1 perc 26 másodperc.
A visszatérő látogatók (vagyis az a tíz százalék) adják a nálunk töltött idő 23 százalékát.
Mindebből a következő képet rakhatjuk össze. A LAttilaD.orgnak van egy kialakult olvasótábora, amely elég nagyszámú és elég sokszor jön ahhoz, hogy érzékelhető legyen az alkalmi látogatók forgatagában, akik a látogatásszám elsöprő többségét adják. Utóbbiak nagy része feltehetően azért távozik további böngészés nélkül, mert nem azt kapta, amire számított, de úgy tűnik, akadnak szép számmal, akik legalább egy rövid látogatás erejéig körülnéznek nálunk, még ha később nem is térnek vissza (legalábbis a vizsgált időszakon belül nem tették).
Úgy gondolom, hogy ez nekünk jó. Ha nekem nem tetszene, akkor is így lenne, de tetszik. A LAttilaD.org nem akar mindenkinek egyformán tetszeni. Kialakult olvasótáborunk tagjai szeretik, amit kapnak, hiszen ezért tartoznak az olvasótáborhoz. A keresőkből bekukkantó alkalmi látogatók többségét nem érdekli, amit talál, ezért továbbáll. Persze szeretnénk, ha közülük is minél többen maradnának itt hosszabb időre, és pláne ha többször visszajönnének. De nem törekszünk erre kifejezetten. A kialakult olvasótábor egy része kétségkívül így került hozzánk, valahol talált egy linket, ami idehozta, és megtetszett neki, amit látott.
Látogatóink 15%-a egyenesen a LAttilaD.org valamelyik oldalának címét írja be a böngészőjébe. Ők az átlagnál hosszabb időt (2 perc 42 másodpercet) töltenek itt, és átlagosan 3 oldalt néznek meg. De náluk is 60% a visszapattanási arány, tehát a hármas átlagot jóval hosszabb látogatások folytán érjük el.
Egyébként látogatóink 52%-a Firefoxot és 33%-a Explorert használ. 95%-uk Windowst futtat, 85%-uk 32 bites színmélységben. Érdekes, hogy 33-féle képernyőfelbontást naplózott a gugli, köztük egészen különös számokat (például 1131·737), és akadnak egész kicsi felbontások, például 400·240-es is. (Ezek lehetnek mobil eszközök, de nem biztos, mert a gugli egyáltalán nem azonosított mobilt a látogatók között.) De ezek nagyon kevesen vannak, a jellemző számok az 1024·768, az 1280·1024 és az 1280·800.
Alkalmi látogatóinkról többet tudhatunk meg azokból a keresőkifejezésekből, amik beírásával eljutottak hozzánk. A gugli ezeket is naplózza. Ezekből persze rengetegféle van, hiszen ha egy betűvel eltér, az már másik kifejezés. A találatszámok itt nem érdekesek, nem azok mutatják meg, hogy felkeltettük-e a felhasználók érdeklődését, hanem az, hogy az egyes keresőkifejezések mennyi LAttilaD.orgon töltött időt eredményeztek.
A leghosszabb látogatások némelyike a cigányokkal kapcsolatos. Többféle keresés eredményeképpen érték el romákkal kapcsolatos cikkeinket, például cigányok európában térkép vagy cigányság magyarországon térkép kimutatás. Volt cigányellenes szöveg is a keresések között, de persze attól még lehetett az illető polgárjogi aktivista is.
Többször írták be emberek nevét is. A toplista kissé bizarr: Goldner Ibolya, Csepeli Száva Hanna, Farády István, Karsai Veronika, Usztics Mátyás, Ráth-Végh István, William Stanley Milligan, Daniel Keyes. (Az emberek valamicskével gyakrabban írják be Britney Spears nevét a gugliba, mint Csepeli Száva Hannáét, de előbbi nem eredményez lattilad.orgos találatokat.)
A legtöbbféleképpen azonban nyelvészeti tárgyú kifejezésekkel találnak meg minket, ezen belül is leginkább a nyelvek, fontok és billentyűzetek témakörében. Sanskrit font, billentyűzet kódlap 850, szlovák írásjelek a számítógépen, orosz szövegszerkesztő, aposztróf jel számítógépen, vietnámi betűk, arab írás, fura betűk írása, jó reggelt kínaiul stb.
Egy pillantást vethetünk az egyes oldalak forgalmára is, bár ilyen rövid idő alatt nem igazán szignifikáns. 13 perc 16 másodperces átlagos látogatottsággal vezet A bittől a gigáig című lexikoncikkünk, ami persze jó hosszú, ha valaki tényleg elolvassa, az nem két perc. Második helyezett 10 perc 28-cal a Láng Júlia Dávid, harmadik pedig 9 perc 55-tel a Csak ülök és programozok.