Intelligencia nivo
2009. augusztus 23.
Minden nivot alulmúl az a reklám, amit most találtam a neten. Intelligencses polgártársunk tudja, hogy az intelligenciát két lövel kell írni, és ezzel véget is ért mindazon dolgok felsorolása, amiket tud. Ugyanakkor számtalan tévhitben leledzik.
Asziszi, hogy a színtévesztők buták, a helyes színlátásúak pedig intelligencsesek. De lehet, hogy fordítva. Ez ugyanis egy színlátási teszt, a képet pedig erről az oldalról lopta Intellike. A színtévesztők vagy színvakok nem látják a hetvennégyet, a többiek igen.
Asziszi, hogy tud magyarul. Nem tud, mert az magyarul szint, nem pedig nivo, és nem úgy mondjuk, hogy „fogod látni”, amikor már ott van, már látjuk. A nyelvi önkifejezés egyéb defektusairól nem beszélve. (A szöveg egyébként egyetlen ékezetet sem tartalmaz.)
Asziszi, hogy ha átveri a kuncsaftot, akkor ő a jani. Nem ő az. A kuncsaftot pedig duplán átveri, mert a három különböző gombnak természetesen semmi jelentősége, az egész kép egyetlen link, ráadásul semmi olyasmire nem vezet, aminek akár intelligencia nivokhoz, akár színtévesztési teszthez köze lenne. Valójában almatelefont reklámoz.
És végül asziszi, hogy több almatelefont fog eladni, ha telefonszámokat lop. Az oldal ugyanis egy bárgyú „tesztet” tartalmaz, három primitív kérdéssel, kérdésenként írd és mondd két válasszal, és ha a rosszat nyomja a kuncsaft, akkor rászól, hogy ez helytelen és visszaadja a kérdést. Ha letelik a válaszadásra fordítható idő, akkor visszaadja a címlapot újra. Mindent elkövet tehát, nehogy valaki véletlenül kiessen a teszten. Ha ugyanis valaki még Intellikénél is kommunikációképtelenebb, akkor nem jut el a záróképig, ahol regisztrálhat egy almatelefon megnyerésére. A telefonszámának megadásával.
Az enyém nem lesz az adatbázisában, az biztos.